8.5 Isten és Jézus kapcsolata egymással

Jézus Isten által történt feltámasztásának a megfontolása a kettőjük közötti kapcsolat mérlegeléséig vezethet minket. Amennyiben ők "egyenlőek", "örökkévalóak", amint ezt a szentháromság tana állítja, akkor azt várhatnánk a kapcsolatuktól is, hogy abban is egyenlőek, nincs köztük alá- ill. felérendeltségi viszony. Már bőséges bizonyítékot mutattunk be arról, hogy ez nem így van. A Krisztus és Isten közötti kapcsolat hasonlít a férj, feleség közötti kapcsolatra egy házasságban: "...minden férfinak feje a Krisztus, az asszony feje a férfi, a Krisztus feje pedig az Isten" (1Kor.11:3). Ahogyan a férj a feje a feleségnek, ugyanúgy Isten is a feje Krisztusnak, és ugyanolyan egységben vannak egymással akaratukban és céljaikban, ahogyan annak a férj feleség közötti kapcsolatban kell lennie egy házasságon belül. Krisztus Istené (1Kor.3:23), olyan értelemben, ahogyan egy feleség is tartozik a férjéhez.

Isten, az Atya gyakran van nevezve Krisztus Istenének. Az, hogy Isten úgy van nevezve, mint "... a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja ..." (1Pt.1:3; Ef.1:17) még Krisztus mennybemenetele után is, mutatja, hogy jelenleg is olyan viszony van közöttük, mint amilyen az Krisztus földi élete folyamán is volt. A szentháromság hívei szerint Krisztusról csak földi élete idejére vonatkozólag beszél úgy a Biblia, mint aki kevesebb Istennél. Az újszövetségi levelek Krisztus mennybemenetele után néhány évvel íródtak, mégis Istenről úgy írnak, mint aki Krisztus Istene és Atyja. Jézus az Atyát még mindig az ő Istenének tekinti.

A Jelenések Könyve az Újszövetség utolsó irata, legalább harminc évvel Krisztus megdícsőülése és mennybemenetele után íródott, mégis úgy beszél Istenről, mint aki Krisztusnak "... az... Atyja ..." (Jel.1:6). Ebben a könyvben a megdícsőült és feltámadt Krisztus üzeneteket ad a hívőknek. Ilyen kifejezéseket használ: "... az én Istenem templomában... az én Istenem nevét... az én Istenem városának..." (Jel.3:12). Ez bizonyítja, hogy Krisztus még ma is az Atyát az ő Istenének tekinti, ebből pedig következik, hogy Jézus maga nem lehet Isten.

Halandó élete folyamán Jézus ehhez hasonló kapcsolatban állt az Atyával. Mennybemenetelével kapcsolatban így beszél: "... az én Atyámhoz, és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez ..." (Jn.20:17). A kereszten mutatkozott meg legteljesebben Krisztus emberi volta: "... Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" (Mt.27:46). E szavak értelmére lehetetlen magyarázatot találni, amennyiben magától Istentől származnak. Maga a tény, hogy Jézus Istenhez "... hangos kiáltással és könnyek között ..." könyörgött, önmagában mutatja kapcsolatuk igazi természetét (Zsid.5:7; Lk.6:12). Isten nyilvánvalóan nem imádkozhat Önmagához. Krisztus még ma is imádkozik Istenhez érdekünkben (Róm 8:26,27; vö. 2 Kor.3:18).

Láthatjuk, hogy Krisztus Istennel való jelenlegi kapcsolata alapjában véve nem különbözik attól, amilyen az Krisztus földi élete folyamán volt. Krisztus úgy viszonyult Istenhez, mint Atyjához és Istenéhez, és imádkozott hozzá, ugyanez a helyzet áll fenn ma, Krisztus feltámadása és mennybemenetele után is. Földi életében Krisztus Isten szolgája volt (ApCsel.3:13,26; Ézs.42:1; 53:11). Egy szolga ura akaratát teljesíti, és semmi esetre sem egyenlő vele (Jn.13:16). Krisztus hangsúlyozta, hogy az erő és hatalom, amivel bírt, Istentől származott, nem a sajátjából: "Én önmagamtól nem tehetek semmit... keresem... annak az akaratát, aki elküldött engem... a Fiú önmagától semmit sem tehet..." (Jn.5:30,19).