31. Hozzáfűzés: A tudásszint, amelyre szükség van a víz alámerülés előtt

Sok olvasó szembe fogja találni magát az Evangélikus egyház azon tagjaival, akik úgy vélik, hogy a doktrínák lényegtelenek az üdvösség szempontjából, és, hogy a puszta szóbeli hitvallomás pl.: ‘Én hiszek Jézus Krisztusban Isten egyszülött Fiában’ az alapvető előfeltétele az üdvösségnek. Felületesen nézve ez hihetőnek tünik az Apostolok Cselekedeteiben feljegyzett megtérési utak fényében, egyben összecseng a ‘szeretet’ és ‘türelem’ eszméivel, melyek a 20. század korszellemei. Tanulmányunk megkísérli részletesen analizálni a tantételek fontosságát.

Miért olyan gyorsan?

Nem lehet kétséges, hogy az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv gyors átolvasása azt a benyomást kelti, hogy számos víz alámerülés történt kevés, de értékes oktatásokkal az evangélium alapjairól, és egy rövid hitvallomással Krisztusról, mint Isten Fiáról. Csupán e két szó kimondása ‘Hiszek Krisztusban’ nyilvánvalóan semmitmondó az üdvösség szempontjából. - Az evangélikusok többsége ki is egyezik azzal, hogy az embernek rendelkeznie kell bizonyos alapvető tanításal vagy helyes megítélésel ahhoz, hogy ezeknek a szavaknak jelentőségük legyen. Kétségtelenül ez nem lehet túl nehéz megállapítani. Akkor azonban nehézségekbe ütközik azt állítani, hogy az olyan versek, amelyek Krisztusról, mint Isten Fiáról szóló hitvallomásokat tartalmaznak, igazolják, hogy ezeknek a szavaknak az elmondása mindaz, amire szükség van. A józan ítélőképességünkhöz szinte hozzátartozik a tudat, hogy csupán egyetlen rövid mondat elmondása, tekintet nélkül az ember egyéb érzelmeire és hiedelmeire, nem helyezhet valakit az üdvösség útjára. A következő pontok segítségünkre lehetnek magyarázatot találni ezekre a látszólagosan gyors megtérésekre:

- Az Apostolok Cselekedetei - úgymint a Szentírás nagyrésze - szükségszerűen sűrített leírás. Egy érdekes gyakorlat hangosan felolvasni néhány prédikációt belőle, és lemérni az időt, amennyit ez igénybe vesz, eléggé bizonyos, hogy ezek a valóságban tovább tartottak, sok mindent beleértve, amely nem lett feljegyezve. Néhány példa:

Pál védekezését Jeruzsálemben négy percig tart felolvasni (ApCsel.22), a Félix előttit egy percig, az Agrippa előttit négy percig, Péter pünkösdi beszédét csupán négy percig, a Kornéliuszhoz szólót három percig, az Úr beszédét, miután 5000 férfit megvendégelt (Jn.6) hat percig, a Hegyibeszédet 18 percig tart felolvasni. Péter prédikációját az ApCsel.3:12-26-os szakaszban körülbelül két percig tart hangosan felolvasni, de a valóságban ez elég hosszú volt ahhoz, hogy tudósítsák az ő prédikálásának tartalmáról a papokat, a templomőrség parancsnokát és a szadduceusokat, és, hogy azok még a helyszínre is érjenek (ApCsel.4:1).

A tény, hogy a víz alámerülésre jelentkezők hosszabb felkészítéséről nincs említés, nem bizonyíték arra, hogy az nem is történt meg. Az érv a hallgatásról eléggé kétes ebben az esetben.

- A tudás és lelki beállítottság megkülönböztetésének "csodálatos ajándékai" képessé tették az első századbeli prédikátorokat, hogy pontosan olvassanak azoknak az embereknek a gondolataiból, akikhez beszéltek, s így teljes felvilágosítást adni a tanokról, mint ahogyan erre nekünk ma szükségünk van, szükségtelen volt.

