6.1 Isten és a Gonosz (Sátán)

Az u.n. keresztény egyház számos felekezete több más vallással egyöntetűleg hiszi, hogy létezik egy lény vagy szörny, akit Ördögnek vagy Sátánnak hívnak, akitől a világban és az egyéni életekben levő problémák származnak, és aki felelős a bűnökért, melyeket elkövetünk. A Biblia egyértelműen azt tanítja, hogy Isten Mindenható. Láttuk az 1.4-es Tanulmányban, hogy az angyalok nem tudnak vétkezni. Ha valóban hiszünk ezekben a kijelentésekben, akkor lehetetlenné válik hinnünk egy természetfeletti lény létezésében, aki a világegyetemben a Mindenható Istennel ellentétesen munkálkodik. Amennyiben mégis hisszük, hogy egy ilyen lény létezik, akkor ezzel bizonyosan kétségbe vonjuk Isten mindenhatóságát. Ez a kérdés olyannyira fontos, hogy a sátán vagy ördög mibenlétének a helyes megértését az alapvető tantételek közé szükséges sorolni. A Zsid.2:14-es versben azt olvassuk, hogy Jézus megsemmisítette az ördögöt halálával, következésképpen ha nem értjük meg helyesen az ördög mibenlétét, nem érthetjük meg Jézus munkáját ill. természetét sem.

A világban általánosságban, főleg az un. keresztény világban létezik az elgondolás, hogy az élet jó dolgai Istentől, a rossz dolgok pedig a sátántól vagy ördögtől származnak. Ez nem új elképzelés, mégcsak nem is csupán az apostatált kereszténységre korlátozott. A babiloniak például hitték, hogy van két isten: a jóság és világosság, a gonoszság és sötétség istene, és ezek ketten halálos erkölcsi küzdelemben vannak egymással. Perzsia hatalmas királya, Cyrus is pont ebben hitt. Isten ezért ezt mondta neki: "Én vagyok az Úr, nincs más, nincs isten rajtam kívül! ... Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr, cselekszem mindezt" (Ézs.45:5-7,22). Isten teremti a békét ugyanakkor a bajokat ill. csapásokat is. Isten a szerzője ill. alkotója a bajnak ebben az értelemben. Továbbá ebben az értelemben különbség van baj és bűn között, amely az ember hibája, az ember által jött be a világba, s nem Isten által (Róm.5:12).

Isten azt mondta Cyrusnak és a babiloniaknak, hogy "... nincs más Isten rajtam kívül ...". Az Istennek fordított ‘el’ héber szó alapvető jelentése erő vagy erőnek a forrása. Isten kijelenti, hogy nem létezik más erőforrás Rajta kívül. Ez az oka annak, hogy egy igazi Istenhívő miért nem fogadhatja el egy természetfeletti ördögnek és démonoknak a létezését.

ISTEN: A KATASZTRÓFA TEREMTŐJE

A Biblia bővelkedik az olyan példákban, amikor Isten "katasztrófát" hoz a világba, és az emberek életébe. Az Ám.3:6-os vers szerint, ha baj van valahol, akkor Isten cselekszi azt. Ha például földrengés van valahol, gyakran támad az az érzés, hogy az az ördögnek volt a terve, és ő idézte elő a csapást. Azonban egy igazi hívőnek meg kell értenie, hogy Isten az, Aki felelős ezért. Mik.1:12-es vers azt mondja, hogy "Milyen veszedelem jött az Úrtól, Jeruzsálem kapujára!". Jób könyvében arról olvashatunk, hogy Jób, aki igaz ember volt, elvesztette földi javait. A könyv tanulsága, hogy a csapás megélése egy egyén életében, nem arányos azzal, hogy valaki mennyiben engedelmes vagy engedetlen Isten iránt. Jób ezzel tisztában volt: "Az Úr adta, az Úr vette el" (Jób.1:21). Nem azt mondta, hogy ‘az Úr adta, és sátán elvette’. Azt mondta feleségének: "Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" (Jób.2:10). A könyv végén barátai vígasztalták Jóbot, mert "olyan sok bajt bocsátott rá az Úr" (Jób.42:11 vö. 19:21; 8:4). Tehát Isten a "baj" forrása abban az értelemben, hogy Ő a végső engedélyezője a problémáknak, amelyek előfordulnak életünkben.

