6.3 Démonok

Az előző két szakasz kifejtette, hogy miért nem hiszünk az ördögben vagy sátánban, mint személyes lényben vagy szörnyben. Amennyiben elfogadjuk, hogy ilyen lény nem létezik, akkor abból bizonyosan következik, hogy a démonok, akiket az ördög szolgáinak hisznek, szintén nem léteznek. Sok emberről úgy tűnik azt gondolja, hogy Isten ad számunkra minden jó dolgot az életben, az ördög és démonai pedig a rossz dolgokat adják, és elveszik a jókat, amelyeket Istentől kaptunk.

A Biblia világos tanítása, hogy Isten minden erő forrása (Ld. 6.1 Tanulmány) és, hogy Ő felelős mind a jó és mind a rossz dolgokért az életünkben.

"Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr cselekszem mindezt." Ézs.45:7;

"Milyen veszedelem jött az Úrtól Jeruzsálem kapujára!" Mik.1:12;

"Ha megfújják a kürtöt a városban, nem rémül-e meg a nép? Ha valami baj éri a várost, nem az Úr hozza-e azt?" Ám.3:6;

Tehát amikor megpróbáltatások között vagyunk el kell fogadnunk, hogy azok Istentől származnak, nem az ördögöt vagy a démonokat kell hibáztatnunk miattuk. Jób elvesztette sok jó dolgát, mellyel Isten megáldotta őt, azonban ő nem azt mondta: "Ezek a démonok elvették tőlem mindazt, amit Isten adott nekem." Nem, hallgassuk meg mit mondott:

"Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve!" Jób1:21;

"Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk." Jób2:10;

Amikor megértjük, hogy minden dolog Istentől származik, akkor amikor problémáink lesznek az életben imádkozhatunk Istenhez, hogy vegye el azokat, és ha ezt nem teszi meg, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy Isten ezeket jellemünk megtisztítása/fejlődése érdekében adta nekünk, hosszútávon a javunkat szolgálják.

"És elfeledkeztetek a bátorításról, amely nektek, mint fiaknak szól: ‘Fiam ne vesd meg az Úr fenyítését, és ne csüggedj el, ha megfedd téged, mert akit szeret az Úr (nem a démonok), azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.’ Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja? Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok nem pedig fiak" (Zsid.12:5-8).

ISTEN: MINDEN ERŐ FORRÁSA

Isten minden erőnek a forrása:

"Én vagyok az Úr, nincs más, nincs Isten (a héber szó, amely ‘Istennek’ van fordítva ‘erőt’ jelent) rajtam kívül!" Ézs.45:5;

"Van-e Isten rajtam kívül? Nincsen kőszikla, nem tudok róla!", Isten mondja Ézs.44:8;

"Az Úr az Isten, és nincs más rajta kívül" 5Móz.4:35.

Az ilyen jellegű kijelentések újra és újra előfordulnak végig a Bibliában. Mivel Isten minden erő forrása, és Ő az egyetlen Isten, ennélfogva Ő egy féltékeny Isten, amint erre gyakran emlékeztet is minket. (pl. 2Móz.20:5; 5Móz.4:24).

Isten féltékennyé lesz, amikor népe elkezd hinni más istenekben, amikor azt mondják neki, ‘Te hatalmas Isten vagy, erőteljes Isten, de valójában azt hiszem, hogy van még néhány más isten is rajtad kívül, még akkor is, ha azok nem annyira erősek mint Te vagy’. Ez az amiért nem hihetjük el, hogy léteznek démonok vagy egy ördög ugyanúgy, ahogyan létezik az igaz Isten is. Ez pontosan az a hiba volt, amelyet Izráel is elkövetett. Az Ószövetség jelentős része foglalkozik azzal a témával, hogy az Izráeliták mennyire ingerelték Istent, amikor más istenekben hittek ugyanúgy, mint Őbenne. A Bibliából meg fogjuk látni, hogy a démonok, amelyekben az emberek ma hisznek, megegyeznek azokkal a hamis istenekkel, amelyekben Izráel hitt.

A démonok bálványok

Az első Korinthusiakhoz írt levélben Pál kifejti, hogy a hívőknek miért nem lehet semmi közük a bálványok tiszteletéhez, vagy miért nem hihetnek az efajta dolgokban. A bibliai időkben az emberek a démonokat kis isteneknek hitték, akiknek a tisztelése megállíthatja az emberek életébe jövő problémákat. Ezért elkészítették a különböző démonok modeljeit, amelyek megegyeztek a bálványokkal, és imádták/ tisztelték őket. Ez a magyarázata annak, amiért Pál a levelében az ‘ördög’ és ‘bálvány’ szavakat, mint váltófogalmakat használja:

"...amit a pogányok áldoznak, az ördögöknek áldozzák és nem Istennek: azt pedig nem szeretném, ha ti az ördögökkel lennétek közösségben... De ha valaki azt mondja nektek: ‘Ez bálványáldozati hús’, ne egyétek meg amiatt, aki erre figyelmeztetett... " (1Kor.10:20,28). Tehát a bálványok és démonok ugyanazt jelentik. Figyelemreméltó, amint Pál azt mondja, hogy démonoknak (bálványoknak) áldoznak és nem Istennek - a démonok nem voltak istenek, és mivel csak egyetlen Isten van, abból az következik, hogy a démonoknak egyáltalán nincs valóságos erejük, nem istenek. Ez a pont a leghatározottabban az 1Kor.8:4-es versben van kijelentve:

"Ami tehát a bálványáldozati hús evését illeti, tudjuk, hogy nincs bálvány (amely megegyezik a démonnal) a világon, és hogy Isten sincs más, csak egy". Bálványok vagy démonok egyáltalán nem léteznek. Csak egyetlen igaz Isten és erő létezik a világban. Majd Pál folytatja az 5. és 6. versben:

"Mert ha vannak is úgynevezett istenek... mint ahogyan sok isten és sok úr van (ahogyan ma az emberek a démonok többfajta típusában hisznek - egy bizonyos démon az okozója annak, hogy valaki elveszíti a munkáját, egy másik miatt a feleség elhagyja a férjét, stb.) nekünk (az igazi hívőknek) mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség" (mind jó és rossz dolgok, mint ahogyan ezt a korábbi idézetekben is láthattuk).

További bizonyítékot találhatunk az ApCsel.17:16-18-ban arról, hogy az emberek az Újszövetségi időkben a démonokat bálványoknak vagy ‘isteneknek’ hitték, leírja ahogyan Pál Athénban prédikált, abban a városban, amely "tele volt bálványokkal", sok különböző bálványt imádtak ott. Miután az emberek hallották Pált hirdetni az Evangéliumot, azt mondták: "Úgylátszik, hogy idegen (vagyis új) istenség hirdetője, mivel Jézust és a feltámadást hirdette". Tehát az emberek azt gondolták, hogy ‘Jézus’ és a ‘feltámadás’ új démonok vagy bálványok voltak. Ha elolvassuk a fejezet további részét látni fogjuk, hogy Pál hogyan folytatta a tanítást az igazságról ezeknek az embereknek, a 22. versben azt mondta: "minden tekintetben nagyon vallásos embereknek látlak titeket" (szó szerint: ragaszkodóaknak a démonimádáshoz), majd arról beszélt, hogy Isten nincs jelen a démonaikban vagy bálványaikban. Emlékezzünk arra, hogy Isten az egyetlen erőforrás. Amennyiben nincs jelen a démonokban, akkor a démonoknak nincs erejük, mivel nincs más erőforrás a világegyetemben - tehát ezek nem léteznek.

Az ószövetségi ‘démonok’ bálványok voltak

Az Ószövetségbe visszatekintve több bizonyítékát találhatjuk annak, hogy a démonok megegyeznek a bálványokkal. Az 5Móz.28:28 és 59-61-es versek előre kijelentik, hogy az elmezavar egyike lesz azoknak a büntetéseknek, amelyek a bálvány/démonimádás következményei lehetnek. Ez magyarázatul szolgál a démonok és szellemi betegségek közötti asszociációra az Újszövetségben. Azonban vegyük figyelembe, hogy a démon kifejezés a betegséggel van asszociálva és nem a bűnnel. Nem olvassuk azt Krisztusról, hogy kiűzi az irigység, gyilkosság stb. démonait. Az is figyelemreméltó, hogy a Biblia úgy beszél az emberekről, mint akik démonokkal/ betegségekkel bírnak, mintsem azt mondaná, hogy a démonok okozták a betegségeiket. Jelentőséggel bír, hogy az Ószövetség görög fordítása (Septuaginta) a ‘daimonion’ szót használja a bálvány jelölésére az 5Móz.32:17-es és Zsolt.106:37-es versekben, ez a szó van az Újszövetségben démonnak fordítva. A Zsolt.106:36-39-es szakasz Izráel bűneiről ír, és a kánaáni bálványokat a démonokhoz hasonlítja:

"(Az Izráeliták) Bálványaikat tisztelték, amelyek csapdába ejtették őket. Feláldozták fiaikat és leányaikat a szellemeknek. Ártatlan vért ontottak, fiaik és leányaik vérét, akiket a kánaáni bálványoknak áldoztak... Beszennyezték magukat cselekedeteikkel, erkölcstelen tetteikkel."