- Jó okunk van hinni abban, hogy a zsidó bemerítkezők tömege Jeruzsálemben a kereszténység kezdetekor egy speciális eset volt. Nincs bizonyítéka annak, hogy ilyen tömeges víz alámerülések, ilyen rendszerességgel történtek volna később is az első század folyamán. Ha a megtérések ezzel a hőfokkal folytatódtak volna, akkor egész Jeruzsálem Krisztus követőjévé lett volna néhány éven belül. Az, hogy ezek az emberek zsidók voltak, azt jelentette, hogy jelentős ismeretük volt az Ószövetségről és Isten útjairól. Pál és Péter zsidókhoz írt leveleinek a mélysége mutatja, hogy ezeknek a leveleknek az olvasóközönsége képes volt megérteni a számos Ószövetségi hivatkozást, amelyet tartalmaznak. Megdöbbentő Pál leírása Melkisédekről, panaszolván, hogy nem tud nagyobb részletekbe bocsátkozni róla a zsidók szellemi kiskorúsága miatt (Zsid.5:11,12). A megtérésükkor való ismeretszintjükre mutat rá Pál vádja, amikor megfeddi őket azzal, hogy nem sokat növekedtek megtérésük óta. Úgy tűnik, hogy ezek a levelek elsősorban a jeruzsálemi gyülekezet számára íródtak, akiknek többsége azokban az első napokban merítkezhetett be, amelyről az Apostolok Cselekedetei-nek az elején olvashatunk.

- Reméljük, hogy rámutathattunk arra, hogy a Krisztus nevéről való prédikáció és a hitvallás, amint arról az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk, egyenértékű volt a tanok részletes értésével.

- Az 1Kor.1:17-ből úgy tünik, hogy Pál (és más apostolok?) tanítók és bemerítők valóságos csapatával munkálkodott együtt, akik végig együtt maradtak az egyes gyülekezetekkel, így ő csak viszonylag rövid időt tartózkodhatott minden helyen, ahol prédikált.

Jézus Neve

Isten neve magában foglal számos tanítást Istenről és Isten útjairól - Isten nevei és címei kifejezik az Ő személyét és célját. Jézus Krisztus neve szintén nem csupán egy megnevezés, hanem egy doktrína mélyebb kijelentése. A Jézus nevében való hit párhuzamban van azzal, ha valaki víz alámerült (Jn.3:5,18,23). Gal.3:26,27 a Krisztusban való hitet feloldhatatlanul összekapcsolja az ő nevébe való víz alámerüléssel: "Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra". További példák találhatóak erre a hit és víz alámerülés közötti kapocsra az ApCsel.19:4; 10:42 vö.v48; 2:37,38; Lk.24:47 versekben. Apollós "csak János keresztségét ismerte" (ApCsel.18:25), tehát a víz alámerülés nem csupán egy cselekedet, hanem bizonyos tanítások ismeretével jár együtt.

"Fülöp... hirdette nekik Krisztust" (ApCsel.8:5), ez úgy hangzik mintha ő csak azt mondta volna nekik: ‘Higgyetek Jézusban’, azonban Krisztusról azt a meghatározást találhatjuk az ApCsel.8:12 versben, hogy: "De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, megkeresz- telkedtek". Az "és" kötőszóból kiderül, hogy nem csupán egyetlen tanításról van szó, nem pusztán egy rövid nyilatkozatot hirdetett Krisztusról, továbbá a Krisztus nevéről szóló evangélium magában foglalja a víz alámerülés tantételét is. Jn.6:40-ből megtudjuk, hogy Isten akarata, hogy "annak aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen", valamivel később Jézus azt mondja, hogy "Ha valaki kész cselekedni az ő (Isten) akaratát, felismeri erről a tanításról, hogy vajon Istentől való-e" (Jn.7:17). Tehát ismerni a tanítást annyi, mint ‘látni’ a Fiút. Krisztus szavai, hogy "…megtartottad az én igémet, és nem tagadtad meg az én nevemet" (Jel.3:8) szintén azt mutatják, hogy Krisztus beszéde párhuzamos az ő nevével. Krisztus ihletett állapotban az Ézs.42:4-ből idézett "…tanítására (Krisztuséra) várnak a szigetek"; mint ahogyan "az ő nevében reménykednek majd a népek" (Mt.12:21), ismételten egyenlővé van téve az ő neve a róla szóló evangéliummal. János 2. és 3. levelei utalást tartalmaznak a vándorló tanítókra: "…jól teszed, ha ezeket az Istenhez méltóan engeded útnak, mert azért a névért indultak el…" (3Jn 6,7). Ez célzásnak tűnik a Mk.16:15,16 megbízatására, hogy menjenek szerte e világba, és hirdessék az evangéliumot, tehát Krisztus neve és az Ő evangéliuma egyenlőek. ‘Krisztusban hinni’ biblikusan magában foglalja, hogy víz alámerültünk: "Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra" (Gal.3:26,27). Pál úgy beszél, mintha a Krisztusban való hitük természetszerűleg magában foglalná a víz alámerülésben való hitüket is. Tehát a Krisztusban való hit egy megismerési folyamat, melyet szükséges engedelmesen követnünk , mintsem egy gyors, szóbeli hitvallás: ‘hiszek Krisztusban’. Ezt igazolja a Jn.6:35-ös vers is: "…aki énhozzám jön nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha", egyenlővé teszi a Krisztusban való hitet azzal, hogy hozzá MEGYÜNK - rámutatván arra, hogy a hit egy folyamat.

