11.3.4 Eklézsiai élet

Ebben a tanulmányban eddig személyes lelki kötelezettségeinkről beszéltünk. Azonban kötelezettségeinkhez tartozik az is, hogy találkozunk másokkal, akik osztoznak reménységünkben. Ennek szintén olyannak kell lennie számunkra, melyet természetszerűleg vágyunk megtenni. Láthattuk, hogy víz alámerülésünk után megkezdjük utazásunkat a pusztában Isten Országa felé. Teljesen természetes, hogy vágyakoznunk kell kapcsolatot létesíteni más utastársainkkal is. A Krisztus visszatérése előtti utolsó napokban élünk, hogy legyőzhessük a sok-sok megpróbáltatást, melyek ránk következnek ezekben a napokban, szükséges, hogy közösségben legyünk azokkal, akik ugyanebben a helyzetben vannak: "Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el ... hanem bátorítsuk egymást; annyival is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap (Krisztus második eljövetele)" (Zsid.10:25 vö. Mal.3:16). Tehát szükséges, hogy a hívek mindent megtegyenek annak érdekében, hogy kapcsolatot létesítsenek egymással levelezések, vagy utazások által, melynek során találkozhatnak egymással, és közösen tanulmányozhatják a Bibliát, megoszthatják a bort és kenyeret, és végezhetik az Igehirdetés szolgálatát.

Mindannyian egyénenként vagyunk kihívva a világból az Isten Országában való nagyszerű reménységre. A ‘szent’ szó azt jelenti, hogy el vagyunk választva, s minden igazi hívőre vonatkozik, nem csupán néhány a múltban létezett nevezetes tanítványra. A görög egyháznak fordított szó a magyar Bibliában ’gyülekezetként’ (eklézsia) szerepel, melynek jelentése ‘a kihívottak gyülekezete’, azaz a hívőké. Az ‘egyház’ tehát a hívők csoportjára vonatkozik, s nem a fizikai épületre, amelyben találkoznak. Hogy elkerülhessük a félreértést, amely e szó alkalmazásából adódhat, a Krisztadelphian közösség igyekszik úgy utalni ‘egyházaira’, mint ‘eklézsiáira’.

Ahol csak létezik híveinknek egy bizonyos csoportja a különböző városokban, illetve vidékeken nyilvánvaló, hogy ott keresnek egy olyan gyülekezési helyet, ahol rendszeresen találkozhatnak. Ez lehet egy hittestvér lakása, vagy egy bérelt helyiség. A Krisztadelphian eklézsiák az egész világon olyan helyeken gyülekeznek össze, mint művelődési házak, szállodai konferencia termek, saját építésű termek vagy magánlakások. Minden eklézsiának az a célja, hogy a tagok építését szolgálja a közös Bibliatanulmányozások által, valamint, hogy együttesen tegyenek bizonyságot a világnak, azáltal, hogy engedik ragyogni világosságukat az Igehirdetések révén. A Krisztadelphian eklézsiák életének jellegzetes programja körülbelül ilyen szokott lenni:

Vasárnap
11.00 óra Megemlékezés
18.00 óra Nyílvános Igehirdetések

Szerda
20.00 óra Bibliatanulmányozás

Az eklézsia Isten családjának része. Bármely közösségben, ahol szoros az összetartás, szükséges, hogy a tagok érzékelők és alázatosak legyenek egymás iránt, maga Krisztus volt a legnagyobb példa ebben. Nyilvánvaló lelki fennhatóságának ellenére úgy viselkedett, mint "mindenki szolgája", megmosta a tanítványok lábát, miközben ők olyan dolgokon versengtek maguk között, mint például, hogy vajon ki a legnagyobb közöttük. Krisztus meghagyta nekünk, hogy kövessük a példáját ebben (Jn.13:14,15; Mt.20:25-28).

