9.1 Jézus győzelme

Előző tanulmányunk bemutatta, hogy Jézus emberi természettel bírt, és megkísértetett a bűnre, éppúgy mint mi. A különbség közte és köztünk abban áll, hogy ő tökéletesen legyőzte a bűnt, bűnre hajló természettel bírt, azonban mindenkor tökéletes jellemet mutatott. Ennek a csodálatos volta végtelenül kell, hogy lelkesítsen minket, amint ezt egyre tisztábban látjuk. Az Újszövetségben nyomatékos hangsúly van Krisztus tökéletes jellemén:

- "...aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt" (Zsid.4:15).

- "... aki nem ismert bűnt ..."; "...és hogy őbenne nincsen bűn ..." (2Kor.5:21; 1Jn.3:5).

- "...ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját" (1Pt.2:22).

- "...szent, ártatlan, szeplőtlen... a bűnösöktől elkülönített" volt (Zsid.7:26).

Az evangéliumok bemutatják, hogy embertársai mennyire felismerték Jézus tökéletességét, amely jelleméből áradt, egyaránt megmutatkozott szavaiban és cselekedeteiben is. Pilátus felesége felismerte, hogy ő "igaz ember" volt (Mt.27:19), aki méltatlan az ítéletre, a római századosnak, aki szemtanúja volt Krisztus keresztrefeszítésének, ki kellett, hogy mondja: "Ez az ember valóban igaz volt" (Lk.23:47). Korábban Jézus feltette a zsidóknak a kérdést: "Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani?" (Jn.8:46). Erre nem volt válasz.

Tökéletes jelleme által Jézus Isten testben megjelent kinyilatkoztatása volt (1Tim.3:16), úgy cselekedett és beszélt, ahogyan azt Isten tette volna, ha ember lett volna. Jézus tehát Isten tökéletes visszatükröződése, "a láthatatlan Isten képe" (Kol.1:15) volt. Így nincs arra szükség, hogy a halandó emberek Istent fizikailag lássák. Jézus ezt így juttatta kifejezésre: "Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatott te: Mutasd meg nekünk az Atyát" (Jn.14:9).

Egy bűnös világban élve, a bűn csapásával saját természetünkben, nehézzé válik számunkra helyesen felmérni Krisztus lelki felsőbbségének tökéletes és hatalmas voltát, hogy egy mi természetünkből való embernek teljességében kellett kinyilatkoztatnia Isten igazságosságát az ő jellemében. Ebben hinni sokkal valóságosabb hitet igényel annál, mintha csupán elfogadjuk a teológiai feltevést, miszerint Jézus maga is Isten volt, érthető, hogy a szentháromságról vagy a Krisztus isteni természetéről szóló hamis tanok miért olyan népszerűek, hiszen könnyű elfogadni őket.

Mivel Krisztus a mi természetünkkel bírt, meg kellett halnia. Ádám leszármazottja volt, Márián keresztül, és Ádám minden utódának meg kell halnia (1Kor.15:22). Ádám minden leszármazottának meg kell halnia Ádám bűne miatt, tekintet nélkül személyes igazságosságaikra: "... úrrá lett a halál ... annak az egynek (Ádámnak) a vétke miatt sokan haltak meg.... Az ítélet ugyan egyetlen eset folytán vitt a kárhozatba ... az egynek elbukása miatt lett úrrá a halál .... egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá ... az egynek az engedetlensége által sokan lettek bűnösökké ...", tehát ezért kell meghalnunk (Róm.5:14-19 vö. 6:23). Mint Ádám utóda, Krisztus ‘bűnössé lett’, és ezért meg kellett halnia, mivel Ádám minden utóda bűnösnek van osztályozva, méltónak a halálra Ádám bűnének következtében. Isten nem változtatott ezen az alapelven, engedte, hogy ez Krisztusra is kihatással legyen. Isten Jézust, "... aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk" (2Kor.5:21).

