2.3 A Szentlélek ajándékai

Isten emberiséggel való kapcsolata során különböző időkben átruházta erejének ("Szentlélek") a használatát. Azonban ez sohasem egy biankó csekk formájában történt, képessé téve az embereket annak megcselekvésére, amit éppen kívántak, a Szentlélek használata mindenkor valamilyen speciális cél érdekében adatott. Amikor az beteljesedett a Szentlélek visszavonatott. Emlékeznünk kell, hogy Isten Lelke olyan úton munkálkodik, amely előre viszi azt a tervet, melyet Isten gondolt ki. Célja gyakran megenged rövid idejű szenvedéseket az emberek életében azért, hogy Isten véghez vihesse örök időkre szóló tervét (Ld.6.1 Tanulmány), következésképpen a Szentlélek nem szükségszerűen arra van alkalmazva, hogy enyhítse az emberi szenvedéseket jelenlegi életünkben. Ez a fajta segítség valóban elérhető lesz egy magasabbrendű cél érdekében, Isten gondolatainak számunkra való kinyilatkoztatása végett.

Ez éles ellentétben áll a napjainkra jellemző népszerű keresztény hozzáállással a Szentlelket illetően, a ráhatás adott, miszerint érdemes Krisztusban hinni a fizikai hasznok miatt, például betegségből való gyógyulás az, amit a Szentlélek állítólagosan adni fog. Ez magyarázatul szolgálhat arra, hogy az olyan országokban ahol az életért küzdelem folyik, mint például Uganda is, miért volt olyan feltűnő kitörés az emberek azon állításában, mely szerint birtokában voltak a Lélek gyógyító ajándékának, valamint történelmi vonatkozásban is elmondható, hogy ennek az igénylése gyakran egybeesett azokkal az időszakokkal, amikor a legnagyobb volt az emberi szükség. Ez önmagában is némi gyanu alá helyezi a napjainkra jellemző állításokat a Lélek ajándékainak birtoklása mellett: ha valaki olyan tapasztalatot, élményt keres, amely képes felülmúlni a jelenlegi emberi állapotot, akkor könnyű azt állítani, hogy végre talált valamit, ami képes azt megvalósítani.

Sok ‘keresztény’ állítja ma, hogy a csodálatos lelki ajándékok birtokában van, mégis amikor afelől kérdezik őket, hogy mi azoknak a pontos célja, jelentős bizonytalanságot mutatnak. Isten mindenkor azért adta a Lelkét, hogy véghezvigyen speciális, meghatározott célokat. Így azok, akik valóban az ajándékok birtokában voltak, pontosan tudták, mire használják őket, és így nem csupán rész-sikereket értek el alkalmazásukkor. Ez ellentétben áll a sok-sok kudarccal és részleges gyógyulással, melyeket tapasztalnak azok, akik azt állítják ma, hogy a gyógyítás lelki ajándékával rendelkeznek.

A következő példák rámutatnak azokra a speciális okokra és célokra, amelyek a lelki ajándékok adományozása mögött voltak. Ezeknek az eseteknek egyikénél sem találhatunk alanyi tényezőt az ajándékok birtoklásával kapcsolatban, továbbá az ajándékok birtokosai sem voltak képesek használni őket úgy, ahogyan azt ők maguk látták alkalmasnak. Mivel Isten Lelkéről beszélünk, elképzelhetetlen, hogy az emberek irányítani voltak képesek használatukat, hiszen ezek azért adattak nekik, hogy végrehajtsák Isten bizonyos speciális terveit, s nem pedig azokét az emberekét, akik átmenetileg rendelkeztek használatukkal (vö.Ézs.40:13).

- Izráel történelmének kezdeti szakaszában parancsot kapott, hogy készítsen egy bonyolult sátrat ("Szent hajlék"), amelyben majd az oltárt és a többi szent tárgyat tarthatják, részletes utasítások voltak adva azt illetően, hogy hogyan készítsék el mindazokat a tárgyakat, amelyek szükségesek voltak az istentisztelethez. Hogy ezt megvalósíthassák, Isten az Ő Lelkét adta bizonyos embereknek. Voltak, akiknek az Úr "művészi képességet" adott azért, hogy elkészíthessék Áron ruháját (2Móz.28:3).

- Ezek közé az emberek közé tartozott Becalél, akiről ezt olvassuk, "Betöltöttem őt isteni lélekkel, bölcsességgel, értelemmel és képességgel mindenféle munkálatra, hogy terveket készítsen az arany, az ezüst és a réz feldolgozására, foglalatba való kövek vésésére, fafaragásra és mindenféle munka elvégzésére" (2Móz.31:3-5).

- A 4Móz.11:14-17-es szakasz leírja, hogy abból a Lélekből, amely Mózesnek adatott, Isten elvett, és adott belőle Izráel véneinek is azért, hogy képessé tegye őket arra, hogy helyesen tudjanak bíráskodni az emberek sérelmei felett, s így kevesebb teher maradjon Mózesen. Közvetlenül Mózes halála előtt a lelki ajándék át lett adva Józsuénak azért, hogy ő is képes legyen helyesen vezérelni Isten népét (5Móz.34:9).

- Attól az időtől kezdődően, hogy Izráel népe belépett földjére egészen első királyuk (Saul) uralkodásáig, olyan férfiak által voltak kormányozva, akiket bíráknak neveztek. Ezalatt az időszak alatt gyakran el voltak nyomva ellenségeik által, azonban a Bírák könyve feljegyzi, hogy Isten Lelke leszállt néhány bírára azért, hogy csodálatos módon megszabadítsák Izráelt a támadóitól - Otniel (Bír.3:10), Gedeon (Bír.6:34) és Jefte (Bír.11:29) példázza mindezt.

