4.4 A Halál az Öntudatlanság

Abból, amit eddig a szellemről és lélekről tanultunk magától értetődik, hogy amíg egy személy halott, teljes öntudatlanságban van. Amíg Isten meg nem emlékezik a neki felelősséggel tartozók cselekedeteiről (Mal.3:16; Jel.20:12; Zsid.6:10), semmi olyant nem találunk a Bibliában, amely alapján feltételezhetnénk, hogy bármiféle öntudatosság létezik a halál állapotában. Ezt nehezen is lehetne vitatni a következő félreérthetetlen állításokkal szemben:

- "Ha elszáll a lelke (egy embernek), visszatér a földbe, és azonnal semmivé válnak tervei "(Zsolt.146:4).

- "…de a holtak semmiről sem tudnak...Szeretetük is, gyűlöletük is, igyekezetük is tovatűnik."(Préd.9:5,6). "…nem lesz cselekvés, gondolkozás, ismeret és bölcsesség a holtak hazájában…"(Préd.9:10) - nincs gondolkozás, tehát nincs öntudat.

- Jób azt mondja, hogy a halál állapotában olyan lesz, "…mint aki nem is volt "(Jób10:18), úgy tekint a halálra, mint feledésre, öntudatlanságra és a létezés olyan teljes hiányára, mint amely akkor volt jellemző, amikor még meg sem születtünk.

- Az emberek olymódon halnak meg, mint az állatok "...egyfajta lélek van mindegyikben "(Préd 3:19), ha az emberek öntudattal túlélik a halált valahol, akkor ők az Írásokkal és a tudománnyal egyöntetűleg hallgatnak erről.

- Isten "…emlékszik rá, hogy porból lettünk. Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága. Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni "(Zsolt.103:14-16).

Az, hogy a halál valóban öntudatlanság még az igazságosak számára is, megmutatkozik Isten szolgáinak az ismételt imádságai által, melyekben kérik, hogy Isten hosszabbítsa meg az ő életeiket, mivel tisztában voltak vele, hogy a halál után képtelenek lennének imádni és dícsőíteni Istent, tudván, hogy a halál az öntudatlanság állapota. Ezékiás (Ézs.38:17-19) és Dávid (Zsolt.6:4,5; 30:9; 39:13; 115:17) példák erre vonatkozólag. A halálra újra és újra úgy van utalva, mint alvásra vagy nyugalomra, mind igazságosak, mind bűnösök esetében (Jób3:11,13,17; Dán.12:13).

Elegendő bizonyítékot láthattunk eddig ahhoz, hogy kijelenthessük, hogy a népszerű elképzelések, miszerint az igazságosak az üdvösség állapotába kerülnek és a menny jutalmában részesülnek rögtön haláluk után, nincsenek benne a Bibliában. A helyes tan a halálról és az ember természetéről megnyugtató érzést nyújt. Az emberi élet minden fájdalma és traumája után a sír a teljes feledés helye. Azok számára, akik nem ismerték Isten kívánalmait, ez a feledés örökké fog tartani. A régi adósságai ennek a tragikus és teljességre nem jutott természetes életnek soha többé nem lesznek nekik fel róva, a természetes emberi gondolkodás felületes reményei és rettegései nem fognak realizálódni.

A Biblia tanulmányaiban létezik az igazságnak egy felfedezendő rendszere, továbbá, sajnos az emberek vallásos gondolkodásában is létezik egy hibarendszer, a Bibliához való figyelmetlenségüknek köszönhetőleg. Az embert a kétségbeesett fáradozása azon, hogy mérsékelje a halál okozta megszünést kísérő tragikus érzéseket, arra a hiedelemre vezette, hogy ‘halhatatlan lelke’ van. Amikor elfogadást nyert, hogy egy halhatatlan elem létezik az emberben, akkor szükségessé vált arra is gondolni, hogy az a halál után eltávozik valahova. Ez pedig ahhoz a gondolathoz vezetett, hogy a halálkor különbségnek kell lennie az igazságosak és bűnösök végzete között. Így léteznie kell egy helynek, ahova a ‘jó halhatatlan lelkek’ mennek, amit a Mennynek neveznek és egy másik helynek, ahova a ‘rossz halhatatlan lelkek’ mennek, ezt a pokolnak nevezik. Korábban bemutattuk, hogy a ‘halhatatlan lélek’ létezése Bibliailag lehetetlen. A többi téves eszmét, amelyek az elterjedt felfogással járnak együtt, az alábbiakban analizáljuk:

1. Életünk megjutalmazása a halálunkkor történik, amikor ‘halhatatlan lelkünknek’ kijelölnek egy bizonyos helyet.

2. Az elkülönülés az igazságosak és bűnösök között a halálkor történik.

3. Az igazságosak jutalma, hogy a mennybe mennek.

4. Ha mindenkinek ‘halhatatlan lelke’ van, akkor mindenkinek vagy a mennybe, vagy a pokolba kell jutnia.

5. A bűnös ‘lelkek’ a büntetés helyére mennek, amelyet pokolnak neveznek.

Analízisünk célja nem csupán negatív jellegű, ha részletesen fontolóra vesszük ezeket a pontokat, hisszük, hogy kifejezésre fog jutni a Biblia igazságának több eleme, melyek alapvető részei az igazi képnek az emberi természetet illetőleg.