5.3 Isten Országa a múltban

Isten Országa a hívők jövőbeli jutalma lesz. Ez motiválja őket arra, hogy elkötelezzék magukat egy olyan életre, amelyben Krisztus példáját követik - ez az élet rövidebb idejű szenvedésekkel, kényelmetlenségekkel jár együtt. Várható, hogy mindennap egyre inkább fog fokozódni a vágyuk, hogy tisztán lássák és megértsék annak az eljövendő kornak a csodálatos voltát. Minden lelki igyekezetüknek ez lesz a koronája, és itt valósul meg Isten teljes kinyilatkoztatása Önmagáról, Akit a hívek Atyjukként szeretnek.

Az Írások bővelkednek részletekben arról, hogy milyen lesz Isten Országa. Egy életreszóló munka eredménye ezek közül csupán néhányat felfedezni. Van egy út, amely által megérthetünk néhány alapvető elvet az eljövendő Királysággal kapcsolatban, mégpedig, ha tisztán látjuk, hogy Isten Királysága már létezett a múltban Izráel keretei között. Ez a Királyság újra lesz alapítva Krisztus visszatérésekor. A Biblia nagy része információkat nyújt Izráel nemzetét illetőleg azért, hogy megérthessük széles körvonalaiban, hogy miként lesz Isten eljövendő Országa megszervezve.

Isten gyakori megnevezése, hogy Ő "Izráel Királya" (Ézs.44:6 vö. Ézs.41:27; 43:15; Zsolt.48:2; 89:18; 149:2), ebből következik, hogy Izráel népe alkotta az Ő Országát. Akkor kezdtek Isten Országává lenni, amikor a Sínai-hegyen szövetségre léptek Istennel, nemsokkal ezután megmenekültek Egyiptomból a Vörös-tengeren átkelve. Válaszként az ő hajlandóságukra a szövetség megtartásában, ezt mondta Isten: "ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül... szent nép lesztek" (2Móz.19:5,6). "Amikor Izráel kivonult Egyiptomból... Júda lett az Úr szent népe, Izráel a birodalma" ill. Országa (Zsolt.114:1,2). Miután megszületett ez az egyezség, Izráel a Sinai-pusztán át vándorolt és végül letelepedett Kánaánban, az Ígéret földjén. Mivel Isten volt a Királyuk, "Bírák" által voltak kormányozva (pl. Gedeon, Sámson), s nem királyok által. Ezek a bírák tehát nem voltak királyok, hanem Isten által irányított intézők, akik az ország bizonyos részeit kormányozták, és nem az egész nemzetet. Gyakran kaptak megbizatást Istentől speciális célok érdekében, pl., hogy vezessék Izráelt bűnbánatra és szabadítsák meg őket ellenségeiktől. Amikor az izráeliták kérték Gedeon bírát, hogy legyen a királyuk, ő ezt válaszolta: "Én nem uralkodom rajtatok... Az Úr uralkodjék rajtatok!" (Bír.8:23).

Az utolsó bíra Sámuel volt. Az ő idejében Izráel egy emberi királyt kért, hogy olyanokká lehessenek, mint a körülöttük élő nemzetek (1Sám.8:5,6). A történelem folyamán Isten igaz emberei mindig azzal voltak kísértve, hogy alábecsüljék az Istennel való közeli kapcsolatukat, és feláldozzák azért, hogy külsőképpen hasonlókká lehessenek a körülöttük lévő világhoz. Az ilyen csábítások jelenlegi világunkban a legélesebbek. Isten ezt válaszolta Sámuelnek: "…engem vetettek meg, hogy ne legyek a királyuk" (1Sám.8:7). Így Isten adott nekik királyokat, elsőként a bűnös Sault. Utána az igazságos Dávid következett, és az összes utána következő király az ő leszármazottja volt. A legszellemibb beállítottságú királyok felismerték, hogy Izráel még mindig Isten Országa volt, akkor is, ha ők elutasították ezt maguktól. Így Izráelt Isten érdekében kormányozták és nem saját önkényük szerint.

Mindezt tisztán látva képesek leszünk a Salamonról, Dávid fiáról szóló leírás megértésére, akit Isten a "…trónjára (Istenére) emelt, az Úrnak, a te Istenednek a Királyaként!" (2Krón.9:8; 1Krón.28:5; 29:23). Salamon békességben és jólétben való uralma előre mutatott (ill. az előképe) Isten eljövendő Országára. Ezért van hangsúly azon, hogy ő Isten nevében volt királya Izráelnek, ahogyan Krisztus is Isten trónjára fog ülni, mint Izráel Királya az Úr nevében (Mt.27:37,42; Jn.1:49; 12:13).

