8.3 Jézus természete

A természet szó arra utal, amilyenek természetszerűleg, alapjában véve vagyunk. Az 1. Tanulmányban kifejtettük, hogy a Biblia csupán két fajta természetet ismer, istenit és emberit. Természeténél fogva Isten nem halhat meg, nem kísérthető, stb.. Bizonyos, hogy Jézus nem rendelkezett isteni természettel földi élete folyamán, azaz teljes egészében emberi természettel bírt. A "természet" szó általunk ismertetett meghatározásából bizonyosnak kell lennie, hogy Krisztus nem rendelkezhetett két fajta természettel egyidejűleg. Krisztus hozzánk hasonlóan megkísértetett (Zsid.4:15), olyannyira, hogy a kísértések feletti tökéletes győzelme által bűnbocsánatot szerezhetett számunkra. A gonosz kívánságok, amelyek alapul szolgálnak a bűnös kísértéseknek, belőlünk indulnak ki (Mk.7:15-23), a bennünk levő emberi természetből (Jak.1:13-15). Szükségszerű volt tehát, hogy Jézus emberi természettel bírjon azért, hogy képes legyen tapasztalni és legyőzni a kísértéseket.

Zsid.2:14-18-as szakasz mindezt nyomatékosan kifejti:

"Mivel pedig a gyermekek (mi magunk) test és vér részesei (emberi természetűek), ő (Krisztus) is hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek (az emberi természetnek), hogy halála által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt; és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak. Mert nyilván nem angyalokat karol fel, hanem Ábrahám leszármazottait karolja fel (akik az Ábrahám természetéből valók). Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek".

Ez a rész különös hangsúlyt helyez arra a tényre, hogy Jézusnak emberi természete volt: "..hozzájuk hasonlóan részese lett ezeknek.." (Zsid.2:14). Ez a szakasz három szót használ, mindegyiket ugyan- azzal a jelentéssel csupán azért, hogy ezt a pontot félreérthetetlenné tegye. Jézus részese volt a "testnek és vérnek", az emberi természetnek, az Írás azt is mondhatta volna, hogy Jézus ‘ezekből’ is részesült, azaz a "testből és vérből", ellenben azt hangsúlyozza, hogy "ezeknek lett részese". A Zsid.2:16-os vers ehhez hasonlóan részletesen foglalkozik ezzel a kérdéssel, azaz hogy Krisztusnak nem volt angyali természete, mivel Ábrahám utóda volt, aki azért jött, hogy üdvösséget szerezhessen emberek sokaságának, akik Ábrahám utódaihoz csatlakoznak. Ennélfogva szükségszerű volt, hogy Jézus emberi természettel rendelkezzen. Jézusnak „..mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez ..."(Zsid.2:17) azért, hogy Isten bűnbocsánatot adhasson nekünk Krisztus áldozata által. Ha azt állítjuk, hogy Jézus nem volt teljesen emberi természetű, akkor nem vagyunk a tudatában a Krisztusról szóló Örömhír alapjainak.

Bármikor, amikor egy már megkeresztelt (víz alámerült) hívő bűnt követ el, Isten elé járulhat, megbánva bűneit Jézus által felajánlott imádságban (1Jn.1:9). Isten tudja, hogy Krisztus is kísértve volt pontosan úgy, ahogyan mi is, azonban ő tökéletes volt, legyőzte azokat a kísértéseket, melyekben mi kudarcot vallhatunk. Ezért Isten "Krisztusban" megbocsáthat nekünk (Ef.4:32). Tehát alapvető, hogy értsük és értékeljük, hogy Jézus pontosan ugyanúgy volt megkísértve, mint mi, és ennélfogva szükségszerű volt, hogy a mi természetünkkel bírjon, hogy számunkra a bűnbocsánat elnyerése lehetségessé váljék. A Zsid.2:14-es vers egyértelműen kijelenti, hogy Krisztusnak "test és vér" szerinti természete volt, hogy a bűnbocsánat elnyerését lehetővé tehesse számunkra. "Az Isten Lélek" (Jn.4:24) természete szerint, s mint "Lélek" nincs teste és vére. (Lk 24:39) Az, hogy Krisztusnak "test és vér" szerinti természete volt azt jelenti, hogy neki semmiképpen sem volt isteni természete földi élete folyamán.

Az emberek korábbi kísérletezései, hogy megtartsák Isten törvényeit, azaz hogy legyőzzék a kísértéseket, mind kudarcot vallottak. Ezért Isten "... tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben" (Róm.8:3).

A "bűn" a bűnre való hajlamunkra vonatkozik, mely természetünkből fakad. Ennek már utat engedtünk, és ez jellemzi folyamatosan az életünket, azonban a "bűn zsoldja a halál". Az embernek, hogy ebből a helyzetből kijuthasson, külső segítségre volt szüksége. Ő maga úgy tűnt képtelen volt a tökéletességre, a test nem válthatta, és nem válthatja meg a testet. Isten ezért közbelépett, és saját Fiát adta nekünk, aki a mi bűnre hajlamos természetünkkel bírt, a bűn elkövetésére való minden belső ösztökéléssel, amelyet mi is tapasztalunk. Minden más emberrel ellentétben Krisztus legyőzött minden csábítást, noha ugyanúgy meg lett volna a lehetősége bűnbe esésre, mint nekünk. A Róm 8:3-as vers Krisztus emberi természetéről, mint bűnös testhez hasonló formáról (természetről) ír. Néhány verssel korábban Pál arról beszél, hogy a testben "nem lakik jó" és arról, hogy a testünk természeténél fogva az Isten iránti engedelmesség ellen harcol (Róm.7:18-23). Ebben az összefüggésben a legcsodálatosabb kijelentés, amit olvashatunk, hogy Krisztus "bűnös testhez hasonló formában" jött el (Róm.8:3). Ezért, valamint azért, mert ő legyőzte ezt a "bűnös testet", van meg a lehetőségünk megmenekülni bűnös természetünktől. Jézus erősen a tudatában volt saját természete bűnre való hajlamának. Egyszer, mint "Jó mester" volt megszólítva, amelyben benne foglaltatott, hogy ő "jó" és tökéletes természetű. Így válaszolt: "Miért mondasz engem jónak? Csak egy a jó az Isten" (Mk.10:17,18). Egy másik alkalommal az emberek elkezdtek bizonyságokat tenni Krisztus nagyságáról a rendkívüli csodáknak köszönhetőleg, amelyeket véghezvitt. Jézus nem használta ki ezt, mert "... ismerte mindnyájukat, és nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberről, mert ő maga is tudta, hogy mi lakik az emberben" (Jn.2:23-25). Mivel Krisztus pontosan ismerte az emberi természetet nem akarta saját jogánál fogva, hogy az emberek dicsőítsék őt, hiszen tisztában volt azzal, hogy mennyire bűnre hajló volt emberi természete.