2.2 Ihletés (Inspiráció)

Meghatároztuk Isten Lelkét, mint az Ő erejét, gondolatait és természetét, melyeket Isten olyan cselekedeteken keresztül nyilatkoztat ki, amelyeket Szentlelke által valósít meg. Említettük az előző fejezetben, hogy Isten Lelke látható volt működése közben a világ teremtésekor: "Leheletétől kiderült az ég" (Jób 26:13) - Isten Lelke lebegett a vizek felett, hogy létrehozza a jelenlegi világot (1Móz.1:2). Továbbá azt is olvassuk, hogy "az Úr igéje" által lett megteremtve a világ (Zsolt.33:6), amint ez példázva is van a Teremtésről készült beszámolóban, ahol arról olvashatuk, hogy Isten szólt, hogy a dolgok előálljanak, és mindaz meg is lett. Isten Lelke tehát hatalmas módon tükröződik az Ő szavában - ahogyan a mi szavaink is kifejezik tökéletes pontossággal belső gondolatainkat, vágyainkat - a tényleges önmagunkat. Jézus bölcsen felhívta a figyelmet: "Mert amivel csordultig van a szív (elménk) azt szólja a száj" (Mt.12:34). Tehát ha ellenôrizni akarjuk szavainkat, akkor elsőként gondolatainkat kell megvizsgáli. Isten igéi szintén az Ő Lelkének vagy gondolatainak a visszatükröződései. Micsoda áldás, hogy a Bibliában meg vannak örökítve számunkra Isten igéi, így lehetőségünkben áll megérteni Isten Lelkét vagy gondolatvilágát.

Isten azt a csodát, hogy kifejezze Lelkét írott szava által, IHLETÉS útján valósította meg. A léleknek fordított görög szó jelentései még: lélegzet, lehelet, lélegzés. Az ihletésnek fordított szó további jelentései: sugalmazás, belélegzés, inspiráció. Ez azt jelenti, hogy a szavak, amelyeket az emberek feljegyeztek, amikor az Isten általi ihletettség vagy inspiráció állapotában voltak, azok Isten Lelkének voltak a szavai. Pál buzdította Timótheust, hogy ne engedje, hogy a Bibliában való jártassága odavezesse őt, hogy elfeledkezzen arról a csodáról, hogy a Biblia Isten Lelkének szavai, és így képes mindannak a nyújtására, amire szükségünk van ahhoz, hogy Istenről igaz ismereteink lehessenek:

"..mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített" (2Tim.3:15-17).

Amennyiben az ihletett Írások az ismeretnek ilyen teljességével képesek minket ellátni, akkor nincs szükség ‘belső megvilágosodásokra’, hogy megmutassák nekünk az igazságot Isten felöl. Azonban az emberek mégis hány alkalommal beszélnek személyes érzéseikről és tapasztalataikról, mint istenismeretük forrásairól! Ha Isten ihletett szavának hitben való elfogadása elegendő, hogy teljességgel ellásson minket, akkor nincs szükségünk az igazság semmilyen más erejére, hatalmára sem az Istennek szentelt életünkben. Ha létezik ilyen igényünk, akkor Isten igéje nem teljességgel látott el minket, amint azt Pál ígéri, hogy megteszi. A Biblia kezünkbe vétele, és az elfogadása annak, hogy az valóban Isten szava mindenképpen ilyen hitet igényel. Az izráelitákat kiváltképpen érdekelte, hogy Isten szava mit kívánt kinyilatkoztatni számukra, ugyanígy van ez ma is sok "keresztény’ esetében. Mindannyiunknak szüksége van arra, hogy mélyen elgondolkodjunk a Zsid.4:2 vers kijelentésén:

"Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is (az izráelitáknak a pusztában); de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták".

Ahelyett, hogy növekednénk az Isten Lelkének / szavának hatalmába vetett hit teljességére, amely ki lett számunkra nyilatkoztatva, sokkal vonzóbb egy leegyszerűsített megoldással élni: azt állítani, hogy az igazságosság ereje hirtelen ránk szállt, amely majd elfogadhatóvá tesz minket Isten számára, inkább, minthogy tudatosan fáradoznánk annak érdekében, hogy életünket az Isten igéjének való engedelmességre vezessük, és azáltal engednénk Isten Lelkének, hogy valósággal befolyásolja szivünket.

