1. Hozzáfűzés: "Az Isten Lélek" (János 4:24)

A 2. tanulmányban mélyrehatóbban fogjuk körülírni az Isten Lelkével kapcsolatos tudnivalókat. Most összefoglaljuk az ott kifejtett érveléseket miszerint Isten Lelke az ő ereje vagy lélegzete amely által alapjában véve őnmaga, az ő lénye és jelleme, ki van nyilatkoztatva az ember számára olyan cselekedeteken keresztül melyeket a Lélek hajt végre. Így "…Az Isten Lélek" a Jn.4:24 pontosabb fordításában, mivel a lelke tükrözi az ő személyiségét.

Isten többféleképpen van meghatározva, pl.:

"Mert a mi Istenünk emésztő tűz" (Zsid.12:29)

"Az Isten világosság" (1Jn.1:5)

"Isten szeretet" (1Jn.4:8)

"Isten volt az Ige (a görög logosz jelentései: terv, cél, ötlet)" (Jn.1:1).

Ilymódon "Isten" maga az ő jellemzői. Bizonyosan tévedés bizonygatni, hogy a szeretet elvont képessége az ‘Isten’, csak azért mert azt olvassuk, hogy "Isten az szeretet". Nevezhetünk valakit egyszerűen ‘kedvesnek’, de ez nem azt jelenti, hogy annak a valakinek nincs fizikai létezése- ez az ő materiális létezésének a valósága mellyel kedvességet sugároz felénk.

A Lélek Isten ereje, gyakran olvashatjuk, hogy Isten küldi az ő Lelkét, hogy végrehajtson dolgokat az ő akaratával ill.. jellemével összhangban. Azt is olvashatjuk róla, hogy szelet (némely fordításban: lelket) teremtette (Ámósz 4:13). Azt mondani, hogy Isten maga az ő Lelke tisztán a szó szoros értelmében tautologikus (szószaporítás) - ténylegesen elutasítja Isten létezését.

Számos példa van arra, hogy Isten küldi az ő Lelkét melyekből következik Istennek és az ő Lelkének elválasztottsága:

"Aki (Isten) belé öntötte szent lelkét" (Ézs.63:11)

"Lelkemet adom (Én Isten) neki (Jézusnak)" (Mt.12:18)

"mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket" (Lk.11:13)

"Lélek leszállt az égből" (Jn.1:32)

"kitöltök Lelkemből (Isten) minden halandóra" (ApCsel 2:17).

A gyakori utalások "Isten Lelkére" bizonyságul kell, hogy szolgáljanak arra, hogy a Lélek nem egy isteni személy. Isten és az ő Lelke közötti különbségek újabb nehézségekbe ütköznek azok esetében akik hiszik, hogy Isten egy ‘Szentháromság’ melyben az Atyaisten egyenlő a Fiúval és a Szentlélekkel. Ha ez megállná a helyét és Istent nem létező személynek vélnénk akkor abból az következne, hogy Krisztus nem volt és ma sem egy szó szoros értelemben értendő lény.

Nagyon fontos az, hogy ha Isten egy nem létezőnek tekintett személy akkor ez az imádkozást értelmetlenné teszi - mintha imádságaink dialógusok lennének a mi tudatunk és Isten fogalma között amely csupán a mi gondolatvilágunkban létezik. Azonban folyamatosan figyelmeztetve vagyunk, hogy imádkozzunk ahhoz az Istenhez aki a mennyben van (Zak.5:2; Mt.6:9; 5:16; 1Kir.8:30), és, hogy Jézus most ott az Atya jobbján van, hogy felajánlja a mi imádságainkat (1Pt.3:21; Zsid.9:24). Ha Isten nem individuális akkor ezek a versek elvesztik az értelmüket. De ha egyszer megértjük, hogy Isten egy valóságos, szerető Atya akkor a hozzá való imádság nagyon valóságossá és kézzelfoghatóvá válik - ténylegesen egy másik lényhez szólunk akiben hiszünk aki nagyon készséges és tehetős arra, hogy meghallgasson.