- Egy másik bírának, Sámsonnak is adva volt a Lélek azért, hogy képes legyen megölni egy oroszlánt (Bír.14:5,6), hogy megölhessen 30 embert (Bír.14:19) és, hogy lemálhassanak a kötelek a karjáról, amelyekkel meg volt kötözve (Bír.15:14). A Szentlélek tehát nem volt folyamatosan Sámson birtokában - megszállta őt az Úr Lelke azért, hogy véghezvihessen speciális dolgokat, majd visszavonatott tőle.

- Amikor Istennek speciális üzenete volt népe számára, a Lélek megihletett valakit, hogy továbbadhassa Isten szavát. Amikor az üzenet véget ért, a közvetlenül Isten nevében szóló lelki ajándék vissza lett vonva, és a próféták szavai ismét a sajátjaik voltak, s nem Istenéi. Egy a sok példa közül:

- "Akkor az Isten felruházta lelkével Zekarját ... aki a nép elé állt, és ezt mondta nekik: azt mondja az Isten: Miért szegtétek meg az Úr parancsolatait? ..." (2Krón.24:20).

Más példákat is találhatunk még ezzel kapcsolatban a 2Krón15:1,2-es és Lk.4:18,19-es versekben.

Mindebből nyilvánvaló, hogy Isten Lelke használatának megkapása egy rendkívüli cél érdekében, nem jelentett

- garanciát az üdvösségre,

- olyan valamit, amely megmarad végérvényesen egy ember életében,

- egy misztikus erőt használóikban,

- egy olyan valamit, amit egy eksztatikus, személyes tapasztalat, élmény által lehetett elnyerni.

Azt kell mondanunk, hogy eléggé nagy a bizonytalanság a Szentlélek ajándékait illető okfejtésre vonatkozóan. Az emberek állítják, hogy ‘megkapták a Szentlelket’ az evangélizációs termekben az igehirdetők elhúzzák a mézesmadzagot a Szentlélek ajándékainak megkapásával kapcsolatban mielőtt még az érdeklődők fontolóra vennék ‘Jézus elfogadását’. Azonban a kérdést hangsúlyozni kell, milyen ajándékokról van szó? Elképzelhetetlen, hogy az emberek nem tudják pontosan, hogy milyen ajándéknak vannak a birtokában. Sámson rendelkezett egy olyan lelki adománnyal, hogy megölhessen egy oroszlánt (Bír.14:5,6), amint szembekerült az ordító állattal pontosan tudhatta, hogy a Lélek ajándéka milyen cél érdekében adatott neki. Nem lehetett benne kétség efelől. Ez ma erős ellentétben áll azokkal, akik állítják, hogy megkapták a Szentlelket, de ugyanakkor nem képesek véghezvinni semmiféle speciális cselekedetet sem, és azt sem tudják, hogy melyik ajándéknak vannak állítólagosan a birtokában.

Bizonyosan nem létezik alternatíva, de következésképpen elmondható, hogy az ilyen embereknek volt egy drámaian érzelmi megtapasztalásuk a Kereszténységgel kapcsolatban, és az azt követő fordulópont az élethez való hozzáállásukban az újdonságnak egy különös érzését hagyta bennük. Ennek tudatában fogják a Biblia Szentlélek ajándékaira vonatkozó verseiről levonni a következtetést, ‘Ez annak kell, hogy legyen, ami velem is történik!’, majd az örömteli pásztoruk megérinti őket az álluk alatt, és azt mondja: ‘Halál biztos!, Dicsérd Istent!’, az ilyen eseteket pedig bizonyítékként felhasználva próbál majd meggyőzni másokat is, hogy részesüljenek a Szentlélekben. A gyökere ennek a paródiának a Biblia megértésének hiányában keresendő, amely még az ilyen emberek állítólagos ‘megtérése’ előtt volt jellemző.

Amint küzdünk saját érzéseink csalatkozásaival szemben (Jer.17:9), lábainkat a bibliai alapelvek kőszikláján kell tartanunk. Ez semmiben sem nyilvánvalóbb mint egy tanulmányban Isten Lelkének működésével kapcsolatban. Mindannyian szeretjük azt gondolni, hogy Isten ereje együttműködik velünk az életünkben. De hogyan és miért teszi ezt? Valóban a birtokában vagyunk a lelki ajándékoknak, mint a Biblia feljegyzéseiben szereplő emberek? Ha igazán vágyunk megismerni Istent, és élő kapcsolatban lenni Vele, akkor fel fogjuk ismerni a sürgősségét annak, hogy helyesen megértsük ezeket a dolgokat.

A lelki ajándékok megindokolásai az első század folyamán

Emlékezetünkben tartva az eddig tanult alapelveket Isten Lelke ajándékait illetően, elérkeztünk az Újszövetség lelki ajándékokról szóló feljegyzéseihez, amelyek az ősegyházban működtek (azaz a hívők azon csoportja között, akik a Jézus kora utáni generációhoz tartoztak).

Krisztus utolsó parancsolata az volt apostolaihoz, hogy menjenek szerte a világba, és hirdessék az evangéliumot (Mk.16:15,16). Ezt megtették, mindenekelőtt Krisztus haláláról és feltámadásáról szólt az üzenetük. Azonban emlékeznünk kell arra, hogy akkor még nem létezett Újszövetség olyan formában, ahogyan azt ma ismerjük. Amint felálltak a piactereken és zsinagógákban beszélni arról az emberről, akit Názáreti Jézusnak hívtak, történetük meglehetősen bizarul hangozhatott - egy ácsmester Izráelből, aki tökéletes volt, aki meghalt, majd feltámadt az ószövetségi jövendölések tökéletes beteljesedéseként, és aki most arra kéri az embereket, hogy keresztelkedjenek meg (teljes vízalámerülés által) és kövessék őt.