Jézustól eltekintve, Ádám minden utóda méltó erre a bűntetésre, mert mindannyiunknak vannak személyes bűnei. Jézusnak meg kellett halnia, mert a mi természetünkből való volt, osztozott az átokban, amely Ádám utódait érte. Azonban mivel ő személyesen semmi halálra méltót nem követett el, "Isten ... feloldotta a halál fájdalmait (róla), feltámasztotta, mivel lehetetlen volt, hogy a halál fogva tartsa őt" (ApCsel.2:24). Jézus "a Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult ..." (Róm.1:4). Tehát Jézus tökéletes jellemének volt köszönhető (Isten szelleme szerint élt), hogy őt Isten dicsőségesen feltámasztotta a halálból.

Krisztus nem csupán azért halt meg a kereszten, mert emberi természettel bírt. Önként adta tökéletes életét, mint ajándékot értünk, bizonyságát adta irántunk érzett szeretetének azáltal, hogy "meghalt a mi bűneinkért" (1Kor.15:3), tudván, hogy halála által végső szabadulást szerezhet számunkra a bűntől és haláltól (Ef.5:2,25; Jel.1:5; Gal.2:20). Mivel Jézus tökéletes volt jellemében, képes volt legyőzni a bűn következményét, azáltal, hogy ő volt az első ember, aki feltámadt a halálból, és akinek örök élet adatott. Így mindazoknak, akik közösséget vállalnak Krisztussal a víz alámerülés és a krisztusi életút követése által, reménységük van egy hasonló feltámadás és megjutalmazás felől.

Ebben áll Krisztus feltámadásának dicsőséges jelentősége. Ez a biztosítéka annak, hogy fel leszünk támasztva és megítélve (ApCsel.17:31), és ha valóban olyanok voltunk, mint ő, akkor részesülni fogunk halhatatlan életének jutalmában, "Mert tudjuk (biztosan), hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, az Jézussal együtt minket is feltámaszt, és maga elé állít veletek együtt" (2Kor 4:14; 1Kor 6:14; Róm 6:3-5). Mint bűnösök, méltók vagyunk az örök halálra (Róm.6:23). Azonban Krisztus tökéletes élete, halálnak való engedelmessége és feltámadása által, Isten képes felajánlani számunkra az örök élet ajándékát, tökéletes összhangban minden alapelvével.

Isten azért, hogy bűneink következményeit eltávolíthassa rólunk "cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot (nekünk)" (Róm 4:6) az üdvösségről tett ígéreteiben való hitünk által. Tudjuk, hogy a bűn következménye a halál, így, ha valóban hisszük, hogy Isten meg fog minket ettől menteni, akkor el kell hinnünk, hogy Ő mint igazakat fog minket beszámítani, ámbár nem vagyunk azok. Krisztus tökéletes volt, azáltal, ha valóban Krisztusban vagyunk, Isten, mint tökéleteseket számíthat be minket, noha személyesen nem vagyunk azok. "Mert azt, aki nem ismert bűnt (Jézus), bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (2Kor 5:21), vagyis azáltal, ha Krisztusban vagyunk a megkeresztelés (víz alámerítés által) és a krisztusi életút követése által. "Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá" (1Kor 1:30,31). Így a következő vers arra buzdíthat minket, hogy dícsérjük Krisztust azokért a hatalmas dolgokért, amelyeket véghezvitt: "mert Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki benne hitből hitbe ... Az igaz ember pedig hitből fog élni’" (Róm 1:17). Ezeknek a dolgoknak a megértése tehát az igazi evangélium megismerésének nélkülözhetetlen részét képezi.