Teljesen egyértelmű, hogy a démon csupán egy másik elnevezése a bálványnak. Démontiszteletük Isten által úgy van meghatározva, mint akik saját cselekedeteiket, tetteiket tisztelték, mivel a démonokban való hitük az emberi képzeleterő eredménye volt, a bálványokat, melyeket ők maguk teremtettek/alkottak "saját cselekedeteik" voltak. Tehát azok, akik ma hisznek a démonokban, olyan dolgokban hisznek, melyek az emberek által vannak elképzelve, az emberek alkotásaiban hisznek, mint sem abban, amit Isten tanított nekünk.

5Móz.32:15-24-es szakasz leírja, hogy Istent mennyire bosszantja, amikor népe démonokban kezd el hinni: Izráel "... elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját. Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal bosszantották. Szellemeknek áldoztak nem Istennek, isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, kik nemrég jöttek, akiket az atyák még nem féltek. Kőszikládat, aki nemzett, elfeledted: elfeledted Istent, aki világra hozott! Látta az Úr, és megutálta bosszúságában fiait s leányait, és ezt mondta: Elrejtem arcom előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, kikben hűség nincsen. Semmit érő istenekkel ingereltek, hiábavalóságokkal bosszantottak. Semmit érő néppel ingerlem én is, bolond nemzettel bosszantom őket. Mert tűz lobban fel haragomtól, ég a Se’ól fenekéig, megemészti a földet s gyümölcsét, felgyújtja a hegyek alapjait. Veszedelmet halmozok rájuk, nyilaim mind rájuk szórom, éhség gyötri, láz emészti őket és a keserű halál: vérengző vadakat küldök rájuk és porban csúszó mérges kígyókat".

Tehát Isten úgy jellemzi a démonokat, mint amelyek megegyeznek a bálványokkal, utálatosságokkal és hiábavalóságokkal - olyan dolgokkal, melyekben felesleges hinni, amelyek nem léteznek. A démonokban való hit az Istenben való teljes hit hiányát mutatja. Nem könnyű elhinni, hogy Istentől származik minden, mind a jó, mind a rossz dolgok az életben. Könnyebb azt gondolni, hogy a rossz dolgok valaki mástól erednek, mivel ha elfogadnánk, hogy azok valóban Istentől származnak, akkor szükségszerűen abban is kell tudnunk hinni, hogy Isten meg fog szabadítani ezektől, vagy, hogy ezek végső soron a javunkat szolgálják.

Újszövetségi démonok

Azonban feltehető a kérdés, "Mi a helyzet azokkal az újszövetségi versekkel, amelyek világosan a démonokról beszélnek?"

Egy dologgal tisztában kell lennünk: A Biblia nem mond ellent önmagának, az a Mindenható Isten Igéje/ Szava. Ha Isten világosan kinyilatkoztatta számunkra, hogy tőle származnak a problémáink, és Ő minden erő forrása, akkor a Biblia nem mondhatja nekünk egyben azt is, hogy a démonok - Istennel szembenálló kis istenek - hozzák ezeket a dolgokat ránk. Lényeges, hogy a ‘démon’ szó csupán négyszer fordul elő az Ószövetségben, és mindig a bálványimádással kapcsolatban, azonban számos esetben előfordul az evangé- liumokban. Erre magyarázatul szolgálhat az, hogy abban az időben, amikor az Újszövetség íródott, ez volt a jellemző szójárás, bármilyen betegségre, amelyre nem találtak magyarázatot, azt mondták, hogy a démonok munkájából származik. Amennyiben a démonok valóban léteznek, és felelősek a problémáinkért és betegségeinkért, akkor többet olvashatnánk róluk az Ószövetségben. Azonban ott ilyen szövegösszefüggésben egyáltalán nem olvashatunk róluk.

Démonok az Újszövetségben

Azt mondani, hogy démonok jöttek ki valakiből, egyenlő azzal, ha azt állítjuk, hogy valaki elmebajból gyógyult meg, vagy egy olyan betegségből, amelyre abban az időben még nem találtak magyarázatot. Az első században élt emberek hajlamosak voltak minden miatt, amit nem értettek, elképzelt lényeket hibáztatni, melyeket démonoknak neveztek. Az elmezavarban szenvedőkre, mivel erre a betegségre nehéz volt magyarázatot találni az orvostudomány akkori szintjével, azt mondták, hogy "démonok által vannak megszállva". Az ószövetségi időkben a gonosz vagy tisztátalan lélek zavaros elmebeli állapotra vonatkozott (Bír.9:23; 1Sám.16:14; 18:10). Az újszövetségi időkben a gonosz lélektől, vagy démontól való megszállottság kifejezése, azokra kezdett vonatkozni, akik szellemi betegségekben szenvedtek. A démonok és betegségek közötti asszociációt mutatja be a következő idézet: "Amikor este lett, sok megszállottat vittek hozzá (Jézushoz), ő pedig szóval űzte ki a tisztátalan lelkeket, és minden beteget meggyógyított, hogy beteljesedjenek az Ézsaias próféta által mondottak (az Ószövetségben): ‘Erőtlenségünket ő vette el, és betegségeinket ő hordozta’" (Mt.8:16,17). Tehát az emberi erőtlenségek és betegségek megfelelnek a démonoktól vagy gonosz lelkektől való megszállottságnak. Az emberek azt gondolták, hogy ördögnek kell lennie Jézusban, mert őrjöng (őrült) - "Ördög van benne és őrjöng" (Jn.10:20; 7:19,20; 8:52). Tehát azt hitték, hogy démonok okozzák az őrültséget.