Azokban az időkben voltak mások sokan, akik szektákat próbáltak népszerüsíteni. Szükség volt egy olyan útra, amely bizonyíthatja a világ szemében, hogy az apostolok által hirdetett üzenet magától Istentől származik, s nem pedig egy Észak-Izráelből származó halászemberek egy csoportjának filozófiája.

Ma a Jézus munkáját és tanait tartalmazó újszövetségi feljegyzésekhez fordulunk azért, hogy bizonyítsuk, hogy üzenetünk Istentől származik, azonban azokban az időkben, amikor ezek még nem voltak megírva, és nem álltak rendelkezésre, Isten megengedte az Ige hirdetőinek, hogy használják az Ő Szentlelkét, hogy megerősíthessék szavaik hitelességét. Ez volt a speciális oka az ajándékok használásának a világ láthatóságában, az írott Újszövetség hiánya szintén nehézzé tehette a hívők új csoportja számára a hitben való növekedést. A számos gyakorlati kérdésnek, amelyek támadhattak közöttük, nem lehettek volna világos megoldásai, az útmutatásnak csak kevés eszköze lehetett volna számukra, hogy növekedhessenek a Krisztusba vetett hitükben. Így ezeknél az okoknál fogva, Isten a Szentlélek ajándékait a rendelkezésére bocsátotta Krisztus első követői számára, hogy vezethessék őket az ihletett üzenetek által addig az ideig, amíg a Jézusról szóló tanításoknak és ezeknek az üzeneteknek az újszövetségi feljegyzései meg nem születtek és el nem terjedtek.

Mint mindig, a Szentlélek adományozására a következő okok szolgáltak és érthetően van leírva:

- "Felment (Jézus) a magasságba (mennybe) ... (lelki) ajándékot adott az embereknek ... hogy felkészítse a szenteket a szolgálat (az Igehirdetői szolgálat) végzésére, a Krisztus testének építésére" (Ef 4:8,12).

- Pál a Rómában élő híveknek ezt írta, "Mert szeretnélek látni benneteket, hogy megerősítésetekre valamilyen lelki ajándékot adjak nektek, vagyis, hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által, a tietek és az enyém által" (Róm.1:11).

Azt illetően, hogy az ajándékok használata az evangélium üzenetének hitelesítése végett adatott, olvashatjuk, hogy:

- "Mert a mi evangéliumunk nemcsak szavakban jutott el hozzátok, hanem erővel, Szentlélekkel és teljes bizonyossággal is.." (1Thessz.1:5); csodák véghezvitele által (vö.1Kor.1:5,6).

- "Mert semmi olyanról nem mernék beszélni (én Pál), amit nem Krisztus tett általam a pogányok megtéréséért szóval és tettel, jelek és csodák erejével, a Lélek ereje által ..." (Róm.15:18,19).

- Az evangélium hirdetőiről ezt olvashatjuk, "Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival " (Zsid.2:4).

- Az evangélium hirdetése Cipruson oly mértékig volt csodák által támogatva, hogy "Mikor a helytartó látta a történteket, hitt, elámulva az Úr tanításán" (ApCsel.13:12).

A csodák tehát elvezették őt arra, hogy valóban tisztelje a hirdetett tanokat. Ikóniumban az Úr szintén "... bizonyságot tett kegyelmének igéje mellett, és megadta, hogy jeleket és csodákat vigyenek véghez" (ApCsel.14:3).

Mindezt az apostolok evangélium hirdetés parancsolatának való engedelmességéről szóló vers megjegyzése összegzi: "Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel" (Mk.16:20).

Speciális dolgok speciális időkben

A Lélek különböző ajándékai tehát azért adattak, hogy véghezvihessenek speciális dolgokat sepciális időkben. Ez rámutat annak az állításnak a helytelenségére, miszerint a csodálatos lelki ajándékok birtoklása szüntelenül jelen van egy ember életében. Az apostolok, beleértve Pétert is, "megteltek Szentlélekkel" Pünkösd napján, nemsokkal Jézus mennybemenetele után (ApCsel.2:4). Képesek voltak más nyelveken szólni azért, hogy megkezdhessék a krisztusi evangélium hirdetését egy látványos módon. Amikor a fennhatóság próbálta leállítani őket "Péter megtelve Szentlélekkel" képes volt meggyőzően válaszolni nekik (ApCsel.4:8). A börtönből való szabadonbocsátásukkor az ajándékok tették őket képesekké folytatni a prédikálást - "... megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét" (ApCsel.4:31).

A figyelmes olvasó észre fogja venni, hogy itt valóban nem arról van szó, hogy ‘ők már teljesek voltak Szentlélekkel’, amikor mindezt megcselekedték. Megteltek Szentlélekkel, hogy véghezvihessenek bizonyos dolgokat, de újra be kellett töltekezniük, hogy beteljesíthessék a következő célt is Isten tervében. Pál hasonlómódon "megtelt Szentlélekkel" megkeresztelkedésekor, évekkel később pedig ismét megtelt vele azért, hogy egy gonosz embert vaksággal büntethessen meg (ApCsel.9:17; 13:9).