A vonakodás attól, hogy elfogadjuk azt a hatalmas lelki erőt, amely Isten igéjében van, sok keresztényt odavezetett, hogy kétségbevonja, hogy vajon a teljes Írás Istentől ihletett-e. Felvetik, hogy sok minden abból, amit a Bibliában olvasunk, csupán régen élt bölcs férfiak személyes véleményeit tartalmazzák. Azonban Péter hathatósan túlad az ilyen ködös érveléseken.

"Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha ... figyeltek ... Mindenekelőtt tudnotok kell (nagyon lényeges), hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek" (2Pt. 1:19-21).

Mindenekfelett kell hinnünk a Biblia ihletettségében. Ebből kifolyólag tette ezt Közösségünk hitvallomása alapvető tételévé.

A Biblia írói

A szilárd hit a teljes Írás ihletettségében tehát alapvető, azok a férfiak, akik a Bibliát írták, ellenállhatatlanul voltak indítva a Lélek által, amely megihlette őket, oly annyira, hogy szavaik nem az ő saját szavaik voltak. De minthogy Isten igéje igazság (Jn.17:17), amely hasznos a feddésre és megjobbításra (2Tim.3:16,17), nem meglepő, hogy sok ember számára nem túl népszerű - hiszen az igazság fájdalmas is tud lenni. Jeremiás próféta sok ellenállást talált magában, hogy ne adja tovább Isten nála levő ihletett igéit, amelyet ihletés által kapott, így ő el is volt arra szánva, hogy ne jegyezze fel vagy ne hozza nyilvánosságra a neki adott szavaeket. De mivel Isten igéjének megörökítése Isten akaratának az eredménye, s nem emberi akarat kérdése, őt a Szentlélek olyannyira indította, hogy nem volt választása e dologban. "Nevetnek rajtam egész nap, engem gúnyol mindenki…. Azt gondoltam: nem törődöm vele, nem szólok többé az ő nevében. De perzselő tűzzé vált szivemben, csontjaimba van rekesztve. Erőlködtem, hogy magamban tartsam, de nincs rajta hatalmam" (Jer.20:7,9).

Hasonlómódon, amikor Bálám el volt szánva Izráel megátkozására, Isten Lelke arra indította, hogy áldást mondjon ki rájuk átok helyett (4Móz.24:1-13 vö. 5Móz.23:5).

Meglepő a száma azoknak az embereknek, akiket Isten megihletett szavae továbbítására, és akik keresztül mentek olyan időszakokon, amikor vonakodtak megtenni azt. A lista lenyűgöző:

Mózes (2Móz.4:10)

Ezékiel (Ezék.3:14)

Jónás (Jón.1:2,3)

Pál (ApCsel.18:9)

Timótheus (1Tim.4:6-14)

Bálám (4Móz.22-24)

Mindez igazolja azt, amit a 2Pt.1:19-21-es versekből tanultunk - azaz, hogy Isten igéi nem az emberek személyes véleményeit foglalják magukban, azonban annak az eredménye, hogy emberek voltak ihletve annak a leírására, amely ki lett nyilatkoztatva számukra. Ámósz próféta így elmélkedett: "Ha az én Uram, az Úr szól, ki ne prófétálna?" (Ám.3:8). Volt, amikor Mózes elveszítette saját személyiségérzetét, oly erősen volt az Istentől származó ihletettség állapotában: "mindezek, amelyeket megparancsolt nektek az Úr Mózes által..." (4Móz.15:22-23), valamennyi parancsolatot ténylegesen Mózes közvetítette a népnek (17.v.).

