7.3 Krisztus helye Isten tervében

Isten terveit nem a pillanat hatásai alatt határozza el, mint Aki kigondolja azok rendkívüli részeit az emberi történelem kibontakozása közben. Istennek egy tökéletes terve volt megalkotva a teremtés kezdetétől fogva (Jn.1:1). A vágya, hogy legyen egy Fia, így kezdettől létezett tervében. Az Ószövetség egésze Isten Krisztusban megvalósuló üdvösség tervének különböző szempontjait nyilatkoztatja ki.

Gyakran bemutattuk már, hogy az ígéreteken, a próféták prófétálásain, és Mózes Törvényeinek előkép jellegein keresztül az Ószövetség folytonosan Isten Krisztusban megvalósuló tervét nyilatkoztatja ki. Isten mindentudása következtében, mivel tudta, hogy Neki lesz egy Fia, alkotta meg a világot (Zsid.1:1,2). Isten Krisztusra nézve engedte meg az emberi történelem kibontakozását. Ebből következik, hogy Isten emberiség számára adott kinyilatkoztatása évekkel visszamenőleg az időben, amint az az Ószövetség könyveiben feljegyzésre került, telítve van Krisztusra vonatkozó utalásokkal.

Krisztus felsőbbségét, valamint hatalmas és alapvető fontosságát Isten számára, nekünk nehéz teljesen felfogni. Krisztus Isten gondolatában és tervében létezett kezdettől fogva, ámbár csak Máriától való megszületésekor kezdett el fizikailag létezni. A Zsid.1:4-7,13,14-es versek hangsúlyozzák, hogy Krisztus nem egy angyal volt, s míg halandó életében kevesebb volt az angyaloknál (Zsid.2:7), sokkal hatalmasabb tiszteletre emeltetett náluk, hiszen ő "Isten egyszülött Fia" volt (Jn.3:16). Korábban bemutattuk, hogy az egyetlen létezési forma, amelyet a Szentírás ismer, az a testben való létezés, tehát Krisztus nem létezett, mint ‘Lélek’ születése előtt. Az 1Pt.1:20-as vers összegzi mindezt: Jézus "... a világ teremtése előtt kiválasztatott, de az idők végén jelent meg .".

Jézus volt az evangélium eszmei tengelye, akit Isten "... prófétái által a szent iratokban előre megígért. Az ő Fiáról szól ez az evangélium, aki test szerint Dávid utódaitól származott, a Szentlélek szerint pedig a halottak közül való feltámadásával Isten hatalmas Fiának bizonyult. Ez a Jézus Krisztus a mi Urunk" (Róm.1:1-4).

Ez a szakasz összefoglalja Krisztus történetét:

1. Isten ígéretet tett róla az Ószövetségben - ekkor Isten tervé- ben létezett;

2. fizikai személynek lett megteremtve, egy szűztől való szüle- tése által, mint Dávid utóda;

3. tökéletes jellemének köszönhetőleg (Isten Lelke szerint élt), melyet egész halandó élete folyamán mutatott.

4. fel lett támasztva, és ismét nyilvánosan kijelentve róla, hogy ő Isten Fia, az apostolok ihletett prédikálásai révén.

Isten tudta előre

Nagy segítségünkre lesz annak a megértésében, hogy Krisztus teljességében Isten gondolatában létezett kezdettől fogva, miközben fizikailag nem létezett az, ha el tudjuk fogadni azt a tényt, hogy Isten mindent tud arról, ami a jövőben fog történni, tökéletes az előreismerése. Isten ennélfogva úgy beszélhet nem létező dolgokról, vagy úgy gondolhat rájuk, mintha azok már meglennének. Ilyen a jövőt illető tökéletes ismerete is. Isten "…létre hívja a nem létezőket" (Róm.4:17). Kijelentheti "…régen a még meg nem történteket. Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik" (Ézs.46:10). Úgy beszélhet a halottakról, mintha azok életben lennének, és emberekről, mintha már élnének, mielőtt még megszületnének.