A csodálatos ajándékokkal kapcsolatban Pál azt írja, hogy az első tanítványok az ajándékokkal " ... a Krisztus ajándékainak mértéke szerint ..." rendelkeztek (Ef.4:7). A görög ‘mérték’ szó jelentése: ‘korlátozott rész vagy fokozat’. Egyedül Jézus bírt mérték nélkül az ajándékokkal, azaz teljes szabadsága volt használatukat illetően (Jn.3:34). Most azokat a lelki ajándékokat fogjuk meghatározni, amelyekről úgy tünik, hogy a legtöbb említés történik, min/t meglevőről az első század folyamán.

A lelki ajándékok az első század folyamán

Prófétálás

A ‘prófétának’ fordított görög szó egy olyan valakit jelent, aki továbbadja, közvetíti Isten igéit - azaz bárkit, aki arra van ihletve, hogy Isten igéit szólja, amely magában foglalhatja a jövőbeli események előre megjelentését is (Ld. 2Pt.1:19-21). "Próféták", azaz a prófétálás ajándékával bírók lementek Jeruzsálemből Antiókhiába, "...Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhinség lesz a földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek" (ApCsel.11:27-29). Az ilyenfajta speciális próféciákban, amelyek néhány éven belül be is teljesednek, eléggé hiányt mutatnak azok, akik ma állítják, hogy rendelkeznek a prófétálás lelki ajándékával, s valóban, olyan bizonyos volt az ősegyház abban, hogy ez az ajándék valóban megvolt közöttük, hogy idejüket és pénzüket adták a nehézségek enyhítése végett, amely előre megjelentetett nekik. Kevés hasonló példa található a mai un. ‘Szentlélekkel biró ’ egyházakban.

Gyógyítás

Mivel az apostolok a ‘Jó hírt’, evangéliumot hirdették Isten eljövendő tökéletes földi Országáról, alkalmas volt számukra a csodák mutatása üzenetük hitelesítése végett, amely előízül szolgált arra az időre nézve, amikor majd "... kinyílnak a vakok szemei, és megnyílnak a süketek fülei. Szökellni fog a sánta, mint a szarvas, és ujjong a néma nyelve" (Ézs.35:5,6). Isten Országáról bővebbet az 5. Tanulmányban olvashatunk. Amikor Isten Országa meg lesz alapítva a földön, az ehhez hasonló ígéretek nem csupán félig fognak megvalósulni, az sem lesz kétséges többé, hogy vajon ez az Ország itt lesz-e a földön megalapítva, vagy sem. Az Országról szóló üzenet Isten általi csodálatos hitelesítése egy döntő, egyértelmű formában történt, amelyet lehetetlen volt tagadni, így az első tanítványok által véghezvitt csodálatos gyógyítások közül több is a nagy nyilvánosság láthatóságában történt.

Egy klasszikus példa található erre abban, amikor Péter meggyógyította a sánta koldust, akit minden reggel a templom Ékes-kapujába tettek le. Az ApCsel.3:2-es vers említi, hogy ő mindennap le volt oda téve - tehát egy megszokott látvány lehetett. Meggyógyulván, miután Péter alkalmazta a gyógyítás csodálatos ajándékát, "...felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékeskapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt. Mivel ez az ember feltartóztatta Pétert és Jánost, az egész nép megdöbbenve futott össze hozzájuk a Salamon csarnokába" (ApCsel.3:8-11).

Amikor Péter ezt látta azonnal megkezdte szabadtéri beszédét Krisztus feltámadásáról. A kétségbevonhatatlan, megdönthetetlen bizonyíték birtokában, amely a meggyógyult koldus formájában volt a nép előtt, bizonyosak lehetünk afelől, hogy úgy fogadták Péter szavait, mint Istentől származóakat. A templom kapu az "imádkozás órájában" (ApCsel.3:1) zsúfolva lehetett emberekkel, akárcsak egy bevásárló központ szombat délelőtt. Isten egy ilyen helyet választott, hogy a prédikáció az Ő igéiről megerősítést nyerjen egy ilyen egyértelmű csoda által. Hasonlómódon az ApCsel.5:12-es versben azt olvassuk, hogy "az apostolok által sok jel és csoda történt a nép között". A pünkösdista gyógyítók szokásos állításai, és a hasonló, e dolgok körül forgó kijelentéseik, mellékutcák egyházaiban, mintsem a nyílt utcákon történt eseményekről számolnak be a hívők hallgatósága előtt, akik belelkesülten várják a csodák előfordulásait, mintsem a kemény szivű nagy nyilvánosság láthatóságában történnének.

E könyv szerzője már számottevő eszmecserét folytatott e témában olyanokkal, akik ma a Lélek ajándékának birtoklása mellett foglalnak állást, valamint tanuja volt számos ezt illető eseménynek. Az eddigi személyes tapasztalatom a sok nem meggyőző ‘gyógyítást’ látva, legjobb esetben is csak részleges gyógyulás tanuja lehettem, nem szükséges részletekbe menni, ezeknek az egyházaknak minden becsületes tagja be fogja ismerni ennek igazságát. Több alkalommal tettem fel a kérdést jóhiszemű pünkösdista barátaimnak, "Nem vagyok elzárkózva attól, hogy elhigyjem, hogy ti esetleg rendelkeztek ezzel a különleges adottsággal. Azonban Isten mindig világosan megmutatta, hogy kinél van meg az Ő hatalmas ereje, s kinél nincs, így nem túlzás részemről kérni titeket, hogy mutassátok meg nekem a tényeket, és akkor majd sokkal hajlamosabb lehetek elfogadni a tanokra vonatkozó álláspontotokat is, melyet pillanatnyilag nem vagyok képes összeegyeztetni az Írásokkal". Azonban a ‘Lélek és erő kétségbevonhatatlan bemutatásának’ még sohasem lehettem tanuja.