Minthogy mára már a Szent Lélek csodálatos ajándékai vissza lettek vonva, így ma már ‘presbitereknek’ nincs helyük az egyházban, úgy ahogyan azokra az első században volt szükség: "...egy a ti mesteretek, ti pedig testvérek vagytok" (Mt.23:8). Ezért közösségünk tagjai ‘testvér’ illetve ‘testvérnő’ jelzővel illetik egymást, tekintet nélkül a világi életben esedékes köztünk levő különbségekre. Magától értetődő, hogy tiszteletben kell tartanunk azokat a hívőket, akik az igaz Istent már sok-sok éve megismerték, valamint azokat is, akik gyorsan képesek voltak megérteni a szellemi dolgokat Isten igéjéhez való elkötelezettségük által. Az ilyen hívők tanácsai nagyon értékesek azoknak, akik Isten Igéjét keresik és követni akarják. Azonban ők csak annyiban fogják megfogadni más hívők tanácsait, amennyiben azok pontosan tükrözik vissza Isten igéit.

Az eklézsiában adott tanításoknak nyilvánvalóan Isten igéjén kell alapulniuk. Azok, akik nyílvános beszédeket tartanak az eklézsiákon belül ennélfogva Istent tükrözik vissza, az Ő nevében szólnak. Mivel Isten hímnemű, így ebből az következik, hogy csak a férfi testvérek végezhetik az Isten igéjéről való tanítások nyílvános szolgálatát. Az 1Kor.14:34-es vers ezt nem fogalmazhatná meg világosabban: "…az asszonyok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek ...". Az 1Tim.2:11-15-ös szakasz ennek okát az Édenkertben történt események hátterén jelöli meg, mivel Éva tanította Ádámot a bűn elkövetésére, így a nő ma ne tanítsa a férfit. A tény, hogy Isten Ádámot teremtette először és nem Évát, jelzése annak, hogy az "... asszony feje a férfi ..." (1Kor.11:3), és ezért a fér-finak kell vezetnie a nőt a lelki dolgokban, és nem fordítva.

Mindezek hátterén: "Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben. Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe. Mégis megtartatik a gyermek- szüléskor (görög szövegben ‘által’), ha megmarad józanul a hitben, a szeretetben és a szent életben" (1Tim.2:11-15).

Ezek alapján nyilvánvaló, hogy a Biblia meghatároz bizonyos elhatárolt szerepeket a női és férfi hívők számára. A nőknek meg van parancsolva bizonyos esetekben, hogy "... menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást ..." (1Tim.5:14), amely mutatja, hogy lelki törekvéseik működési területe otthonukon belül van. Az eklézsiában történő nyilvános szolgálat tehát a férfinak van meghagyva. Ez éles ellentétben áll a nemi egyenjogúság humanista felfogásával, amely által egy karriernek elkötelezett asszony egyenlő jogra formálhat igényt férjével minden szempontból, a családi költségvetés kezelésétől kezdve egészen a mindkét nem által viselhető, unisex öltözékek viseléséig. A gyermekszülés úgy tünik hátrányos tényezővé minősült, amely egyfajta szükségszerű érzelmi józanságnak látszik materialista és önző világunkban. Egy igazi hívő ezt, mint korszellemet kerüli el, ámbár, mint mindenben, az egyensúly nélkülözhetetlen.

- A férj ne uralkodjon felesége felett, hanem szeresse őt úgy, ahogyan Krisztus szeretett minket - (Ef.5:25).

"...ti férfiak is, megértően (bánjanak helyesen feleségeikkel, Isten megismert igéjének megfelelően) éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet, mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében ..." (1Pt.3:7).

Lelki értelemben, a Krisztusba történő víz alámerülés egyenlővé teszi a férfit és a nőt (Gal.3:27,28 vö. 1Kor.11:11). Azonban ez nem érinti azt a világos alapelvet, mely szerint "...az asszony feje a férfi..." (1Kor.11:3) a gyakorlati és lelki kérdésekben, mind a családon és mind az eklézsián belül.