"Mert akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit akit fiává fogad... az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa" (Zsid.12:6-11), tehát a próbák, amelyek Istentől származnak, ténylegesen lelki növekedéshez vezethetnek. Isten igéit önmagukkal állítjuk szembe, ha azt mondjuk, hogy létezik egy ördög, aki bűnök és igazságtalanságok elkövetésére késztet minket, ugyanakkor pedig problémákat hoz az életünkbe, melyek képesek minket fejlődéshez vezetni, "az igazság békességes gyümölcséhez". Az ortodox felfogás az ördögről ezen a ponton súlyos nehézségekbe ütközik. Különösen súlyos az olyan kijelentések fényében, melyek szerint egy embert át lehet adni a sátánnak azért, "hogy lelke üdvözüljön", vagy abból a célból, hogy "hadd tanulják meg, hogy ne káromolják az Istent" (1Kor.5:5; 1Tim.1:20).

Ha sátán valóban egy olyan lény, aki igyekszik az embert bűnre csábítani, és negatív lelki hatással van az emberre, akkor ezek a versek miért beszélnek a ‘sátánról’ pozitív fényben? E kérdést az a tény dönti el, hogy egy ellenfélnek vagy sátánnak ill. az élet nehézségeinek gyakran pozitív lelki hatásai/következményei lehetnek egy hívő életében.

Ha elfogadjuk, hogy a bajok Istentől származnak, akkor imádkozhatunk Hozzá, hogy tegyen valamit a problémáink ellen, például vegye el őket. Ha nem teszi, akkor tudjuk, hogy azok a mi lelki javainkért vannak ránk küldve Istentől. Ha hisszük, hogy létezik egy gonosz lény, akit sátánnak vagy ördögnek hívnak, és aki a problémáink okozója, akkor semmi esetre sem tudnánk végül jó dolgokra jutni. Tehát ha elhisszük, hogy van egy gonosz lény, akit sátánnak vagy ördögnek hívnak, aki problémáink okozója, akkor semmi esetre sem tudnánk ezekkel kiegyezni. Rokkantságot, betegséget, hirtelen halált vagy szerencsétlenséget csupán úgy fognak fel az emberek, mint rossz szerencsét. Ha az ördög egy erőteljes, gonosz angyal volna, akkor ő mindenkor sokkal erősebb volna nálunk, és nekünk nem lenne más választásunk, csupán szenvedni a kezei között. Ezzel ellentétben azzal vagyunk vígasztalva, hogy "akik Istent szeretik, azoknak (az életben) minden javukra szolgál", azaz a hívők javára (Róm.8:28). Tehát egy hívő életében nem létezik az a fogalom, hogy ‘szerencse’.

A bűn eredete

Hangsúlyoznunk kell, hogy a bűn belőlünk származik. A mi hibánk, hogy vétkezünk. Természetesen szép volna hinni, hogy nem saját hibánkból követünk el bűnöket. Szabadon vétkezhetnénk, majd megbocsáthatnánk magunknak azzal a gondolattal, hogy az valójában az ördög bűne volt, és teljesen őt hibáztathatnánk bűneinkért. Nem szokatlan, hogy nagyon bűnös magaviseletek esetén a bűnös személy bocsánatot kér mondván, hogy az ördög birtokában volt, és így nem felelős önmaga miatt. Azonban teljesen jogosan az ilyen gyarló bocsánatkérések az ítéletkor egyáltalán nem fogják kiállni a próbát, és az ilyen személy felett ítélet lesz hirdetve.

Emlékeznünk kell arra, hogy "a bűn zsoldja a halál" (Róm.6:23), tehát a bűn halálhoz vezet. Ha nem a mi hibánk, hogy vétkezünk, hanem az ördögé, akkor az igazságos Istennek az ördögöt kell érte megbüntetnie, s nem minket. Azonban a tény, hogy mi a saját vétkeink miatt leszünk megítélve, rámutat, hogy felelősek vagyunk bűneinkért. Az elképzelés az ördögről, hogy ő egy speciális személy, aki rajtunk kívül áll, a bennünk létező bűn valósága helyett egy próbálkozás arra, hogy a bűneink okozta felelősségünket eltávolítsuk önmagunkról. Ez egy újabb példával szolgál arra, amikor az ember elutasítja a kiegyezést azzal, amit a Biblia az emberi természetről tanít, vagyis, hogy az ember természeténél fogva bűnre hajló.

"Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné őt... Ami az emberből előjön az teszi tisztátalanná... Mert belülről az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyílkosságok, házas- ságtörések, kapzsiságok, gonoszságok ... Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, s ezek teszik tisztátalanná az embert" (Mk.7:15-23).