Az idevonatkozó bizonyságok egy másik fonalszála, hogy a Biblia írói felismerték, hogy nem teljesen értik a dolgokat, amelyeket leírtak. Kutatták a helyes értelmezést - "... azt a kijelentést kapták, hogy nem maguknak, hanem nektek szolgálnak azokkal", amiket lejegyeztek (1Pt.1:9-12). A tényleges szavak, amelyeket megörökítettek, nem saját értelmezésük volt, hiszen azután kutattak. A következő szakaszok nyilvánvaló példákkal szolgálnak erre: Dániel (Dán12:8-10); Zakariás (Zak.4:4-13); Péter (ApCsel.10:17).

Ha ezek az emberek csupán részben lettek volna ihletve, akkor ma nekünk nem volna hozzáférésünk Isten igazi igéihez, illetve Lelkéhez. Amennyiben, ha az, amiket ők leírtak, valóban Isten szavai voltak, akkor abból az következik, hogy őket teljességgel Isten Lelke vezette az ihletettség állapotának ideje alatt - különben az eredmény nem lett volna Isten Igéje a maga tisztaságában. Az elfogadása annak, hogy Isten Igéje teljességgel az Ő szavai, egyre inkább arra ösztökél minket, hogy olvassuk és engedelmeskedjünk neki. "Nagyon tiszta a te szavad, szolgád szereti azt" (Zsolt.119:140).

Tehát a Biblia könyvei Istennek az Ő Lelke által megvalósult munkájának eredményei, mintsem emberi irodalom volna. Ennek igazsága megmutatkozik azáltal, ha fontolóra vesszük, hogy az Újszövetség hány ízben utal az ószövetségi Írásokra:

- A Mt.2:5-ös vers olyan kijelentést tesz Isten igéjéről, hogy azt "a próféta" írta meg - tehát Isten a prófétákon keresztül írt.

- "Amit előre megmondott a Szentlélek Dávid szája által" (ApCsel.1:16). Péter itt a Zsoltárokból idézett: vö. Zsid.3:7).

- "Helyesen szólt a Szentlélek Ézsaiás próféta által" (ApCsel.28:25 - itt Pál Ézsaiás prófétától idézett). A Lk.3:4-es vers "Ézsaiás próféta beszédeinek könyvét" említi, nem csupán azt mondja, hogy ‘Ézsaiás könyve’.

A Biblia emberi szerzőinek tehát viszonylag nem volt jelentőségük az ősegyház szemében, a lényeges szempont az volt, hogy szavaik Isten Lelke által voltak ihletve.

Ezt a szakaszt a verseknek egy olyan listájával fejezzük be, amelyek mutatják, hogy Isten Lelke Isten írott igéin keresztül lett kinyilatkoztatva számunkra:

- Jézus félreérthetetlenül állította, "azok a beszédek amelyeket én mondtam nektek: lélek ..." (Jn.6:63), beszédeket az Istentől származó ihletettség állapotában mondotta (Jn.17:8; 14:10).

- Krisztus követői újjászületnek mind lélek (Jn.3:3-5), mind pedig Isten igéje által (1Pt.1:23).

- "... Az igéket, amelyeket a Seregek Ura küldött lelke által a ... próféták útján" (Zak.7:12).

- "Kiárasztom rátok lelkemet, megismertetem veletek igéimet" (Péld.1:23) összefüggésbe hozza Isten igéinek igazi megértését Isten Lelkének rajtunk való megnyugvásával - a Szentírás értelem nélkül való olvasása hasztalan, hiszen Isten Lelke / gondolatai így nincsenek kinyilatkoztatva számunkra.

- Számos versben létezik párhuzam Isten Lelke és szava között: "Lelkem, mely rajtad nyugszik, és igéim, amelyeket szádba adtam..." (Ézs.59:21); "Új szívet adok nektek és új lelket…";"Az én lelkemet adom belétek (a szivetekbe ld. a szövegösszefüggést, Ezék.36:26,27) "…Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be" (Jer.31:33).