A betegek meggyógyítása

Az olyan emberekről, akik "démonoktól való megszállottságból" gyógyultak meg, azt mondták, hogy "ép elmére" jutottak - Mk.5:15; Luk.8:35. Ez magában foglalja, hogy az "ördögtől/ démonoktól való megszállottság" egy másik kifejezési módja volt annak, ha valaki szellemileg nem volt egészséges, azaz nem volt ép elméjű. Az un. "démonoktól megszálltakról" úgy beszéltek, hogy "meggyógyultak" - Mt.4:24; 12:22; 17:18 -, amely magában foglalja, hogy a démonoktól való megszállottság a betegségnek volt egy másik kifejezési formája.

A Lk.10:9-es versben Jézus azt mondta 70 tanítványának, hogy menjenek és gyógyítsák a betegeket, amit meg is tettek. Visszatérve ezt mondták, (17.vers): "még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre"- tehát az ördögök és betegségek újból egyenlővé vannak téve. Az apostolok néha meggyógyítottak betegeket Jézus nevében, az előbbi idézet erre volt egy példa (Ld. még ApCsel.3:6; 9:34).

A kor szójárása

Láttuk, hogy az Újszövetség idején a kor szójárása volt valakiről úgy beszélni, hogy az ördögtől van megszállva, ha elmebaja volt, vagy olyan betegsége, melyre az emberek akkor még nem találtak magyarázatot. Az ezzel egyidejű római és görög kultúrában az volt a hiedelem, hogy ha valaki a démonok hatalmába került, akkor abból elmebaj keletkezett. Azok a ‘keresztények’, akik hisznek a démonok létezésében, ténylegesen azt állítják, hogy az akkori pogány, ezekre a területekre jellemző hiedelmek tökéletesen igazak voltak. A Biblia olyan nyelvezettel van megírva, melyet az emberek megérthetnek. Az, hogy az akkori kor kifejezésmódját használja, nem azt jelenti, hogy Jézus vagy az Izráeliták valóban hittek volna a démonok létezésében. Ehhez hasonlóan, ha ma azt mondjuk, hogy valaki holdkóros, azzal kifejezzük, hogy valaki szellemileg beteg. Évekkel ezelőtt az emberek azt hitték, hogy ha valaki kimegy este sétálni, amikor tiszta a Hold, akkor a Hold megigézheti és szellemileg beteggé válhat. Ma azt a szót, hogy ‘holdkóros’, akkor használjuk, ha valakiről ki akarjuk fejezni, hogy őrült, azonban ezzel nem az abban való hitünket fejezzük ki, hogy ezt a betegséget a Hold okozza.

Ha ezeket a szavakat 2000 év múlva olvasnák az emberek - amennyiben Jézus addig nem tér vissza - azt gondolnák, hogy mi azt hittük, hogy az őrültséget a Hold okozza, azonban tévednének, hiszen csupán saját korunk kifejezésmódját használjuk, ahogyan Jézus is ezt tette 2000 évvel ezelőtt. Hasonlóképpen bizonyos öröklődő rendellenességeket például "Szt. Vitus Táncának" nevezünk, melyeket sem nem Szt. Vitus, sem nem a tánc okozott, azonban mégis a mai szóhasználattal élve Szt. Vitus Táncának nevezzük. Bizonyos, hogy Jézus Krisztus nem December 25.-én született: mégis a ‘Karácsony’ (az eredeti angol szó Christmas) kifejezést használjuk általában ezzel a dátummal kapcsolatban, noha sokan nem hisszük, hogy meg kell ünnepelnünk ezt a napot, mint Jézus születésnapját. A hét napjainak nevei pogány, bálvány istentiszteletekre vannak alapozva - pl. ‘vasárnap’ (angol: Sunday) azt jelenti, hogy ‘a nap, amely arra van szentelve, hogy imádjuk a Napot’, ‘szombat’ (angol: Saturday) napján a Szaturnusz bolygót tisztelték, hétfőn a Holdat stb. E nevek használata nem jelenti azt részünkről, hogy osztozunk azoknak a pogányoknak a hitében, akik eredetileg ezeket a szavakat megalkották. ’Influenza’ hasonlóan egy általánosan használt kifejezés ma, pontos jelentése: ‘démonoktól befolyásolt’. Dániel Baltazárnak lett átkeresztelve, egy olyan nevet kapott, amely egy pogány istent takar, és az ihletett feljegyzés a Dán.4:19-es versben mégis Baltazárnak nevezi Dánielt anélkül, hogy felhívná a figyelmünket ennek a névnek a negatív viselőjére. Beszélhetünk a ‘Pápáról’, mintha azzal valóban azonosítanánk valakit, mégis tisztában lehetünk vele, hogy helytelen hinni benne, hogy az a személy valóban egy ‘pápa’ vagy Atya volna (Mt.23:9).

