4.5 A Feltámadás

A Biblia hangsúlyozza, hogy az igazságosak megjutalmazása a feltámadáskor fog megtörténni, Krisztus eljövetelekor (1Thessz.4:16). A felelősséggel tartozó halottak feltámasztása (Ld. 4.8-as Tanulmány) az első dolog lesz, melyet Krisztus tenni fog, ezt az ítélet fogja követni. Ha a ‘lélek’ a mennybe költözne a halálkor, nem volna szükség a feltámasztásra. Pál azt mondja, ha nem volna feltámadás, akkor minden igyekezet az Istennek való engedelmességre felesleges volna (1Kor.15:32). Bizonyosan nem érvelt volna ilyen módon, ha hitte volna, hogy az ő ‘lelke’ is mennybe költözéssel lesz megjutalmazva halálakor. Ebben benne foglaltatik, hogy a test feltámasztását, a jutalom elvétel egyetlen formájának hitte. Krisztus biztatott minket azzal a reménységgel, hogy a jelenlegi hűséges életünk jutalmát megkapjuk a "feltámadáskor" (Lk.14:14).

Azt a tényt ismét le kell szögeznünk, hogy a Biblia nem tanít semmiféle olyan létezésről, amely testen kívül van - ez érvényes mind Istenre, mind Krisztusra, mind az angyalokra és mind az emberekre. Krisztus visszatérésekor "az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket" (Fil.3:20,21). Ahogyan ő jelenleg is szó szerinti testben létezik, amely teljesen a Lélek által működik, nem vér által, mi is ehhez hasonló jutalomban fogunk részesülni. Az ítéletkor megkapjuk azt, amit megérdemlünk, aszerint, ahogyan ezt az életünket e testben leéltük (2Kor.5:10). Akik testi/bűnös életet éltek, azok a jelenlegi halandó testükben lesznek hagyatva, amely ismét porrá lesz, azok pedig, akik a mostani életükben megpróbálták legyőzni a test gondolatát a Lélek gondolata által, "a Lélekből fog(nak) aratni örök életet" (Gal.6:8), egy Lélek által működő testben.

Számos további bizonyíték van arra, hogy az igazságosak megjutalmazása testi formában fog megvalósulni. Ha ezt elfogadjuk, a feltámadás alapvető jelentőségének világossá kell válnia számunkra. Kétségtelen, hogy jelenlegi testünk megszünik létezni a halálkor, ha mi az örök életet és halhatatlanságot csak testi formában tudjuk megélni, akkor abból az következik, hogy a halálnak az öntudatlanság állapotának kell lennie, amíg el nem jön az az idő, amikor a testünk újjá lesz teremtve, és amíg nem részesülünk Isten természetében.

A Korinthusiakhoz írt első levél 15. fejezete részletesen végig a feltámadásról szól, a figyelmes elolvasása mindig érdemes lesz. 1Kor.15:35-44 leírja, hogy, ahogyan a mag el van vetve, majd kihajt a földből, és Isten testet ad neki, a halottak is ehhez hasonlóan testben fognak feltámadni. Ahogyan Krisztus feltámadt a halálból, és halandó teste halhatatlanná változott, az igazi hívők ugyanúgy fognak osztozni az ő jutalmában (Fil.3:21). Megkeresztelésünkor (víz alámerülés által) közösséget vállalunk Krisztus halálával és feltámadásával, megmutatjuk a hitünket arra, hogy mi is részesülhetünk abban a jutalomban, amelyet Krisztus kapott a feltámadásakor (Róm.6:3-5). Azáltal, ha most osztozunk az ő szenvedéseiben, osztozhatunk majd az ő jutalmában is: "Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben" (2Kor.4:10). "Az, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó lélek által" (Róm.8:11). Ezzel a reménységgel várhatjuk "testünk megváltását" (Róm.8:23), testünk halhatatlanná válását.

A valóságos testben való feltámadás reménységével Isten emberei a legelső időkben is tisztában voltak. Ábrahám olyan ígéretet kapott, hogy ő személyesen örökli Kánaán földjét örök időkre szólóan, oly bizonyosan, mintahogy azt bejárhatta széltében-hosszában, és ott tartózkodhatott (1Móz.13:17; Ld. 3.4-es Tanulmány). A hite ezekben az ígéretekben szükségessé teszi azt a hitet is, hogy az ő teste egyszer a jövőben valamiképpen feltámad, és halhatatlanná lesz, mindez csak így lehetséges.

Jób félreérthetetlenül kifejezésre juttatta a megértését afelől, hogy a testét bár férgek fogják szétrágni a sírgödörben, mégis testi létezésben fogja megkapni jutalmát: "az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, s ha ez a bőröm lefoszlik is ("miután bőröm megsemmisül") testemben (fizikai formában) látom meg az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg nem más, bár veséim is megemésztetnek" (Jób19:25-27). Ézsaiás is ebben reménykedett: "föltámadnak a holttestek" (Ézs.26:19).

Lázár halálának beszámolójában, aki Krisztus személyes barátja volt, hasonló kifejezésekkel találkozhatunk. Jézus ahelyett, hogy vígasztalta volna a nőtestvéreit azzal, hogy a lelke a mennybe ment, a feltámadás napjáról beszélt: "Feltámad a testvéred". Mártának, Lázár testvérének az azonnali válasza mutatja, hogy mindezzel mennyire tisztában voltak az első hívők: "Márta így válaszolt: "Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon" (Jn.11:23,24). Mint Jób, ő sem azt gondolta a halálról, hogy az egy menekülés egy áldásos mennyei életbe, hanem ehelyett mindketten a feltámadásra tekintettek előre "az utolsó napra" (vö. Jób utolsó napja). Az Úr megígérte: "Aki az Atyától látott és tanult az mind énhozzám jön... Én pedig feltámasztom az utolsó napon" (Jn.6:44,45).