BIBLIA Alapvető Tanulmány 4: Isten és halál Az ember természete | A Lélek | Az ember lelke | A Halál az Öntudatlanság | A Feltámadás | Az Ítélet napja | A megjutalmazás helye: Menny vagy Föld? | A felelősség Isten iránt | Pokol | Hozzáfűzés (Purgatórium, Szellem és Reinkarnáció, Milyen természetben leszünk feltámasztva?, Az 'Elragadtatás') | Kérdései |
4.1 Az ember természeteAz emberiség nagytöbbsége úgy tünik kevés időt fordít arra, hogy a halál felett meditáljon vagy a saját természete felett, amely halála alapvető okozója. Az önvizsgálatnak ez a hiánya az önismeret hiányához vezet, és így az emberek átsodródnak az életükön, s a döntéseket az élet kérdéseiben aszerint hozzák meg, amit a saját természetes kívánságaik diktálnak nekik. Elutasításra talál - noha eléggé szinlelt elutasításra - felvállalni azt a tényt, hogy az élet oly rövid, hogy minden oly gyorsan elmúlik a halál következtében, ami ránk következik. "Azt sem tudjátok mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik aztán eltünik" (Jak 4:14). "Mert bizonyosan meghalunk, és olyanok leszünk mint a víz, amelyet ha a földre öntenek nem lehet fölszedni" (2Sám 14:14). "Elragadod őket, olyanok lesznek, mint reggelre az álom, mint a növekvő fű: reggel virágzik és növekszik, estére megfonnyad és elszárad" (Zsolt.90:5,6). Mózes, egy igazán mélyen gondolkodó ember, felismerte mindezt, és kérte Istent: "Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!" (Zsolt.90:12). Az élet rövidségének a gondolatában a legelsőlegesebb dolog, amit tehetünk, hogy igazi bölcsességre tegyünk szert. Az emberek hozzáállása a halál okozta elmúlásra különböző. Voltak kultúrák, ahol a halált és a temetést megpróbálták az élet részévé tenni, hogy csökkentsék az elmúlás és a veszteség érzését. Azoknak az embereknek a többsége, akik a ‘keresztény’ nevet viselik, arra az elgondolásra jutottak, hogy az ember lelke ‘halhatatlan’ vagy a halhatatlanság valamifajta eleme van az emberben, amely túléli a halált, és a halál után a megjutalmazás vagy büntetés színhelyére távozik. A halál a legalapvetőbb és legtragikusabb probléma lévén az emberi életben, várható, hogy az emberi lélek sokat dolgozott azon, hogy csökkentse a léleki kihatását, így egy egész sor téves elképzelés született meg a halált és magát az emberi természetet illetőleg. Mint mindig, ezeket is a Biblia fényében kell megvizsgálni, hogy megtudhassuk az igazságot ezzel az alapvető témával kapcsolatban. Emlékezzünk arra, hogy a legelső hazugság, ami a Bibliában fel van jegyezve, a kígyó által az Édenkertben történt. Isten állításával ellentétben, hogy az embernek bizonyosan "meg kell halnia", amennyiben vétkezik (1Móz.2:17), a kígyó kijelentette: "Dehogy haltok meg" (1Móz.3:4). Ez a kísérlet a halál teljes megsemmisülésének a tagadására minden hamis vallás jellemzőjévé vált. Bizonyos, hogy ebben a kérdésben főleg az egyik hamis tantétel a másikhoz vezet, amely megint egy másikhoz és megint egy másikhoz. Mindez fordítva is igaz, egy kis igazság egy újabb igazsághoz vezet, amint ezt az 1Kor.15:12-17 mutatja is . Pál itt egyik igazságból a másikba kapcsol át (ld. A sok feltételezést: "ha…"). Hogy megérthessük emberi természetünket, szükséges megfontolnunk azt, amit a Biblia az ember teremtéséről mond. Az erről szóló írás nyelvezete világos, amennyiben szó szerint vesszük, nem maradhatunk kétségek között afelől, hogy pontosan milyenek vagyunk természetünknél fogva (Ld. 18. Hozzáfűzést a teremtés szó szerinti értelmezését illetőleg). "Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, .. visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy és vissza fogsz térni a porba" (1Móz.2:7; 3:19). Itt semmi fajta célzás nincs arra, hogy az emberben bármiféleképpen halhatatlanság rejlene, nincs olyan része, amely a halála után tovább élne. Nyomatékos bibliai hangsúlya van annak a ténynek, hogy az ember alapvetően pusztán porból van: "Mi vagyunk az agyag" (Ézs.64:7), "Az első ember földből, porból való…" (1Kor.15:47), az ember alapja a "porban van" (Jób 4:19), "és visszatérne az ember a porba" (Jób 34:15); Ábrahám kijelentette önmagáról, hogy ő "por és hamu" (1Móz.18:27). Rögtön azután, hogy az ember nem engedelmeskedett Isten parancsolatának az Édenben, az embert "kiűzte az Úristen az Éden kertjéből,…hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék és örökké éljen" (1Móz.3:23,22). Amennyiben az emberben természetszerűleg egy halhatatlan elem létezne, mindez Istentől felesleges lett volna. A halhatatlanság feltételei Az Evangélium folytonosan ismételt üzenete, hogy az ember Krisztus közbenjárása által utat találhat az örök élet elnyerésére, a halhatatlanságra. Ez a halhatatlanság egyetlen Biblia által kijelentett alternatívája, következésképpen az az elképzelés, hogy az igazságtalanságok elkövetése végett örökké tartó öntudatos szenvedésben lesz része az embernek, nincs biblikusan alátámasztva. Az egyetlen út ahhoz, hogy elnyerjük a halhatatlanságot, az Isten parancsolatainak való engedelmességben van, és akik valóban engedelmesek, a halhatatlanságukat egy tökéletes állapotban fogják megélni, ez az igazságosság jutalma. A következő versek elegendően bizonyítják, hogy ez a halhatatlanság feltételes és nem olyan, amelynek természetszerűleg vagyunk a birtokában:
|