Hogy ennek az alapelvnek az elismeréséről bizonyságot tehessünk, a nőtestvéreknek szükséges fejfedőt viselniük minden olyan esetben, amikor egy férfitestvér tanítást tart Isten Igéjéről. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy kalapot vagy fejkendőt kell viselniük az eklézsia minden összegyülekezésének alkalmával. A férfi és nő szerepe közötti különbséget hangsúlyozni kell hajunk viselete által (1Kor.11:14,15). "De minden asszony, aki fedetlen fővel imádkozik vagy prófétál, szintén szégyent hoz a fejére (férjére 3.v.), mert ugyanolyan, mintha megnyírták volna. Mert ha az asszony nem fedi be a fejét, akkor vágassa le a haját, ha pedig szégyen az asszonyra hajának levágása vagy leborotválása, akkor fedje be a fejét ... Ezért tehát kötelessége az asszonynak, hogy méltóságának jelét viselje a fején, az angyalok miatt is" (1Kor.11:5,6,10).

Ha egy nőtestvérnek fedetlen fője van, az olyan, mintha a feje le volna "borotválva", rámutatván, hogy egy fedetlen fő nem egy haj nélküli fejet jelent. Tehát a befedett fő nem azt jelenti, hogy valakinek haj van a fején, hanem egy olyan valakire utal, aki tudatosan gondoskodott arról, hogy befedje fejét. Fej-befedő nélkül egy nő nem bízhat haja természet adta befedésében: ezt tenni olyan számára, mintha neki nem volna haja Isten szemében. Helytelen egy férfi számára, ha be van fedve a feje (1Kor.11:7), ez nem arra vonatkozik, hogy egy férfinak van haja, hanem arra, hogy egy speciális fej-befedőt visel. Az Újszövetség idejében a hagyomány szerint a nők csak a következő esetekben borotválták fejüket: amikor prostituáltnak, vagy házasságtörőnek voltak nyílvánítva, illetve, amikor egy asszony férje elvesztését gyászolta. A leborotváltság egy asszony esetében azt jelezte, hogy elveszítette vagy elutasította a férjét - azaz Krisztust az előkép értelmében.

Az Írásokban az asszony jelképezi az eklézsiát, a férfi pedig Krisztust. Amint meg kell hoznunk a tudatos döntést, hogy bűneinkre Krisztus befedését kérjük, úgy a nőknek is meg kell hozniuk a tudatos döntést, hogy befedjék fejüket. Hajuk természetes befedésében való bizakodásuk olyan, mint amikor az ember saját igazságosságában bízik megmentése tekintetében, szemben Krisztus igazságosságával.

"…az asszonynak ellenben ékesség, ha megnöveszti a haját, mert neki fátyolként adatott (Isten által) a haj.." 1Kor.11:15). Egy nőnek szükséges megnövesztenie a haját olyan mértékig, amely hangsúlyozza különbözőségét a férfitól. A női és férfi hajstílus közötti különbséget a nőknek oly módon kell alkalmazniuk, mely által kihangsúlyozhatják szerepük különbözőségét.

Abban, hogy egy testvérnő hosszú hajat és fej-fedőt visel, óvatosaknak kell lennünk, hogy ezeknek a dolgoknak a megtételét nehogy csupán jelképesen végezze. Ha egy nőtestvérnek valóban szellemi, engedelmes és alázatos viselkedése van (vö.1Pt.3:5), akkor úgy fogja magát alávetni a férfitestvéreknek, mint a hívők Krisztusnak, és örömmel fogja ezt az alázatosságát megmutatni minden dologban, beleértve a fej-fedő viselését is. Amikor ezeknek a parancsolatoknak az oka megértődik, éppúgy ahogyan Isten minden más parancsolatának is, akkor nem fogunk magunkban vonakodást találni ezek teljesítésére.

Az eklézsián belül mindenkor létezett szolgálat a nőtestvérek számára - tanítani a vasárnapi iskolában, valamint temérdek más teendő, amelyek nem járnak együtt a nyílvános tanítással, vagy beszéddel, azaz beszámoló tartásával. A szellemileg érettebb nőtestvéreket buzdíthatjuk, hogy tartsanak tanítási összejöveteleket a fiatalabb nőtestvérek számára (Tit.2:3,4 vö.Mirjám vezette az izráeli asszonyokat 2Móz.15:20).