Ezékiel idejében létezett egy monda, miszerint Izráel földje felelős volt bizonyos szerencsétlenségekért, melyek a rajta lakó emberekkel estek meg. Ez nem volt igaz, Isten Izráelhez mégis az akkor népszerű elképzelést alkalmazva szólt, "Így szól az én Uram, az Úr: Bár azt mondják, hogy emberevő föld vagy, mert elszoktad pusztítani a rajtad élő népeket, nem eszel embert, és nem pusztítod el a rajtad élő népeket - így szól az én Uram, az Úr" (Ezék.36:13,14). Létezett egy általános pogány elképzelés, miszerint a tenger egy hatalmas szörny, s az a vágya, hogy elnyelje a földet. Míg ez bizonyosan nem igaz, a Biblia gyakran alkalmazza ezt a képet azért, hogy segítsen a kezdő Bibliaolvasóknak megragadni azt az eszmét, amelyet bemutat: Ld. Jób 7:12); Ám.9:3; Jer.5:22; Zsolt.89:9; Hab.3:10; Mt.14:24; Mk.4:30. Az asszír mitológia ezt a lázadó tengeri szörnyet ‘Ráhábnak’ nevezi, és ez az a név, amelyet az egyiptomi tengeri szörnynek adtak az Ézs.51:9-es versben.

Mivel a Biblia Isten által ihletett, lehetetlen, hogy pusztán visszatükrözze a pogány befolyásokat, melyek jellemzőek voltak abban az időben, amelyben íródott. Bizonyos, hogy Isten tudatosan hivatkozott az akkor időszerű hiedelmekre azért, hogy rámutasson arra, hogy Ő minden erő végső forrása: Ő az egyetlen, aki ellenőrizheti a tengeri ‘szörnyet’, olyannyira, hogy az meg is teszi az Ő akaratát. Isten helyreigazította az emberek hitében levő alapvető tévedést, amely abban állt, hogy léteznek működésben levő erők a világban, melyek nincsenek alávetve Isten ellenőrzésének, és ennélfogva gonoszak. A Biblia azonban ebben az esetben nem terjed ki e hiedelmek becsmérlésére, miszerint egy erőteljes szörny bujkál a tengerben, ill., hogy a tenger egy szörny.

Egy másik példát találhatunk erre a villámlásról és a viharról, mint "menekülő kígyóról" (Jób 26:13; Ézs 27:1) szóló leírásban. Ez bizonyosan az akkori kor pogány elképzeléséről tesz említést, miszerint a villámló és félelmetes felhőképződmények valójában egy óriási kígyó valóságos láthatóságai voltak. Ezek a versek nem világítanak rá az ilyen elképzelések valótlanságaira ill. nem kísérelnek meg tudományos magyarázatokat nyújtani. Ehelyett arra helyezik a hangsúlyt, hogy mindezek Isten ellenőrzése alá tartoznak. Krisztus viszonyulása a démonokban való hit uralkodó helyzetéhez ugyanilyen jellegű ebből a szempontból: csodái világosan bizonyították, hogy Isten ereje teljes és tökéletes, korlátlan az emberiség un. démonokkal kapcsolatos babonáival szemben. Akik úgy gondolják, hogy az Újszövetség démonokkal kapcsolatos feljegyzései igazolják, hogy ilyen lények valóban léteznek, azoknak szükségszerűen el kell fogadniuk azokat az elképzeléseket is, hogy a tenger valóban egy szörny, a villámlás pedig tényleg egy hatalmas kígyó. Bizonyosan lényeges pont annak a felismerése, hogy a Biblia annak a kornak a nyelvezetét használja, amelyben íródott, anélkül, hogy szükségszerűen alátámasztaná a hiedelmeket, amelyek nyelvezete alapjait képezik. Láthattuk, hogy korunk kifejezéseinek alkalmazása hasonló ehhez. A Biblia azért teszi ezt, hogy megerősítse az olyan alapvető igazságokat, amelyeket a 6.1 és 6.2-es Tanulmányokban már kifejtettünk -, hogy Isten Mindenható, Ő felelős megpróbáltatásainkért, a bűn belőlünk származik - mindezek akkor nyerik el értelmüket számunkra, amikor tisztán látjuk, és méltányoljuk Isten üdvözítő hatalmának nagyságát. Az un. ‘magasabb kritika’ folytonosan kiássa az összefüggő láncszemeket a Szentírás nyelvezete és a keletkezésének idején létezett szomszédos kultúrák hiedelmei és elképzelései között. Mindezek a hasonlóságok érthetőekké válnak számunkra, amikor tisztán látjuk, hogy a Biblia a helyi hiedelmekre való kifejezéseket használhat, azonban ezt azért teszi, hogy leszögezze a pontot, miszerint Jahve, az egyetlen igaz Isten, sokkal hatalmasabb az emberiség kicsinyes elképzeléseinél, amelyek ismeretesek lehetnek azok számára, akik elsőként olvassák az ihletett kinyilatkoztatást, újonnan a próféták szájából.