Hozzáállásommal ellentétben az első századbeli ortodox zsidók elzárkóztak annak lehetőségétől, hogy Krisztus egyháza rendelkezhetett-e Isten csodálatos lelki ajándékaival. Még akkor sem, ha be kellett ismerniük: "... ez az ember ... sok jelt tesz" (Jn.11:47), továbbá "... nyilvánvaló csoda történt általuk, azt tudja Jeruzsálem minden lakosa, és nem is tagadhatjuk" (ApCsel.4:16). Azok között pedig, akik hallották az apostolok nyelveken szólását, nagy zavar támadt (ApCsel.2:6). Ugyanez ma nem történik meg a pünkösdista fecsegések hatására. Az, hogy az emberek sokkal nagyobb hajlandóságot mutatnak a modern pünkösdizmus irányában, meglehetősen elutasíthatja, hogy ők valóban véghezvisznek csodákat, ez bizonyosan egy lényeges pont e kérdésben. Ha csupán egyetlen csoda felütné a címsorok fejét Jeruzsálem szerte, nem volna-e vajon indokolt feltételezni, hogy amennyiben, ha egy valóságos csoda történne a Hősők Téren, vagy a Nairobi Nyaharuru Parkban, akkor egy világméretű felsimerése volna annak, hogy Isten csodálatos lelki ajándékai birtokában vagyunk ma? Ezzel szemben a pünkösdisták azt várják a világtól, hogy ragadják meg a bizonyságok következő fajtáit, mint indítékokat a csodákban való hitükre:

- Meggyógyult (végső fokon) gyomor fekélyből, a gyógyulás folyamata vélhetően egy ima-összejövetel után kezdődött.

- Eltorzult végtag kiegyenesedett.

- Látás illetve hallás javult meg, noha gyakorta visszatér a korábbi állapot.

- Depressziótól, lehangoltságtól való felszabadulás történt.

Ezekhez a példákhoz még hozzá kell tennünk egy esetet, amikor mentősök kórházi betegeket szállítottak a T.O. Osborn gyógyítási kereszteshadjáratra Nairobiban, Kenyában. A sofőrök szembekerültek egy erkölcsi dilemmával, hogy vajon maradjanak-e, vagy visszatérjenek a kórházba, maradtak – és jó is volt, mert a betegeknek nem volt gyógyulásban részük.

Az érdeklődéskeltés hangosan hallatja szavát a nyilvános plakátok sokaságáról az ilyen fajta összejövetelekre. "Gyere, láss csodát!" Pszichológiailag az előadás bevet mindennemű ön-szuggesztiót és ahhoz hasonlót. Az Újszövetségben sohasem találkozhatunk a leghalványabb jeladásával sem egy ilyen szintű pszichológiai ráhatásnak, amelyre szükség lett volna egy csoda megtörténte előtt. Bizonyos, hogy az első-században meggyógyultak közül sokaknak nem is volt hite - egyikük nem tudta, hogy ki volt Jézus (Jn.5:13; 9:36).

Pszichénk egy hasonló bombázása történik a folyton ismétlődő imák gondolatainkat befolyásoló hatása által, a dobok ritmusa és a lelkesítő, harsány zenéken keresztül. Kétségtelen, hogy mindez az Istenről való józan tudatosságunktól foszt meg minket. E könyv írója is az emlékezetébe tud idézni számos, különböző helyeken történt ilyenfajta összejövetelek látogatásait, minden alkalommal kapott egy hasogató fejfájást az igyekezettől, hogy megőrizhesse a józan, kiegyensúlyozott bibliai tudatosságát a dobok és tapsolások keltette ritmusban való eltévelyedés csábításával szemben. Hogy mindez a pünkösdi egyházakban megvalósuló esetleges csodák nélkülözhetetlen zenei előjátékának tünik, elegendő bizonysága annak, hogy a gyógyulások érzelmi, lélektani állapotok eredményei, mintsem Isten Lelkének közvetlen működéseié. Velük ellentétben, Péter képes volt alkalmazni az igazi csodálatos gyógyítási ajándékot, amint az emberek az utcán feküdtek (ApCsel.5:15). A csodálatos lelki ajándék Pál által való alkalmazásának pedig szemtanuja volt egy hitetlen helytartó (ApCsel.13:12,13), csakúgy, mint több Lisztrában élő pogány is (ApCsel.14:8-13). Amint azt magának a lelki ajándéknak a célja és természete is megkívánja, ezek az esetek a nyilvánosság láthatóságában történtek, és semmi esetre sem lehetett őket bármely más kimagyarázással elintézni, mint elismerni, hogy ott valóban Isten ereje nyilvánult meg emberi szolgáin keresztül.

Krisztus egy csodálatos gyógyításának hatása is ehhez volt hasonló: "... ámulatba estek mind (akik látták), dícsőítették az Istent, és ezt mondták: ‘Ilyet még sohasem láttunk!’" (Mk.2:12).

Nyelveken szólás

Az apostolok többségükben tanulatlan halászemberekként kapták meg hatalmas megbízatásukat, hogy menjenek szerte a világba és hirdessék az evangéliumot (Mk.16:15,16). A legelső reakciójuk például ilyen is lehetett: "De hát nem beszélek nyelveket!". Esetükben még csak nem is arról lehetett szó, hogy "Tudod sohasem voltak jó jegyeim belőlük az iskolában", hiszen nem is voltak iskolázottak. Mindenhol azt olvassuk róluk, hogy "...írástudatlan és iskolázatlan emberek ..." voltak (ApCsel.4:13). Még az olyan műveltebb igehirdetők számára is, mint például Pál volt, a nyelvi akadályok jelentősek voltak. Az új megtértek egymásra voltak utalva a hitben való felépülés végett (az írott Újszövetség hiányában). Egymás nyelvének a meg nem értése pedig jelentős problémát okozhatott volna számukra.

