11.2 A szentség

"...Szent, szent, szent a Seregek Ura..." (Ézs.6:3). E vers háromszoros nyomatékosítása egyike azoknak a számtalan kijelentéseknek, amelyek Isten Szentségét hangsúlyozzák. ‘Szentség’ alapjában véve ‘elválasztottat’ - jelent, mind a szentségtelen dolgoktól való elválasztást, és az elválasztást a lelki dolgokra. Isten azt kéri tőlünk, hogy legyünk az Ő "... követői, mint szeretett gyermekei... " (Ef.5:1). Tehát "... mivel ő, a Szent hívott el titeket - magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban (a gyakorlati életet illetően), úgy, amint meg van írva: ‘Szentek legyetek, mert én szent vagyok.’" (1Pt.1:15,16; 3Móz.11:44).

Isten kihívta a természetes Izráelt Egyiptomból, hogy a Vörös-tengerben való "alámerülésük" által Isten szent népévé lehessenek (2Móz.19:6). Víz alámerülésünk után mint a lelki Izráel tagjai szintén egy ‘szent hívásban’ részesülünk (2Tim.1:9). Víz alámerülésünk utánra vonatkozólag azt kéri tőlünk Isten, hogy az igazságot szolgáljuk, "…szentek legyünk…" (Róm.6:19,22 és a szövegősz-szefüggés).

Mivel a szentség oly elválaszthatatlanul hozzátartozik Isten Lényéhez, így ebben alapvetően érintettek mindazok is, akik Isten követői kívánnak lenni. Amennyiben munkálkodunk ezirányban, akkor Isten szentségében fogunk részesülni, amikor isteni természet lesz adatva nekünk (Zsid.12:10; 2Pt.1:4). Az ebben az életben való szentség nélkül egyetlen hívő sem "... látja (majd) meg az Urat ..." (Zsid.12:14) - azaz nem lesznek képesek majd ténylegesen meglátni Istent, és egy személyes szinten hozzákapcsolódni az Országában, ha nem mutattak szentséget ebben az életükben.

Minthogy ilyen nagyszerű remény adatott nekünk, el kell, hogy legyünk választva a minket körülvevő világtól, amely nem rendelkezik ezzel a reménységgel, s elválasztva kell lennünk abba az örökkévalóságba, amelyben Isten természetében fogunk részesedni. Az ‘elválasztottságunk’ tehát nem lehet egy olyan valami számunkra, amelyről úgy érezzük, hogy ránk van kényszerítve, azonban az ebbe az emelkedett, fennkölt elhívásba és reménységbe való elválasztottságunkból adódóan, teljesen természetesnek kell lennie számunkra annak, hogy elválasztva érezzük magunkat a világ dolgaitól, amelyeket bűnös erkölcsök határoznak meg.

Most mérlegelni fogunk néhány dolgot, amelyektől elválasztottaknak kell éreznünk magunkat, majd a 11.3-as Tanulmányban azokat a kérdéseket fogjuk fontolóra venni, amelyekre el vagyunk választva a gyakorlati életet illetően.