Az Ószövetség idején az igazságos királyok közül sokan élvezték a kormányzás feladatát, amely előképe volt Krisztus eljövendő Országának. Ahogyan Salamon Isten számára templomot épített Jeruzsálemben, olymódon fog Krisztus is építeni az eljövendő Országban (Ld. Ez.40-48). Amint Ezékiás és Salamon ajándékokat és sarcot kaptak a körülöttük élő nemzetektől (1Kir.10:1-4; 2Kir.20:12), és látták, hogy Izráel földje meghökkentő termékenységgel és jóléttel van megáldva (1Kir.10:5-15; Ézs.37:30), ugyanúgy meglesznek ezek a dolgok Krisztus világraszóló Országában is egy sokkal hatalmasabb skálán.

Házasság

Salamon pozitív kezdetének ellenére, amikor még meglehetősen fiatal volt, hibákat követett el házassági kapcsolataiban, melyek folyamatosan gyengítették lelki beállítotságát, amint idősödött. "Salamon király sok idegen asszonyt szeretett... moábiakat, ammóniakat, edómiakat, szidóniakat és hettitákat, olyan népekből valókat, amelyekről ezt mondta az Úr Izráel fiainak: Ne keveredjetek közéjük, és ők se keveredjenek közétek, mert az ő isteneikhez hajlítják sziveiteket! Ezekhez ragaszkodott Salamon szerelemmel... Feleségei elhajlították a szivét. Így történt, hogy Salamonnak a szivét vénségére más istenekhez hajlították feleségei, és szive nem volt teljesen Istenéé, az Úré... Így olyan dolgot tett Salamon, amit rossznak lát az Úr, és nem követte olyan tökéletesen az Urat... Megharagudott azért az Úr Salamonra... ezt mondta az Úr Salamonnak: ... ki fogom szakítani kezedből az országot" (1Kir.11:1-11).

Salamon hitehegyásba való merülése egy élethosszúságú folyamat volt. Az olyan asszonyokkal való kapcsolatai, akik nem osztoztak vele Izráel Istenének az ismeretében, odáig vezették, hogy végül azok hamis istenségei felé fordult. A feleségei iránt érzett szerelmei következményeként nem látta többé azok isteneiben a szellemi romlottságot. Amint az idő haladt, szive már nem volt Izráel Istenének imádásában. "…Szive nem volt teljesen Istenéé", lelkiismerete már nem működött, amikor hamis isteneknek áldozott. Azzal, hogy elmulasztott teljes szivvel járulni az egy igaz Istenhez, olyan dolgot cselekedett, "...amit rossznak lát az Úr", és ez azt eredményzte, hogy Isten megszakította a vele való kapcsolatát. Izráel időről-időre figyelmeztetve volt, hogy ne kössön házasságot a körülötte lakó népekkel (2Móz.34:12-16; Józs.23:12,13; 5Móz.7:3).

A Krisztusba történő keresztelés (víz alámerülés) által az Ábrahámnak tett ígéret gyermekeivé lettünk. Ha még nem vagyunk házasok, akkor csak egy másik Krisztusba keresztelt hívővel kössünk házasságot (2Kor.6:14). Ha már víz alámerülésünkkor házasok vagyunk, akkor ne váljunk el, házasságunk meg van szentelve hitünk által (1Kor.7:12-14). Tudatosan olyannal lépni házasságra, aki nem ismeri az igaz Isten akaratát, hosszútávon hitehagyáshoz vezet. Salamon nyilvánvalóan hibát követett el, amikor nem becsülte fel a súlyát annak, hogy Isten mennyire óvott ezektől az asszonyoktól: "az ő isteneikhez hajlítják sziveteket" (1Kir.11:2; 2Móz.34:16). Csak egy kivételes szintű ön-kontrol, és a megbánás intenzitása tehet minket kivételekké ebből a törvényszerűségből.