A "Krisztusról" való prédikáció a doktrínáknak egy egész sorozatát foglalja magában. Lk.9:11 azt írja Krisztus prédikációjáról, hogy ő az Isten Országáról való evangéliumot hirdette (vö. Mt.4:23), míg a párhuzamos beszámoló a Mk.6:34-ben úgy utal Krisztusra, mint aki "sok mindenre" tanította a népet. Az evangélium "sok mindent" magában foglal - nem csupán egy rövid nyilatkozatot Krisztusról, amely egyetlen perc alatt elmondható. Ezért olvashatunk ilyen frázisokat: "Miután hirdették az evangéliumot ebben a városban és sokakat tanítványokká tettek" (ApCsel.14:21), itt egyenlővé van téve a tanítás és a prédikálás. Ez a kijelentés szükségtelen volna, ha az evangélium csupán néhány állítást foglalna magában. Pál béreai prédikálásának eredményeként az emberek naponta kutatták az Írásokat (talán az Ószövetség zsinagógai másolatait használták?), hogy megvizsgálják azt, amit Pál tanított nekik (ApCsel.17:11). A Pál által hirdetett evangélium tehát az Ószövetségre volt alapozva, az pedig, hogy akik hallották Pált hittek, a folyamatos Biblia tanulmányozásuknak volt az eredménye - "Sokan hittek tehát közülük" (ApCsel.17:12). Amikor olyan emberekkel foglalkozunk, akiknek kevés ismeretük van a Bibliáról, és nem kutatják naponta, vagy gyakran egy-egy beszélgetés után a Bibliát, nem meglepő, ha a tanítások időtartamai sokkal hosszabbakra nyúlnak ma, mint amilyen az az első században volt. "Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született" (1Jn.5:1) kétségtelenül összhangban van az olyan versekkel, mint: "Az ő akarata szült minket az igazság igéje által" (Jak.1:18), "Mint akik... romolhatatlan magból születtetek újjá...Isten ... igéje által... ez pedig az a beszéd, amelyet hirdettek nektek" (1Pt.1:23,25). Tehát hinni, hogy Krisztus Isten Fia, egy rövid kivonata annak a ténynek, hogy valaki már megértette az evangéliumot, amelyet Isten beszéde tartalmaz.

Az Ország királya

A hangsúly a ‘Krisztusban való hiten’ sokkal többetmondóbbá válik számunkra, amikor már megértettük, hogy a ‘Krisztus’ elnevezés Krisztus Királyságának a szinonímájaként olvasható néhány versben. Ennélfogva Jézus azt mondta a farizeusoknak, hogy nekik nem kell a Messiás eljövetelére várniuk, mert ő már közöttük áll. Ezt ezekkel a szavakkal fejezte ki: "... az Isten országa közöttetek van" (Lk.17:21), rámutatván, hogy az ‘Ország’ egyenlővé van téve az Ország Királyával. Tehát János prédikációja arról, hogy az Isten Országa közel van, Krisztus megjelenésének a bejelentésére vonatkozik. A kő, amely Nebukadneccar látomásának szoborját összezúzta, Isten Országát szimbólizálja (Dán 2:44), a kő (Ország) az, amely "összetöri... a királyságokat (minden más királyságot) és véget vet nekik", rámutatván, hogy a kő egyenlő az Országgal, amikor összetöri a királyságokat jelképező szobrot, valamint az Ország meg is marad a szobor megsemmisülése után is. Hasonlóképpen Ezékiel próféta a cédrusról szóló példázatában ezt írja: "…a magas cédrus …tetejéről letépek egy gyenge hajtást, és elültetem…" amely egy olyannyira hatalmas fává lesz, hogy "…mindenféle szárnyas lakik lombja árnyékában" (Ezék.17:22,23). Ez bizonyosan Krisztusra utal, Ézs.53:2 ‘vesszőszálára’, továbbá más nyilvánvaló kapcsolatai is vannak Krisztus mustármagról szóló példázatával, melyben Isten Országa egy kicsiny maghoz van hasonlítva, amely hatalmas fává lesz, és amely alatt mindenfajta madár megélhet. Ez a kapcsolat az Isten Országának Igéje és személyesen Jézus között mutatja, hogy Krisztus úgy tekintett önmagára, mint az Ország élő szavára. Ennek a fényében érthetővé válik, hogy ‘hinni Krisztusban’, és hinni az Isten Országáról szóló teljes evangéliumban, ugyanazt jelenti.