Ennek legyőzéséért adatott a nyelveken való szólás ajándéka, és a képesség megértésükre. Nyilvánvalóan éles az ellentét a nyelveken szólás fent ismertetett tekintete és a mai újjászületett keresztények ezzel kapcsolatos felfogása között, akik elragadtatott, értelmetlen megnyilatkozásaikat, mint nyelveken való szólást neveznek meg. Az összetévesztés tisztázható azáltal, ha rámutatunk arra, hogy a nyelveken szólás bibliai meghatározása idegen nyelveken való beszédet jelent.

A zsidók pünkösdi ünnepén, nemsokkal Krisztus mennybemenetele után az apostolok "Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni ... összefutott ...ez a sokaság (ismét az ajándékok nyilvánosság előtt történő megnyilatkozásáról van szó), és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: ‘Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén (ugyanaz a görög szó van itt anyanyelvnek fordítva, amelyik máshol nyelvként szerepel) ...halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek ... Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: ‘Mi akar ez lenni?’" (ApCsel.2:4-12). Nem valószínű, hogy a kétszeres nyomatékosítás az emberek megdöbbenésén és csodálkozásán szükséges volna, amennyiben ők csupán halandzsát hallottak volna azok által, akik ma azt állítják, hogy ennek az ajándéknak a birtokában vannak, ez ma némi kigúnyolást illetve közömbösséget idéz elő, mintsem csodálkozást vagy meggyőzést a kimondott szavak megértése révén, úgy amint az az Apostolok Cselekedetei Könyv második fejezetében szerepel.

Az ApCsel.2:4-11-es szakaszban szereplő "nyelv" és "anyanyelv" közötti világos párhuzamtól eltekintve is teljesen nyilvánvaló, hogy a "nyelv" nemzetek nyelvére vonatkozik az Újszövetség más írásaiban is, a kitfejezés, hogy "...nemzetből és törzsből, népből és nyelvből ..." öt alkalommal szerepel a Jelenések Könyvében, amikor is a föld minden emberéről van szó (Jel.7:9; 10:11; 11:9; 13:7; 17:15). A nyelvnek fordított görög szó előfordul az Ószövetség görög fordításában, a Septuagintában is, idegen nyelvek értelemben (Ld. 1Móz.10:5; 2Móz.28:49; Dán.1:4).

A Korinthusiakhoz írt első levél 14. fejezete parancsolatok listáját foglalja magában a nyelvi ajándékok használatát illetően, a 21. vers az Ézs.28:11-es verset idézi arra vonatkozóan, hogy ez a fajta ajándék majd a zsidók elleni tanuskodás eszközeként lesz alkalmazva: "... dadogó ajakkal és idegen nyelven fog beszélni ezzel a néppel az (Úr)". Az Ézs.28:11-es vers elsősorban Izráel támadóira utal, akik különféle idegen nyelveken szólnak majd Izráelhez, amelyeket ők nem fognak majd megérteni. Az "ajak" és "idegen nyelv" közötti párhuzam mutatja, hogy a "nyelvek" idegen nyelveket jelent. Számos más jelzése is található az 1Kor.14. fejezetében annak, hogy a "nyelvek" kifejezés idegen nyelvekre vonatkozik. Ez a fejezet Pál ihletett bíráskodását tartalmazza az ajándékok meggyalázásával kapcsolatban, amely még az ősegyházban jelentkezett, és mint ilyen, jelentős bepillantást nyújt a nyelveken való szólás és prófétálás ajándékának természetébe. Most megkíséreljük röviden kifejteni a lényeges pontokat. A 37. vers kulcs fontosságú a megértéséhez:

"Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata."

Tehát ha valaki azt állítja magáról, hogy bír a Lélek valamilyen ajándékával, akkor annak el kell fogadnia, hogy az előző parancsolatok az ajándék használatával kapcsolatosan Istentől ihletettek. Mindenki, aki ma engedetlen ezekkel a parancsolatokkal szemben, nyíltan beismeri tehát, hogy célszerűnek látja megvetni Isten ihletett szavait. A 11-17. versek idézése:

"Ha tehát nem ismerem a nyelvet, a beszélőnek idegen maradok, és a beszélő is idegen lesz nekem.

Ezért ti is mivel rajongtok a lelki ajándékokért, arra igyekezzetek, hogy gazdagodásotok a gyülekezet építését szolgálja.

Ezért, aki nyelveken szól, imádkozzék azért, hogy magyarázatot is tudjon adni.

Mert ha nyelveken szólva imádkozom, a lelkem ugyan imádkozik, de az értelmemet nem használom.

Hogyan is van tehát ez a dolog? Imádkozom Lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek értelemmel is.

Mert ha csak lélekkel mondasz dicséretet, akkor aki az avatatlanok helyét foglalja el, hogyan fog áment mondani a te hálaadásodra, amikor nem is tudja, mit beszélsz?

Mert te ugyan szépen adsz hálát, de a másik nem épül belőle."

Beszélni egy olyan nyelven, amelyet az istentiszteleten résztvevők nem értenek meg, értelmetlen tehát. A halandzsa beszéd alkalmazása el van utasítva - hiszen hogyan mondhatunk őszinte Áment egy olyan imádság végén, amely olyan zagyva beszédből állt, amelyet nem lehetett megérteni? Emlékeznünk kell arra, hogy az ‘Ámen’ jelentése: Úgy legyen!, azaz ‘Tökéletesen egyetértek azzal, ami elhangzott ebben az imádságban’. Az olyan nyelven való szólva, amelyet nem lehet megérteni, nem fog tanításul szolgálni hittestvéreink számára semmilyen módon sem, Pál szerint.