Isten igéje megjövendölte Krisztust kezdetektől, Krisztus mindenkor Isten tervében, akaratában létezett. Bizonyos volt, hogy egyszer Krisztus fizikailag meg fog születni, Isten be fogja teljesíteni Krisztusban kijelentett tervét. Isten előre tudásának bizonyossága tehát visszatükröződik beszédének a megbízhatóságán. Isten igéretével kapcsolatban Dávid ezt mondta: (az eredeti héber szöveg szerint) "…itt van az Istennek az Úrnak a háza" (a magyar fordítás szerint: "Itt lesz az Istennek az Úrnak a háza…"1Krón 22:1), amikor a templom még csak ígérve volt Isten által. Dávid hite olyan volt ebben az ígéretben, hogy jelen időt használt, amikor jövő idejű dologról beszélt. A Szentírás bővelkedik Isten előre tudásáról szóló példákban. Isten oly bizonyos volt abban, hogy beteljesíti az Ábrahámnak tett ígéreteket, hogy azt mondta neki: "A te utódaidnak adom ezt a földet" (1Móz.15:18), akkor, amikor Ábrahámnak még nem is volt egyetlen utóda sem. Ugyanekkor, amikor még Ábrahám utódai meg sem születtek (Izsák / Jézus) Isten további ígéreteket tett: "... sok nép atyjává teszlek ..." (1Móz.17:5). Isten valóban úgy hívja létre a nem létezőket, mintha már léteznének.

Krisztus kijelentette földi szolgálata idején, hogy Isten a "... kezébe adott mindent ..." (Jn.3:35), noha ez akkor még nem így volt. "Mindent (Krisztus) lába alá vetettél... Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll" (Zsid.2:8).

Isten kinyilatkoztatásokat tett Krisztus által megvalósuló megváltási tervéről "... kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva" (Lk.1:70). Mivel ezek az emberek oly közeli kapcsolatban álltak Isten üdvösség tervével, ezért a Biblia úgy beszél róluk, mintha ők szó szerint léteztek volna "örök időktől fogva", noha ez bizonyosan nem így van. Ehelyett azt mondhatjuk, hogy a próféták Isten tervében léteztek "örök időktől fogva". Jeremiás egy elsőszámú példája ennek. Isten azt mondta neki: "Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek, népek prófétájává tettelek" (Jer.1:5). Tehát Isten mindent tudott Jeremiásról már a világ megteremtése előtt is. Hasonlómódon tehetett Isten kijelentéseket Cyrus, perzsa királyról is még születése előtt, olyan nyelvezetet alkalmazva, amely azt foglalja magában, mintha már a kijelentések idejében is létezett volna (Ézs.45:1-5). A Zsid.7:9,10-es versek egy újabb példával szolgálnak arra, amikor a Biblia úgy beszél egy még meg nem született személyről, mintha már létezne.

Ahogyan Jeremiásról és más prófétákról úgy beszél a Biblia, mintha ők már a világ teremtése előtt is léteztek volna, ugyanúgy az igazi hívőkről is, az Isten tervében való részük miatt, úgy van beszélve, mint akik már léteztek akkor. Bizonyos, hogy mi akkor fizikailag nem léteztünk, hanem csak Isten gondolatában. "Mert ő (Isten) szabadított meg minket, és ő hívott el szent hívással... saját végzése és kegyelme szerint, amelyet még az idők kezdete előtt Krisztus Jézusban adott nekünk" (2Tim.1:9). "Mert őbenne (Krisztusban) kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint" (Ef.1:4,5). Az, hogy egyénenként vagyunk ismertek Isten által kezdettől fogva, és ki vagyunk választva (predesztinálva) az üdvösségre, mutatja, hogy mi Isten gondolatában léteztünk örök időktől fogva (Róm.8:27; 9:23).

Mindennek a fényében nem meglepő, hogy Krisztusról, akiben Isten terve összpontosul, úgy lehet beszélni, mint aki örök időktől fogva létezett Isten gondolatában és tervében, noha ezt fizikailag nem tehette meg. Ő "...a megöletett Bárány...a világ kezdete óta" (Jel.13:8). Jézus akkor még nem halt meg, mégis ő volt "Isten Báránya", aki körülbelül 4000 évvel később áldozta fel magát a kereszten (Jn.1:29; 1Kor.5:7). Ahogyan Jézus ki volt választva kezdetektől (1Pt.1:20), ugyanúgy a hívők is ki vannak választva kezdettől fogva (Ef.1:4; ugyanaz a görög szó van "kiválasztottnak" fordítva e versekben). Mindennek a megértése nehézségekbe ütközhet, mivel nem könnyű elképzelnünk, hogy Isten az idő fogalmán kívül működik. A ‘hit’ olyan képesség, mely által Isten nézőpontjából tekinthetünk a dolgokra az idő kényszere nélkül.