Mi az evangélium?

Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy kifejtsük részletesebben, mit tartottak lényeges tanításoknak az első századbeli hívők. Fel kell ismernünk, hogy az Újszövetség kialakulásának idején létezett a tanulmányoknak egy fő része, amely nagyjából azonos volt a mi "Hitvallásunkkal". Egy másik fontos tényező, amire gondolnunk kell, a testvérek létezése, akik bírtak a prófétálás ajándékával - ‘előremegmondással’, ez az Istentől származó közvetlen kinyilatkoztatást jelenti az ihletettség állapotában. Jó okunk van hinni abban, hogy idővel ezek közül az ihletett kijelentések közül néhány hozzáadódott a tanulmányok fő vonalához.

A tanulmányok fő része

Pál ezt tudta írni a Római gyülekezetnek: "…szivetek szerint engedelmeskedtetek annak a tanításnak, amelynek követésére adattatok" (Róm.6:17), még víz alámerülésük előtt. A görög szó, amely úgy van fordítva, hogy ‘forma’ ugyanaz, mint amely máshol ‘példának’, vagy ‘mintának’ van fordítva - mintha ez a tanulmányok lényegére utalna, amelyet követnek máshol is. Pál erre való utalása rámutat a tanítások egy meghatározott részének a fontosságára, melyet meg kell értenünk víz alámerülésünk előtt, és arra is, hogy ez nem csupán néhány rövid, a víz alámerülés előtt említett nyilatkozat volt. A gyülekezeten belül néhányan "a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják" (2Tim.3:5), azaz a hit alapvető tételeit megtarthatták anélkül, hogy elismernék az igazság valóságos erejét mindennapi életükben. Pál emlékeztette a galatabelieket, hogy az ő szemük előtt "…úgy írtuk le Jézus Krisztust, mintha közöttetek feszítették volna meg" (Gal.3:1). A görög szó, amely úgy van fordítva, hogy "írtuk le", szó szerint azt jelenti, hogy ‘ábrázolni írott szavakban’, mintha a galatabeliek kezdeti tanítása néhány írásos anyagon keresztül történt volna.

A feltámadás tantételének meghatározásakor Pál ezt mondta: "Mert én elsősorban azt adtam át nektek, amit én magam is kaptam; hogy tudniillik Krisztus meghalt..." (1Kor 15:3), rámutatván, hogy ő kinyilatkoztatást kapott ezekről a dolgokról és ezt, mint alapvetőnek elfogadott doktrínát adta tovább. 2Pt.2:21,22 találóan alátámasztja: "Mert jobb lett volna nekik, ha meg sem ismerik az igazság útját, minthogy azt megismerve elforduljanak a nekik adott szent parancsolattól. De betelt rajtuk az igaz példabeszéd: ‘A kutya visszatér a maga okádására’, és: ‘A megfürdött (a megkeresztelt) disznó (visszatért) sárban hempereg!’". Itt az "út" és a "szent parancsolat", amelyeket kaptak, a víz alámerülés által történt megmosódással vannak kapcsolatba hozva úgy, mintha az út és a parancsolat ismeretes lett volna számukra a víz alámerülés előtt. Korábban láttuk, hogy nem csupán egyetlen parancsolat volt megértett a víz alámerülés előtt, tehát az egyes számban szereplő "parancsolat" azt sugalmazhatja, hogy a tanításoknak egy nagyon érthetően meghatározott részét kellett megérteni a víz alámerülés előtt. Számos vers úgy beszél a ‘kapott’ tanításokról, mint doktrínákról és "evangéliumról": Gal.1:9,12; Fil.4:9; Kol.2:6; 1Thessz.1:6; 2:13; 4:1. Ez megerősíti, hogy az evangélium a tanításoknak egy speciális részét tartalmazza, amelyek ‘kapva’ voltak először az apostolok által, majd azok által, akiknek az apostolok prédikáltak.