Számos alkalommal alkalmazza az Újszövetség az akkori kor kifejezéseit mindennemű helyesbítés nélkül. Íme néhány példa erre:

- Egy farizeus megvádolta Jézust azzal, hogy egy Belzebub nevezetű hamis isten által viszi véghez csodáit. Jézus így válaszolt, "És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki?" (Mt.12:27). 2Kir.1:2-es vers világosan kijelenti, hogy Belzebub a Filiszteusok egy hamis istene volt. Jézus nem azt válaszolta, hogy ‘Nézd Belzebub egy hamis isten volt, így a te vádolásod nem állja meg a helyét’. Úgy beszélt, mintha Belzebub valóban létezne, mivel abban volt érdekelt, hogy átadja üzenetét az embereknek, akiknek prédikált. Jézus hasonló módon beszélt a démonok kiűzésével kapcsolatban is - nem azt mondogatta, hogy ‘azok valójában nem is léteznek’, csupán annak a kornak a szójárását alkalmazva hirdette az Evangéliumot.

- Az ApCsel.16:16-18-as szakasz Lukács ihletett szavait tartalmazza: "...egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt ...". Amint a Diaglott fordítás lábjegyzetében is szerepel, a jövendőmondás ill. az eredeti szövegben "Python" a jövendelés istene / démonja volt, akiben az első században hittek, lehetséges, hogy ez megegyezett Apollo istennel. Tehát Python bizonyosan nem létezett, azonban Lukács mégsem mondja azt, hogy ‘a lány, aki Python szellem hatalmában volt, amely szellem mellesleg egy hamis isten, aki egyébként nem is létezik...‘. Hasonlómódon az evangé- liumok sem beszélnek úgy, hogy ‘Jézus kiűzött démonokat, akik mellesleg nem is léteznek, ez csupán a Jézus korára jellemző szójárás a betegségekkel kapcsolatban’.

- A Lk.5.32-es vers feljegyzi Jézus bűnös farizeusokhoz és az írástudókhoz intézett szavait: "Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam ...". Azaz nem azért jött, hogy azokat hívja, akik azt hiszik önmagukról, hogy igazak. Jézus hozzájuk saját kifejezéseiket alkalmazva szólt annak ellenére, hogy ténylegesen olyan szót használt, amely nem fedte a valóságot. A Lk.19:20-23-as szakasz bemutatja Jézust, amint a tálentumokról szóló példázatban az egy minát kapott szolga valótlanságot állító szavait használja, amikor megfeddi a gonosz szolgát, anélkül, hogy helyesbítené annak szavait.

- A Biblia sokszor használja azt a kifejezést, hogy le- ill. felmegy a Nap, ez csak az emberek által alkalmazott kifejezési forma, tudományosan helytelen. Hasonlómódon a betegségekről is a szó szoros értelmében helytelen ‘démon’ kifejezéssel beszél. Az ApCsel.5:3-as versben azt olvassuk, hogy Anániás hazudott a Szentléleknek. Ilyet tenni bizonyosan nem lehetséges, továbbá arról is, amit Anániás kigondolt magában, hogy megtesz, mint tényről beszél, noha nem volt az.

- Számos bibliai példa van az olyan kifejezések alkalmazására, amelyek érthetőek voltak abban az időben, amikor leírták őket, azonban ma már szokatlanok számunkra, például "bőrért bőrt" (Jób 2:4), a bőr kereskedelem ősi gyakorlatára vonatkozik. Az eredeti héber Ószövetség a férfi prostituáltat "kutyának" nevezi az 5Móz.23:18-as versben. A démon kifejezés egy ehhez hasonló példa.