Isten szavának ereje

Isten Lelke nem csupán az Ő gondolatvilágára / természetére vonatkozik, hanem arra a hatalomra is, amely által kifejezésre juttatja gondolatait, így várható, hogy igéi nem puszta kijelentések gondolatvilágából, dinamikus erő is rejlik bennük. Ennek az erőnek az igazi nagyságában való látása, fel kell, hogy lelkesítsen minket arra, hogy magunkra alkalmazzuk azt, bármilyen érzést, amely zavar minket ennek megcselekvésében, le kell győznie annak a tudatnak, hogy az Isten igéinek való engedelmesség biztosítani fogja számunkra a szükséges erőt ahhoz, hogy minél előbb kijöhessünk ennek az életnek a kis dolgaiból, és haladhassunk az üdvösség felé. Pál, aki mindezt gyakran tapasztalta, így ír:

"Mert nem szégyellem az evangéliumot (Krisztus szavát), hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére" (Róm.1:16).

A Lk.1:38-as vers ugyanezzel a témával kapcsolatban kijelenti: "... történjék velem a te beszéded szerint ...".

A Biblia tanulmányozása és életünkre való alkalmazása tehát egy dinamikus folyamat. Nem lehet összefüggésbe hozni a teológusok hideg, akadémikus megközelítésével, sem nem számos egyház un. ‘jó érzést keltő’ kereszténységével, ahol néhány vers röviden idézve van, azonban nincs semmiféle erőfeszítés sem hozva annak érdekében, hogy valóban megértsék, vagy magukra vonatkoztassák Isten igéit. "Isten igéje élő és ható…"; "aki hatalmas szavával…"(Zsid 4:12; 1:3) "amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét ... annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek" (1Thessz.2:13). Isten az Ő igéin keresztül a nap minden pillanatában aktívan működésben van az igazi keresztények szivében.

Az evangélium alapvető üzenete, amellyel most foglalkozunk, tehát Isten valóságos ereje, ha megengedjük neki, hogy az legyen a mi számunkra is, akkor képes lesz működni a mi életünkben is, hogy Isten gyermekeivé változtasson minket, megnyilatkoztatván Isten Lelkét / gondolkodását egy bizonyos fokig jelenlegi életünkben, előkészítve minket arra a hatalmas változásra, amikor majd az isteni természet részeseivé leszünk Krisztus visszatérésekor (2Pt.1:4). Pál prédikációi "a Lélek bizonyító erejével" hangzottak el (1Kor.2:4).

Olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akik félig-meddig elhiszik a Bibliáról, hogy Isten szava, annak ellenére, hogy állításuk szerint elkötelezték magukat Krisztus számára. Hasonlómódon azt állítják, hogy hisznek Istenben, ugyanakkor nem fogadják el, hogy Ő egy valóságos személy. Azáltal, hogy elutasítják az Írások teljes ihletettségét és felsőbbrendűségét a mi személyes érzelmeink és meggyőződéseink felett, megtagadják Isten erejét. Ezzel kapcsolatban a 2Tim.3:5-ös vers juthat eszünkbe: "a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják", azaz az evangélium igéinek erejét.

A mi fundamentalizmusunkat gúnyolja a világ ("Csak nem tényleg így gondoljátok ...?!"), és ugyanez volt a helyzet Pállal és az ő szolgatársaival is: "Mert a keresztről szóló szava bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje" (1Kor.1:18).

Mindennek a tudatában, vajon majd nem leszünk-e képesek mindannyian a Bibliát egyre nagyobb tisztelettel a kezünkbe venni, és egyre nagyobb nekibuzdulással olvasni azzal a céllal, hogy megértsük és engedelmeskedjünk neki?