"A hit"

Júdás levele szintén azt mondja, hogy a hit "…egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott" (Júd.3). A "hit" tehát párhuzamos a "tanítással", amelyet átadtak a víz alámerülés előtt, és létezhetett az első század szókincsében egy másik kifejezés, amely ezeknek a tanoknak a főrészére utalt. Pál arra buzdított, hogy "A reménység hitvallásához szilárdan ragaszkodjunk" (Zsid.10:23), amely utalhat az ő nyilvános hitvallásukra a víz alámerülésük előtt. Megtartani az "egészséges tanítást" (Tit.1:9), elsődlegesen arra utalhatott, hogy fenntartsák azt a ‘hitvallomást’, amelyre eredetileg tanítva voltak. A "közös hit" (Tit.1:4) mutatja, hogy e tanok főrészében minden hívő osztozott, csupán "egyetlen hit" létezett (Ef.4:5). A "hit" és Krisztus neve kapcsolatban van egymással az ApCsel 3:16-ban. Láttuk, hogy Krisztus neve egy másik elnevezése annak a tanításnak, amelyet az "egyetlen hit" magában foglal. Mind a gyakorlat (1Tim.6:10) és doktrína (1Tim.4:1) kérdésében Pál figyelmezetett, hogy néhányan "…eltévelyedtek a hittől". A hitehagyás első szakaszánál azt mondhatjuk, hogy a "hitet" lehetetlen meghatározni.

Gyakorlati kérdések

A gyakorlati élet kérdései szintén hozzátartoznak a tanoknak ehhez a fő vonalához. "A Krisztus Jézusban való hit" magában foglal gondolkodást ’az igazságról, önmegtartoztatásról és az eljövendő ítéletről’ (ApCsel 24:24,25). Pál ugyanúgy beszél a kenyér megtörésének parancsáról, mint ahogyan a feltámadással kapcsolatos tanításról: "Mert én az Úrtól vettem, amit át is adtam néktek" (1Kor.11:23). Úgy tűnik, hogy ezeknek a gyakorlati életre vonatkozó kérdéseknek egy egész csoportja létezett, melyet Pál később kiegészített a nőtestvérek eklézsián belüli helyzetéről szóló tanítással: "…emlékeztek minden tanításomra, és úgy tartjátok meg a hagyományokat, ahogyan átadtam nektek. Szeretném, ha tudnátok, hogy... az asszony feje a férfi..." (1Kor.11:2,3). Ez mutatja, hogy az ezekről a dolgokról szóló tanításoknak a víz alámerülés előtt kell megtörténniük, és a tanok azon lényeges részéhez tartoznak, melyekhez ragaszkodtak az első században. A 2Thessz.3:6-ban ezt olvashatjuk: "…tartsátok távol magatokat minden olyan testvértől, aki tétlenül és nem a szerint a hagyomány szerint él, amelyet tőlünk vettetek át", a 2Thessz.2:15-ben pedig: "…álljatok szilárdan, és ragaszkodjatok azokhoz a hagyományokhoz, amelyeket akár beszédünkből (ihletett prófétai beszédből), akár levelünkből tanultatok". Ezek a versek az ezekhez a tanításokhoz való ragaszkodás alapvető fontosságára mutatnak rá, és a szükségére annak, hogy elkülönítsük magunkat azoktól, akik ezeknek nem engedelmeskednek: "aki ragaszkodik a tanítással megegyező igaz beszédhez (a tantételek fő részének egy másik meghatározása), hogy az egészséges tanítással tudjon bátorítani, és meg tudja győzni az ellenszegülőket" (Tit.1:9).

Tudjuk, hogy voltak "hamis tanítók" az első eklézsiákban is, akik azt állították, hogy Istentől kinyilatkoztatásokat kaptak tanításokról, amelyeket az a már elfogadott tanításokhoz kellene csatolni. Ezért Pál hangsúlyt helyezett arra, hogy melyek a tanok ihletett kinyilatkoztatásból származó "igaz beszéd ez" (Tit.1:9; 3:8; 2Tim.2:11; 1Tim.4:9), amelyek teljes "elfogadásra méltók" (1Tim.1:15; 4:9) - azaz melyek tartoznak a tantételek közé, amelyeket az "egyetlen hit" magában foglal. János ennélfogva figyelmeztetett arra, hogy "…ne higgyetek minden léleknek", akik azt állítják, hogy kijelentést kaptak (1Jn.4:1).