- A Krisztus idejében élt zsidók azt gondolták önmagukról, hogy "igazak", mivel Ábrahám leszármazottai voltak. Jézus ennélfogva úgy is szólt hozzájuk, mint igazakhoz (Mt.9:12,13), ezt mondta: "Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok" (Jn.8:37). Azonban nem hitte róluk azt, hogy ők valóban igazak volnának, amint ezt oly gyakran tisztázta is, és ahogyan ezt nyíltan ki is fejtette a Jn.8:39-44-es szakaszban szereplő megnyilvánulásában, arról hogy ők nem voltak Ábrahám utódai. Tehát Jézus az emberek elképzelései felől látszólagosan nem foglalt állást, nem mondott ellent azoknak azonnal, azonban e helyett bizonyságot tett az igazságról nekik. Láthattuk, hogy ez volt Isten megközelítése is abban, ahogyan kezelte a pogány hiedelmeket, melyek az ószövetségi időkben voltak elterjedtek. Krisztus viszonyulása a démonokhoz az Újszövetség idején megegyezett ezzel, Isten által támogatott csodái világossá tették, hogy a betegségek Istentől származnak, nem pedig bármilyen más erőtől, hiszen Isten volt az, aki rendelkezett azzal a hatalmas erővel, amely meggyógyította őket.

- Pál híres görög költőktől idézett, olyanoktól, akik a Bibliától idegen eszméktől voltak áthatva, abból a célból tette ezt, hogy zavarba hozza vele azokat, akik hittek e költők tanításaiban (Tit.1:12; ApCsel.17:28). Amit mi is kifejtünk most, az össze van foglalva Pál válasza által, mikor egy olyan oltárt talált, amely az "ismeretlen isten" számára volt szentelve, amely bármely pogány istenség számára lehetett volna felállítva, de aki felett az athéniek szemet hunytak. Ahelyett, hogy magyarázatot tartott volna nekik hitük helytelenségéről, abból a hitbeli állapotból kiindulva, amelyben akkor voltak, vezette el őket az arról az egyetlen igaz Istenről szóló tanítás megértéséig, akit ők nem ismertek (ApCsel.17:22,23).

- Az Ef.2:2-es vers "...a levegő birodalmának fejedelméről ..." beszél. Itt egyértelműen Zoroaszter hitregebeli fogalmára van hivatkozva - olyan dologra, amelyben Pál olvasói egykor hittek. Pál azt mondja, hogy ők valamikor a "levegő birodalmának fejedelme" alatt éltek. Ugyanezen a versen belül ezt meg is határozza, mint azt a lelket, amely az engedetlenség fiaiban működik, azaz a természetes emberekben. Korábban egy mennyei szellemi / lelki fejedelem pogány fogalmában hittek, Pál ezúttal leszögezi, hogy valójában az az erő, amelynek formailag egykor alá voltak vetve, a saját gonosz mivoltjuk volt. Tehát miközben a pogány elképzelésre hivatkozik, és arról mindennemű helyreigazítás nélkül beszél, rámutat az igazságra a bűnt illetőleg.

- Az ApCsel.28:3-6-os szakaszban arról olvashatunk, hogy egy vipera megmarta Pált, majd a kezén csüngött. Az emberek akik ezt látták azt gondolták róla, hogy gyilkos, akit "az isteni bosszúállás" nem hagy élni. Ez a feltételezésük teljesen helytelen volt. Azonban Pál nem kezdett el hosszas magyarázatokba bocsátkozni e dolog felől, ehelyett mutatott egy csodát - lerázta magáról a kígyót anélkül, hogy bármi baja esett volna.

Jézus csodái leleplezték a működési területein létező elképzelések valótlanságait, a démonokat illetően, anélkül, hogy ezeket szavak által igazította volna helyre. A Lk.5:21-es versben a zsidók két téves állítást tettek Jézusról: az egyik az volt, hogy Jézus istenkáromló, a másik pedig, hogy egyedül Isten képes megbocsátani a bűnöket. Jézus szavak által nem kezdte el őket helyreigazítani, ehelyett tett egy csodát, mely bizonyságát adta állításaik hamisságának.

- Jézus kétségtelenül abban hitt, hogy a cselekedetek, és nem a szavak tesznek bizonyságot az emberről. Ritkán leplezett le közvetlen módon téves eszméket, nem tett arról sem közvetlen kijelentést, hogy a Mózesi Törvények nem képesek számunkra az üdvösségünket előidézni, azonban bizonyságot tett cselekedetei által, hogy mi az igazság felőle, pl. a szombat napi gyógyításai révén. Amikor Jézusról helytelenül azt feltételezték, hogy samáriai, nem kezdte el ezt tagadni (Jn.8:48,49 vö. 4:7-9) annak ellenére sem, hogy zsidó származása, Ábrahámtól való leszármazottsága fontos tényezője volt Isten üdvösség tervének (Jn.4:22).