Mindez Krisztus feltámadása által vált lehetségessé. Krisztus azoknak az embereknek volt első "zsengéje", akik halhatatlanságot örökölnek majd az ő hatalmas cselekedetei által (1Kor.15:20), "elsőszülöttje" egy új lelki családnak, amelynek isteni természet lesz adatva (Kol.1:18 vö. Ef.3:15). Krisztus feltámadása tehát lehetségessé tette Isten számára, hogy úgy számítsa be a hívőket "Krisztusban", mintha igazak volnának, hiszen be vannak fedezve Krisztus igazságossága által. "...aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért" (Róm.4:25), e szó jelentése ‘igaznak lenni’. Az ezekben a dolgokban való tudatos, elmélkedő hitre van ahhoz szükség, hogy valóban meggyőződöttek lehessünk afelől, hogy Isten minket, mint tökéleteseket számíthat be. Krisztus az ítéletkor minket "dícsősége elé állíthat feddhetetlenségben" (Júdás 24), "mint szenteket, hibátlanokat ..." (Kol.1:22 vö. Ef.5:27). Bűnös természetünk és állandó lelki kudarcaink végett erős hitre van ahhoz szükség, hogy ebben igazán hinni tudjunk. Csupán kezünk feltevését egy ‘evangélizáción’, vagy bizonyos tansorozatok tudományos szempontból való elfogadását, nem lehet összefüggésbe hozni ezzel a fajta hittel. Krisztus feltámadásának helyes megértése az, amely előmozdíthatja hitünket: Isten "... aki feltámasztotta őt a halottak közül ... hogy hitetek Istenbe vetett reménység (hasonló feltámadásban való reménység) is legyen" (1Pt 1:21).

Egyedül a Krisztusba történő helyes megkeresztelés ( víz alámülés) által lehetünk "Krisztusban", és így fedezettek az ő igazsága által. A víz alámerüléskor közösséget vállalunk Krisztus halálával és feltámadásával (Róm.6:3-5), ezáltal szabadulhatunk meg bűneinktől, és így ‘megigazultakká’, illetve igazakként beszámítottakká leszünk (Róm.4:25).

Az ebben a fejezetben fontolóra vett csodálatos dolgok teljesen kívül állnak emberi fogalmainkon, hacsak nem vagyunk már megkeresztelve (víz alámerítve). Ekkor kapcsolatba hozzuk magunkat Krisztus kereszten kifolyt vérével, a hívők megmossák "ruhájukat, és... (megfehérítik) a Bárány vérében" (Jel.7:14). Jelképesen fehér ruhát öltünk ekkor magunkra Krisztus igazságosságát szimbólizálva, amely tulajdoníttatik nekünk ekkor (Jel.19:8). Lehetséges ezt a fehér ruhát beszennyeznünk bűneink eredményeképpen (Júdás 23), ha ezt víz alámerülésünk után tesszük, csak Krisztus értünk kiöntött vérén keresztül (ami megtisztítt minket bűneinktől) tudjuk Isten bűnbocsánatát kérni.

Ebből következik, hogy a víz alámerülésünk után törekednünk kell az abban az áldott állapotban való megmaradásunkra, amelybe ekkor bekerülünk. Mindennap rendszeres önvizsgálatra van szükségünk, kitartó imádsággal és a bűnbocsánat keresésével. Ha ezeket megtesszük, mindenkor alázatos bizodalmunk lesz afelől, hogy a Krisztus igazságosságával való befedezettségünknek köszönhetőleg, valóban Isten Országában leszünk. Törekednünk kell, hogy Krisztusban maradottaknak találtassunk halálunk napján vagy Krisztus visszatérésekor: "...nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján" (Fil.3:9).

Az ismételt hangsúly a hiten, melynek eredményeképpen Isten igazságot tulajdonít nekünk, mutatja, hogy semmi esetre sem érdemelhetjük ki az üdvösséget saját cselekedeteink alapján, az üdvösség kegyelemből van: "Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék" (Ef.2:8,9). Amint a megigazulás és az igazság "ajándékok" (Róm.5:17), ugyanúgy az üdvösség is az. A motivációnknak arra, hogy az evangéliumot szolgáljuk, tehát az az iránt érzett hálánkból kell fakadnia, amelyet Isten tett értünk - igazaknak számít minket Krisztuson keresztül, és ezáltal utat biztosít számunkra az üdvösséghez. Végzetes ránk nézve, ha azt állítjuk, hogy amennyiben, ha megteszünk bizonyos cselekedeteket, akkor majd elnyerjük az üdvösséget. Egyszerűen nem nyerhetjük meg az üdvösséget, ha így gondolkozunk, az üdvösség ajándék, melyet nem érdemelhetünk ki, csupán a mély hálából fakadó szeretetteljes válasz az, amely vissza fog tükröződni cselekede- teinken. Az igazi hitből cselekedetek származnak, mint hitünk elkerülhetetlen következményei (Jak.2:17).