Speciális részletek

A következőkben néhány világos példát fogunk ismertetni, ahol a tantételek nemcsak az egyszerű ‘hitet Krisztusban’ tanították, és mint amelyek az alapvető evangélium részeit képezik, melyeket a víz alámerülés előtt meg kellett érteni:

- "…megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által" (azaz az egyetlen szerint, amelyről Pál is prédikált; Róm 2:16). Az útolsó ítélet és a felelősségre vonás doktrínáit tehát úgy tartották számon, mint ‘elsőszámú alapelveket’ - Ld. még ApCsel 24:25; Zsid.6:1,2.

- A gondolatról, hogy körülmetélésre van szükség az üdvösséghez, úgy beszél Pál, mint egy ‘másik evangéliumról’ (Gal.1:6). Tehát a tudata annak, hogy nem szükséges megtartanunk Mózes törvényeit, például a szombatot, része az igaz evangélium megértésének.

- A ‘Királyságról szóló evangélium’ nem csak Krisztusról szól, hanem az ő eljövendő Országáról is, Ézs.52:7 (vö. Róm.10:15) az evangélium hirdetőjéről ír, aki arról az időről beszél, amikor azt lehet majd mondani Sionnak, hogy "Istened uralkodik" - azaz az Országában.

- Krisztus természetének ‘helyes megértése’ lényeges közösségi kapcsolatainkra (2Jn.7-10), az evangélium ezért foglalja magában az "Isten országáról" és a "Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot" (ApCsel.8:12). Ismét hangsúlyozzuk, csupán azt mondani, hogy ‘hiszünk Krisztusban’, nem elég.

- Az Isten Országáról szóló ígéretek jelentőségei az evangélium alapvető részeit képezik, ígéretek által volt az evangélium hirdetve Ábrahámnak (Gal.3:8) és Izráelnek (Zsid.4:2). Pál a Dávidnak tett ígéretekről szóló tanításairól úgy beszél, mint az "üdvösség igéjéről" (ApCsel 13:23,26). Ezek tehát az üdvösségről szóló üzenet alapvető részeit képezik. Ezt olvashatjuk: "Mi is hirdetjük (ugyanez a szó máshol prédikálásnak van fordítva) nektek, hogy azt az ígéretet (evangéliumot), amelyet az atyáknak tett Isten, beteljesítette nekünk" (ApCsel 13:32). Hasonlóképpen Róm.1:1-4 azt mondja: "Isten... (evangéliuma)... Az ő Fiáról szól, aki test szerint Dávid utódaitól származott".

- Az ígéretek megértése Izráel történelméről bizonyos ismereteket igényel. Pál antiókhiai prédikációjában (ApCsel 13) körvonalazza Izráel történelmét az ígéretek speciális nyomatékosításával, hangsúlyt helyezve arra, hogy azok miként voltak Jézusban beteljesedve. Tehát a prédikációja Izráel történelmére volt alapozva - ma ezt mint ‘irányt mutatónak’ értelmezzük - végül pedig egy figyelmeztetéssel fejezte be, annak a következményeiről az ítéletkor, ha nem reagálnak az igékre, amelyeket prédikált (ApCsel 13:40,41). Tanításaink tartalmának ma is ehhez kellene, hogy hasonló legyen.