Jézus még azt sem, amikor a zsidók levonták a téves következtetést (szándékosan), hogy ő "egyenlővé tette magát Istennel" (Jn.5:18), kezdte el határozottan tagadni, ehelyett nyomatékosan kijelentette, hogy az általa véghezvitt csodák bizonyságot tesznek arról, hogy ő valóban Isten nevében munkálkodik / cselekszik, és ennélfogva ő NEM egyenlő az Atyával. Jézus csodái hasonlóan mutattak rá a démonokban való hit helytelenségére is. Krisztus azon csodája, amikor meggyógyított egy beteget a Bethesda tavánál, arra szolgált, hogy felfedje a zsidó mitosz valótlanságát, miszerint egy angyal időnként leszáll a Bethesda tóra, felkavarja a vizét, és aki először lép bele ebbe a vízbe meggyógyul. Ez a monda anélkül lett feljegyezve, hogy állást foglalnának az igazsága felől, azonban a feljegyzés Krisztus csodájáról önmagában leplezi le ezt a képtelenséget (Jn.5:4).

-A 2Pt.2:4-es vers azt mondja a bűnös emberekről, hogy "az alvilág sötét mélységébe " (az erdedeti görög szó: Tartarean) mennek (ez több változatban is pokolnak van fordítva). Tartarean egy misztikus hely volt az alvilágban, azonban Péter nem helyesbíti ezt az elképzelést, hanem inkább mint a teljes megsemmisülés és büntetés szimbólumát alkalmazza, amely a bűnre következik. Krisztus szóhasználata a Gyehenna kifejezést illetően egy ehhez hasonló példa (Ld. 4.9-es Tanulmány).

Valóban okoznak a démonok betegségeket?

Mindenkinek, aki hisz a démonok létezésében fel kell tennie a kérdést önmagának: "Amikor beteg vagyok, akkor azt a démonok okozzák?" Amennyiben az Újszövetség démonokra történő utalásairól azt gondoljuk, hogy azok valóban kis istenkékre vonatkoznak, akik körbe járnak, hogy bajt okozhassanak, akkor igennel kell válaszolnunk. Ebben az esetben milyen magyarázatot tudunk adni arra a tényre, hogy ma már sok olyan betegséget, amelyek miatt a démonokat hibáztatták / hibáztatják, meg lehet gyógyszerek által gyógyítani ill. fékezni? A malária a klasszikus példája ennek. Az afrikai emberek többsége úgy hitte egészen mostanáig, hogy a maláriát a démonok okozzák, azonban tudjuk, hogy ez a betegség gyógyítható kinin ill. más gyógyszerek segítségével. Elképzelhető-e, hogy amikor a démonok meglátják a kis sárga tablettákat lecsúszni az ember torkán, akkor megrémülnek és elrepülnek? Néhány olyan betegséget, amelyeket Jézus meg- gyógyított, és amelyekről azt olvashatjuk, hogy démonok munkáinak voltak eredményei, mára már azonosítottak, mint pl. merevgörcs, epilepszia - mindkettő enyhíthető gyógyszerek által.

Egy barátom Ugandából egy Kampala melletti faluból származik. Elmesélte, hogy az emberek ott valamikor azt hitték, hogy a maláriát a démonok okozzák, azonban amikor egyszer szemtanui lehettek annak, hogy a gyógyszerek milyen könnyen meg tudják ezt a betegséget fékezni, akkor felhagytak azzal, hogy miatta a démonokat okozzák. Azonban, amikor egyiküknek az agyát támadta meg a malária (súlyos szellemi betegséget okozva), akkor azt még mindig a démonoknak tulajdonították. Történt egyszer, hogy egy doktor látogatott hozzájuk egy közeli városból, és erős anti-malária gyógyszert ajánlott fel nekik gyógyulásuk érdekében, azonban ezt elutasították azzal az indokkal, hogy nekik olyan valamire van szükségük, melynek segítségével küzdhetnek a démonok ellen, s nem a malária ellen. Az orvos később visszatérve ezt mondta, "Van egy gyógyszerem amely el fogja űzni a démonokat", a beteg ekkor mohón bevette a gyógyszert, és jobban lett. Ez a másodszorra ajánlott tabletta ugyanaz volt, mint az elsőként felajánlott. Ez az orvos nem hitt a démonokban, azonban ezeknek az embereknek a szóhasználatát alkalmazva kapcsolatot volt képes létesíteni velük - éppúgy, ahogyan ezt a hatalmas "Gyógyító", az Úr Jézus is tette 2000 évvel ezelőtt.