Isten embereinek szellemi beállítottsága az Ő igéjéhez

A bibliai feljegyzések körültekintő olvasása nyilvánvalóvá teszi, hogy a bibliai írók nem csupán azt ismerték fel, hogy ők maguk ihletve voltak, hanem a Biblia többi emberi szerzőjére is, mint ihletettekre tekintettek. Az Úr Jézus kiemelkedő volt ebben. Amikor Dávid zsoltáraiból idézett, ezekkel a szavakkal vezetett be, "... Dávid a lélek által..." (Mt.22:43), rámutatván, hogy elismerte, Dávid szavai ihletettek voltak. Beszélt Mózes "írásairól" is (Jn.5:45-47), amely rávilágít az abban való hitére, hogy Mózes személyesen jegyezte fel az Öt Könyvét. Az un. magasabb kritikával rendelkező kereszténység kétségbe vonja, hogy vajon Mózes tudott-e írni egyáltalán, azonban Jézus állásfoglalása világosan ellentmond feltevésüknek. Mózes írásait "Isten parancsolatainak" nevezte (Mk.7:9,10). A kételkedőknek ugyanez a csoportja azt állítja, hogy az Ószövetség nagy része hitrege, azonban Jézus vagy Pál apostol sohasem tekintett rájuk így. Jézus úgy beszélt Sába királynőjéről, mint elfogadott, valós történelmi tényről (Mt.12:42), nem azt mondta, ‘Amint a történet Sába királynőjéről járja...’.

Az apostolok hozzáállása ehhez a kérdéshez megegyezett Urunk-éval. Ezt Péter összegezte, amikor kijelentette, hogy Krisztus szavának saját fülével való hallását felülmúlja a "bizonyosnak tartott prófétai beszédei" (2Pt.1:19-21). Péter hitte, hogy Pál levelei az "Írások" részeit képezték, ez a megnevezés rendszerint az Ószövetség irataira volt alkalmazva. Tehát Péter úgy tekintett Pál leveleire, mint amelyek éppannyira mérvadóak, mint maga az Ószövetség.

Számos hivatkozás található az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben, az apostoli levelekben és a Jelenések Könyvében az evangéliumokra (pl. vö. ApCsel.13:51; Mt.10:14), jelezvén, hogy nem csupán ezeknek az iratoknak mindegyike volt ugyanazon Lélek által ihletve, hanem az evangéliumi feljegyzések is mind ihletetteknek voltak tekintve az Újszövetség írói által. Pál az 1Tim.5:18-as versben együtt idézi az 5Móz.25:4-es (Ószövetség) és Lk.10:7-es verseket, mint "Írásokat". Továbbá egyértelműen kijelentette, hogy üzenete Krisztustól származott, s nem a magáéból szólt (Gal.1:11,12; 1Kor.2:13; 11:23; 15:3). A többi apostol ezt szintén felismerte: Jakab a levelében (4:5) Pál szavait idézi a Galataiakhoz írt levélből (5:17), mint "Írásokat".

Isten Krisztusban szólt hozzánk, így nincs szükség további kinyilatkoztatásokra (Zsid.1:2). Megfigyelhető, hogy a Biblia hivatkozik más ihletett írásokra is, amelyek ma már nem állnak rendelkezésünkre (pl. Jáser könyve, Nátán írásai, Elijáhu, Pál korintusiakhoz írt és János harmadik apostoli levele tartalmazza, hogy János írt egy levelet egy gyülekezetnek, amelynek Diotrefes nem engedelmeskedett. Ez a levél azonban nem maradt fenn. Vajon ezek az iratok miért nem lettek megőrizve az utókor számára? Bizonyosan azért, mert nem volt jelentőségük számunkra. Tehát biztosak lehetünk afelől, hogy Isten megőrzött mindent, ami lényeges számunkra.

Létezik olyan feltételezés, hogy az Újszövetség könyvei fokozatosan váltak elfogadottakká ihletettségük szempontjából, azonban a tény, hogy az apostolok egymás írásait ihletetteknek tekintették, egyértelműen ellentmond ennek. Csodálatos lelki ajándékkal rendelkeztek ahhoz, hogy megállapíthassák a levelekről és igékről, amelyek magukat ihletetteknek vallották, hogy valóban azok-e (1Kor.14:37; 1Jn.4:1; Jel.2:2). Ez azt jelenti, hogy az ihletett levelek azonnal elfogadottaká váltak, mint hitelesek. Ha létezett volna bármilyen emberi szelekció is azok között az iratok között, amelyek bekerültek a Bibliába, akkor ennek a könyvnek ma nem lehetne hatalma.