Az elképzelés, hogy van valaki rajtunk kívül álló, aki belénk hatolva bűneink okozójává válik, összeegyeztethetetlen az imént idézett Krisztustól származó tiszta tanítással. Belőlünk, a mi szívünkből jönnek elő mindezek a gonoszságok. Ez az amiért a vízözön idején Isten azt mondta magában, hogy "... gonosz az ember szívének szándéka az ifjúságától fogva ..." (IMóz.8:21). A Jak.1:14-es vers arról beszél, hogy miként eshetünk kísértésbe: "Mert mindenki (minden emberi lény esetében ugyanaz a folyamat érvényes) saját kívánságától (saját gonosz vágyától) vonzva és csalogatva esik kísértésbe". Tehát kísértve vagyunk saját kívánságaink, saját gonosz vágyaink által, s nem egy rajtunk kívül álló valamitől. "Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek?", kérdezi Jakab: "Nem a tagjaitokban dúló gonosz kívánságok okozzák-e ezeket?" (Jak.4:1). Mindannyiunknak vannak speciális, személyes kísérthető pontjaink. Ezeket fokozzák fel saját gonosz vágyaink, mert azok személyesek számunkra. Igaz a mondás, miszerint mindenki önmaga legnagyobb ellensége.

A Rómaiakhoz írt levél részletesebben foglalkozik a bűn kérdésével, az eredetével, és azzal, hogy miként győzhetünk felette. Lényeges, hogy ez a könyv nem tesz említést az ördögről vagy sátánról, a bűn eredetéről szóló szövegösszefüggésben Pál nem említi az ördögöt vagy sátánt. Az "ördög" újszövetségi fogalom. Ha létezne egy külső lény, aki bűnössé tesz minket, akkor róla az Ószövetség bizonyosan gyakran tenne említést. Azonban mély és alapvető hallgatás van erről. A Bírák korát vagy Izráel vándorlásának idejét illetőleg a Biblia beszámol arról, hogy mennyire bűnös életet éltek az izráeliták ezekben az időkben. Azonban Isten mégsem figyelmeztette őket egy erőteljes, természetfeletti lény vagy erő létezéséről, aki beléjük lépve bűnössé teheti őket. Ehelyett bátorította őket, hogy az Ő beszédére figyeljenek, és ezáltal nem fognak saját bűnös útjaik miatt elveszni (5Móz.27:9,10; Józs.22:5).

Pál így kesereg: "Mert tudom, hogy énbennem vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs. Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni" (Róm.7:18-21). Bűnei miatt nem egy ördög nevezetű külső lényt hibáztat. Saját gonosz természetét állapítja meg a bűn igazi forrásának: "... nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn. Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni (a bennem lakozó bűn által)". Tehát azt állítja, hogy az ellensége annak, hogy lelki ember lehessen egy olyan valami, melyet a benne lakozó bűnnek nevez. Minden mélyen gondolkodó, lelki beállítottságú ember ugyanerre az önismeretre fog jutni. Figyelemreméltó, hogy a hívő világ még egy olyan kiemelkedő személyisége, mint Pál apostol, sem tapasztalt változást természetében megtérése után, s nem is helyeződött olyan pozícióba, melyben nem, vagy nem is tudott volna vétkezni. A modern ‘evangélikus’ mozgalmak azt állítják magukról, hogy ők ilyen állapotban vannak, ezáltal Pált azok sorába helyezik a Róm.7:15-21-ben szereplő állítása alapján, akik nincsenek ‘megmentve’. Állításuk tehát óriási nehézségbe ütközik ezeknek a verseknek a fényében. Dávid, egy másik kétségtelenül igaz ember, hasonlómódon beszél saját természetének változhatatlanul bűnös mivoltjáról: "Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem" (Zsolt.51:7).

A Biblia világos kijelentéseket tesz az ember alapvetően bűnös természetéről. Ha ezzel tisztában vagyunk akkor szükségtelenné válik egy elképzelt személy közbelépése, aki nem a mi emberi természetünkből való, és aki felelős bűneinkért. A Jer.17:9-es vers azt mondja, hogy az ember szive olyannyira reménytelenül bűnös, és csalárd, hogy ténylegesen nem is tudjuk felmérni bűnösségének a nagyságát. Jézus szintén megbélyegezte az emberi természetet, mint alapvetően gonoszat (Mt. 7:11). Préd.9:3-as vers ezt nem fejezhetné ki világosabban: "az emberek szive tele van gonoszsággal, és esztelenség van bennük, amíg csak élnek". Ef.4:18-as vers megadja az okát annak, hogy az ember miként idegenedik el Istentől, "Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tévelygésükben, és megkeményedett a szivük". Istentől való eltávolodásunk okai a lelki vakság, a tudatlan szív, a bennünk levő gondolkodásmód. Ezzel párhuzamban a Gal.5:19-es vers bűneinkről, mint a "test cselekedeteiről" beszél: a saját természetünk, lényünk, az okozói bűneink elkövetésének. E versek egyike sem beszél úgy a bennünk levő bűnök eredetéről, mintha azt az ördög helyezte volna belénk, a bűnös hajlamok olyan valamik, amelyekkel mindannyian természetszerűleg, születésünknél fogva rendelkezünk, alapvető részei emberi mivoltunknak.