Emlékeim közt szerepel egy alkalom, amint szórólapokat osztogattam egy Billy Graham összejövetel előadási terme előtt, javasolva az embereknek, hogy térjenek vissza a kereszténység egy sokkal inkább bibliai alapozottságú megközelítéséhez. Egy zaklatott hölgy próbált meggyőzni arról, hogy az én krisztadelfiani tanaim ‘ördögiek’ - azáltal, hogy nyelveken csacsogott tíz percen keresztül. Semmi esetre sem szolgált okulásomra mindez, pontosan ez az, amelyről Pál megparancsolta nekünk, hogy ne tegyük.

18. vers:

"Hálát adok az Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni."

Pálnak távoli utazásai végett az evangélium hirdetés ügyéért, jobban volt szüksége a nyelveken való beszéd ajándékára.

19. vers:

"De a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken."

Ez teljesen világos. Egy rövid mondat Krisztusról saját anyanyelvünkön, sokkal inkább hasznunkra lesz, mint egy órákig tartó prédikálás egy idegen nyelven - vagy zagyva beszéd.

22. vers:

"Úgyhogy a nyelveken szólás jel, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek, a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek szól."

A nyelveken való szólás tehát főként az evangélium hirdetés szolgálatában volt alkalmazott. Azonban ma a legnagyobb igény a nyelveken való szólás ajándékának birtoklására ‘keresztények’ csoportjain belül áll fenn, illetve (köztudottan) a ‘keresztények’ egyéni, személyes gyakorlatát jelenti, amikor egyedül vannak. A példák krónikus hiánya mutatkozik az olyan emberek esetében, akik nem képesek csodálatos módon idegen nyelveken beszélni az evangélium terjesztése érdekében. Az 1990-es évek elején megnyílt a lehetőség ajtaja Krisztus evangéliumának Kelet-Európában történő hirdetésére, azonban az un. karizmatikus egyházak irodalmaikat angol nyelven kényszerültek terjeszteni a nyelvi akadályok következtében! Vajon nem bizonyos, hogy a nyelveken való szólás ajándékát kellett volna alkalmazniuk, ha annak valóban a birtokában lettek volna? Az olyan hatalmas tömegek előtt prédikáló karizmatikusokról, mint például Reinhardt Seibert is, miközben azt állítják, hogy a Lélek csodálatos ajándékai rendkívüli módon működnek náluk, mégis a Kampalában vagy Ugandában élő tömegekhez tolmácson keresztül kényszerülnek szólni.

23. vers:

"Ha tehát összejön az egész gyülekezet, és mindnyájan nyelveken szólnak, és közben bemennek oda az avatatlanok vagy a hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök?"

Pontosan ez az, ami történt. Muszlimok és pogányok Nyugat-Afrika szerte egyaránt gúnyolták azok bizarr magaviseletét, akik azt állították magukról, hogy a nyelvi ajándékokkal rendelkeznek. Még egy megfontolt, higgadt keresztényt is, aki tanuja egy nyilvános Pünkösdista összejövetelnek, megkísértené a gondolat, hogy a tagok vajon nem őrültek-e.

27. vers:

"Ha nyelveken szól is valaki, ketten, vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egy valaki pedig magyarázza meg."

Csupán két vagy három emberre volna szükség, hogy nyelveken szóljon egy istentisztelet alkalmával. Valószínűtlen, hogy több, mint háromfajta anyanyelvű alkotna bármilyen hallgatóságot is. Az istentisztelet hamarosan elveszítené minden összefüggését, ha a beszédet mondó minden mondatát le kellene fordítani több, mint kétszer. Amennyiben a nyelvi ajándékok megvolnának egy London belvárosában történő összejövetelen, amelyen angol emberek vesznek részt, néhány francia és német turista jelenlétével, a szólók a következőkkel kezdenék beszédüket:

Pásztor: Good evening.

Első számú idegen nyelven szóló: Bonsoir (francia)

Második számú idegen nyelven szóló: Guten Abend (német).

És természetesen egymás után kell szólniuk. Zűrzavart eredményezne egyidejű beszédük azonban a napjainkra jellemző nyelveken szólás alapvetően érzelmi természete végett ez a jelenség valóban jelentkezik a sok-sok ember egyidejű beszédéből származóan. Személyes tapasztalatom, hogy amikor egy ember elkezdi, akkor a többiek gyorsan ki lesznek téve annak a hatásnak, hogy ugyanazt tegyék.

A nyelveken való szólás ajándéka gyakran volt használatos a prófétálási ajándékkal összekapcsolva, így egy Istentől származó üzenet továbbadható volt (a prófétálás ajándéka által) idegen nyelven az istentiszteleten szólóknak (a nyelveken szólás ajándéka által). E két ajándék ilyen fajta használatára találhatunk példát az ApCsel.19:6-os versben. Mindazonáltal, ha egy Londonban történő összejövetelen, ahol angol a hallgatóság néhány francia turista jelenlétével, az igehirdető francia nyelven szólna, az bizonyosan nem szolgálná a jelenlevő angolok okulását. Így a nyelvek értelmezése ajándékának jelen kellene lennie azért, hogy mindenki megérthesse - példánkban a francia nyelvről angolra való fordításról van szó. Illetve, ha egy kérdést tenne fel egy francia nyelvű, az igehirdető nem volna képes megérteni őt segítség nélkül, még akkor sem, ha bírna a francia nyelv beszédének ajándékával anélkül, hogy személyesen ne ismerné a nyelvet. Az értelmezés ajándékának kell tehát ekkor jelenlennie, hogy segítsen ebben.