Következtetések

Mindezeknek a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. "Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra. Ne hanyagold el a benned lévő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével. Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt. Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is" (1Tim.4:13-16). Az 1. Függelékben közölt listák a lényeges tanításokról nyilvánvalóan nem ihletettek, azonban mégis korrekt összefoglalásainak tünnek a Biblia verseiben szereplő speciális tételeknek, az olyan versekének, amelyek olyan dolgokról beszélnek, mint az "egyetlen hit", a "hagyomány" elemei, stb. Ez a tanulmány reméljük képes rámutatni, hogy van egy bizonyos igény a tanok egy lényeges részének a megértésére, amelyet mindannyiunknak el kell fogadnunk, és amelyek által nem késleltethetünk megerősíteni az új életre való elhivatottságunkat. Ezek a dogmai tanulmányok szükségszerüen magában foglalják a víz alámerülésre jelentkezők oktatását és méltányos, hogy a víz alámerülés előtt egy eszmecsere formájában meggyőződünk arról, hogy a víz alámerülésre jelentkezők valóban teljesen megértették-e mindazt, ami tanítva volt nekik. Gyakran vannak a hívők arra buzdítva, hogy ragaszkodjanak "a hithez" a megpróbáltatások között is. "Az Isten által vetett szilárd alap azonban megáll…"(2Tim 2:19). Az első tantételekben és Isten teljes tervének a csodálatos útjában való jártasságaink önmagukban is buzdíthatnak minket erre. Csak a rendszeres Igehírdetés és ezeknek a tanoknak az újra-olvasása által lehet miénk ez a mély bizonyosság és ígéret, és akkor ahogyan Pál is a sötét és magányos óráiban, mi is elmondhatjuk "Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.…Ezért is szenvedem ezeket, de nem szégyellem, mert tudom, kiben hiszek, és meg vagyok győződve, hogy neki van hatalma arra, hogy a rám bízott kincset (az életünket, mindenünket) megőrizze arra a napra" (2Tim.4:7; 1:12).

Utójegyzet: A hitünk az Úr Jézusban

"Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz" (Róm.10:9).

"…Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg."(Róm 10:11)

A következő pontokra szükséges hangsúlyt helyeznünk:

- Láttuk, hogy az ‘Úr Jézus’ valószínüleg szinonimája a lényeges tanok teljességének, amely "az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangélium", beleértve a víz alámerülést is (ApCsel.8:5 vö.v.12). A ‘hitvallásnak’, amelyről Pál beszél, a víz alámerüléskor szükséges megtörténnie. Ebben esetben Pál a Mk.16:16-ra utal: "Aki hisz (vö. szájával megvallja), és megkeresztelkedik (vö. felemelkedik Krisztussal a halálból), üdvözül".

- Krisztus feltámadásának helyes megértése a Biblia tanításainak ismeretével jár együtt a pokolról és az ember természetéről.

- Róm 10:8,9 párhuzamosnak tünik a 13.verssel: "…Aki segíségül hívja az Úr nevét, üdvözül ". Pálról azt olvashatjuk, hogy már mint alámerült ember segítségül hívhatta az Úr nevét (ApCsel.22:16), csak a víz alámerülés által járulhatunk az Úr nevéhez (Mt.28:19).

- Miután néhány fejezettel korábban, a Rómaiakhoz írt levél 6. fejezetében Pál a víz alámerülés fontosságára helyezte a hangsúlyt, lehetetlenné válik, hogy a 10. fejezetben már arról tanítana, hogy a víz alámerülés nem szükséges az üdvösség szempontjából.

- Róm.10:9-es vers a 6-8-as versek által van bevezetve: "Ne mondd szívedben: ‘Ki megy fel a mennybe?’... Vagy: ‘Ki megy le az alvilágba?’ Hanem mit mond? ‘Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben, mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk’". A "hit igéje" volt tehát az, amit meg kellett vallani, ez pedig párhuzamban van a 9. versben szereplő ‘Úr Jézus’ megnevezéssel. Láttuk, hogy az "egyetlen hit" kifejezi a tanítások teljességét, amelyet az evangélium magában foglal. Pál az 5Móz.30:11-14-ből idéz: "Mert ez a parancsolat, amelyet én ma megparancsolok neked, nem megfoghatatlan számodra, és nincs távol tőled. Nem a mennyben van... Nem is a tengeren túl van... Sőt inkább nagyon közel van hozzád az ige, a szádban és a szívedben van, teljesítsd hát azt! " Úgy tünik, hogy Pál "a parancsolat" és "az ige " kifejezést úgy értelmezni, amint az Krisztusra vonatkozik. Ahogyan, ha Izráel megtartotta volna az igét, amely által áldásban részesült volna (5Móz.30:16) ugyanúgy, ha az új Izráel hisz a Krisztusról szóló igében, akkor meg lesz mentve. Krisztus szájjal való megvallása tehát megfelel annak, hogy jóváhagyjuk ezt a tanítást Krisztusról. "Ha hallgatsz Istenednek az Úrnak a szavára" (5Móz.30:10), összhangban van a Róm.10:9-es verssel: "Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust". Ez a párhuzam ismét azt mutatja, hogy az "Úr Jézus" egy olyan megnevezés, amely összegzi az alaptanításokat Isten igéiről.