Ha senkinél sincs meg az értelmezés ajándéka, amikor szükség volna rá, akkor a nyelveken szólás ajándékát nem lehet használni: "...egy valaki pedig magyarázza meg. Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben..." (1Kor.14:27,28). Az, hogy ma sokan állítják magukról, hogy szólnak olyan nyelveken, melyeket senki sem ért meg, és nincs értelmező sem, bizonyosan egy nyílt engedetlenség e parancsolatokkal szemben.

32,33. versek:

"A prófétákban lévő lélek pedig alárendeli magát a prófétáknak. Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene."

A Szentlélek ajándékaival való rendelkezés tehát nem mutat összefüggést egy olyan élménnyel, amely kibillent egy embert a normális tudatosságának birodalmából, a lélek alá van rendelve használója ellenőrzésének, s nem egy olyan erőről van szó, amely olyannyira a hatalmába keríti az embereket, hogy azok önkéntelenül cselekednek. Gyakran állítják helytelenül, hogy a démonok vagy gonosz lelkek a hatalmukban tartják azokat, akik elkárhoznak (Ld. 6.3-as Tanulmány), a Szentlélek pedig betölti a híveket. Azonban a lelki erőre, hatalomra úgy van utalva az 1Kor.14:32-es versben, mint amely alá van rendelve tulajdonosa ellenőrzésének egy speciális végcél érdekében, s nem a jó megelevenítő erejét jelenti a gonosz erővel szemben, amely az emberi természetben lakozik. Ezenkívül, korábban láthattuk, hogy a Szentlélek ezen erejei rászálltak az apostolokra bizonyos alkalmakkor, hogy megvalósulhassanak speciális dolgok, mintsem szüntelenül jelen lettek volna náluk.

Az útmutatás az ajándékok használatát illetően, azaz, hogy azokat Isten békeszeretetének és zűrzavargyülöletének megfelelően kell alkalmazni (33.v.), úgy tünik elkerüli a mai "pünkösdista" felekezetek figyelmét.

34. vers:

"Az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem engedelmeskedjenek, ahogyan a törvény is mondja".

A lelki ajándékok alkalmazásának ennél a szövegkörnyezeténél tagadhatatlanul le van fektetve, hogy a nőtestvérek nem használhatják őket az istentiszteletek alatt. Ennek általános figyelmen kívül hagyása várható, ha a ‘halandzsa’ mai jelensége megmagyarázható, mint érzelmi izgatottság, amely továbbterjed egyik emberről a másikra egy hallgatóságon belül. Nők, gyermekek - ténylegesen minden erre nyitott jelenlevő - hatása alá kerülhet egy ilyen ösztönzésnek, és ők is eksztatikus kifejezéseket tesznek, amely a nyelveken szólás nevében zajlik.

A nők kiemelkedése az állítólagos nyelveken szólásban és prófétálásban a modern egyházakban teljességgel összeegyeztethetetlen e vers világos parancsolatával. A nevetséges és kétségbeejtő érv, hogy Pál nő-gyűlölő volt hatálytalanítva van néhány verssel később: "Ha valaki azt tartja magáról, hogy próféta vagy Lélektől megragadott ember, tudja meg, hogy amit nektek írok, az az Úr parancsolata" (1Kor.14:37) - s nem Pálé személyesen.

Mindenkinek, aki hisz a Biblia ihletettségében, el kell fogadnia, hogy a Korinthusiakhoz írt első levél 14. fejezetének parancsolatait komolyan kell vennünk, a nyílt semmibevételük egyedül az Írások teljes ihletettségében való hit hiányáról tesznek tanuságot - illetve egy önnyilatkozat arról, hogy valaki nem Lélektől megragadott ember, azaz nem rendelkezik a lelki ajándékokkal, hiszen mindenki a Lélek ajándékának hiányában tagadni fogja, hogy az 1Kor.14. fejezetében szereplő utasítások az Úrtól származnak. Ennek a bizonyítéknak a logikája sokatmondó, mitöbb megdönthetetlen. Mindennek a fényében, hogyan maradhatunk meg egy ilyen felekezet tagjának lenni, vagy hogyan lehetünk készségesek a velük való közösség vállalására?

Befejezésképpen szólnunk kell arról a jelentőségteljes tényről, hogy az olyan gyülekezetekről, akik azt állítják magukról, hogy nyelveken szólnak, tudományosan bizonyított, hogy a depresszió magasabb szintje jellemzi, mint más vallásos háttérből jövőket. Keith Meador a Vanderbilty Egyetem, USA pszichiátriai professzora, folytatott egy kiterjedt tanulmányt, a depresszió és vallásos háttér közötti kapcsolat vizsgálatáról. Úgy találta, hogy : "A súlyos depressziók aránya ... a pünkösdista keresztények között 5.4% volt, összehasonlítva az 1.7% teljes vizsgálati csoport arányával". Munkájának eredményei napvilágot láttak a ‘Hospital and Community Psychiatry’ című újság 1992. decemberi számában.

Egy érdekes cikk, amely ugyanerre a következtetésre jutott, jelent meg az International Herald Tribune 1993. február 11.-i számában, címe önmagáért beszél: ‘ A pünkösdisták a depressziósok listáján a legelsők közé tartoznak’. Miért ez? Kétségtelenül azzal van összfüggésben, hogy a Lélek ajándékainak ‘élménye’, amelyről a pünkösdista és más felekezetek is azt vallják, hogy részesei, nem több, mint egy pszichológiai illúzió.