Korábban említettük, hogy az ortodox kereszténység nem értékeli megfelelően a zsidó alapokat a keresztény reménységet illetően, nem ismerik Izráel igaz Istenét. Az ilyen emberekkel való házasságkötés általánosságban fokozatos hanyatláshoz vezet az igaz tanítások tekintetében, amelyek az alapjai üdvösségünknek. Izsák és Jákób óriási távolságokat tettek meg, hogy olyan nőket vehessenek feleségül, akik helyes hittel rendelkeztek, Izsák egészen negyven éves koráig várt, hogy megtalálja a megfelelő feleséget (1Móz.24:3,4; 28:1). Ezsdrás és Nehémiás gyötrődtek amikor meghallották, hogy egyes zsidók összeházasodtak nem zsidó népekkel, mindennek további súlyát mutatja (Ezsd 9:12; Neh.10:29,30).

Ezt a témát eddig a pontig tárgyaljuk most, hogy elindítsunk olvasóinkban egy komoly elmélkedést ezzel kapcsolatban, a házasságról részletesebben olvashatunk a 11.4-es Tanulmányban.

Isten Ítélete

Salamon hitehagyásának eredményeként Izráel Királysága részre szakadt, Salamon fia, Roboám kormányozta Júda törzseit, Benjamint és Manassé fél törzsét, míg Jeroboám a többi tíz törzs felett uralkodott. A tíz törzsből álló Királyságot Izráelnek vagy Efraimnak nevezték, a másik két törzset pedig Júdának. Az emberek legnagyobb része ezekből a törzsekből Salamon rossz példáját követte - állításuk szerint az igaz Istenben hittek, ugyanakkor tisztelték a körülöttük lakó népek bálványait is. Isten újra és újra felhívást intézett hozzájuk a prófétákon keresztül, ámde hasztalan. Így megbüntette őket Isten azzal, hogy Izráel Királyságából ellenségeik földjére hurcolták őket. Az asszírok és babiloniak törtek be Izráel országába, és fogságba vitték őket: "Te (Isten) mégis sok esztendőn át türelmes voltál irántuk, és lelkeddel (igéddel) prófétáid által intetted őket, de ők nem figyeltek. Ezért más országok (az őket körülvevő) népeinek a kezébe adtad őket" (Neh.9:30).

Izráel tíz törzsből álló Országának egyáltalán nem voltak jó királyai. Jeroboam, Áház, Jóáház stb. mindegyikről azt olvassuk a Királyok könyvében, hogy bálványimádók voltak. Utolsó királyuk Hóséa volt, akinek uralkodása alatt az asszírok győzelmet arattak Izráel felett, és a tíz törzset fogságba vitték (2Kir.17). Ebből sohasem tértek vissza.

A két törzsből álló Országnak, Júdának volt néhány jó uralkodója (pl. Ezékiás, Jósiás), noha a többségük gonosz volt. Az emberek ismétlődő bűneinek köszönhetőleg Isten elfordult Júdától, mint az Ő Országától utolsó királyuk, Cidkijjá uralkodása alatt. Ez okozta, hogy a babilóniak betörtek országukba és fogságba vitték őket Babilóniába (2Kir.25). 70 évig maradtak Babilonban, miután néhányan hazatértek Izráelbe Ezsdrás és Nehémiás vezetésével. Soha többé nem volt saját királyuk, a babiloniak, görögök, rómaiak fennhatósága alá kerültek. Jézus a római uralom idején született. A zsidók elutasították Jézus tanítását (Mt 23:37-39). Jézus megjövendölte a templom (és Jeruzsálem) lerombolását (Lk 21:20-24). Ez be is következett Kr.u.70-ben és a zsidók a római birodalom területeire szóródtak szét Csak az elmúlt 100 év folyamán kezdtek visszatérni hazájukba, Krisztus mielőbbi visszatérésének jeleként (Ld. 3. Függelék).

Az Ezékiel 21:30-as vers megjövendőlte Isten Országának Izráel nemzetében való véget érését: "Neked pedig, te gyalázatos bűnös, Izráel fejedelme (Cidkijja), akinek eljön a napja... ezt mondja az én Uram, az Úr: Félre a süveggel, le a koronával (Cidkijja Országának megszünése)! Nem marad úgy, ahogyan most van!... Rommá, rommá, rommá teszem, amilyen még nem volt ez, míg majd eljön, akié az ítélet, mert neki adom!" A különböző próféciákban vers vers után kesereg Isten Országának a megszünéséről (Hós.10:3; JSir 5:16; Jer.14:21; Dán.8:12-14).

Az Ezékiel 21:30-as versben szereplő háromszoros "rommá" Nebukadneccar babiloni király három inváziójára utal. Az éber olvasó ebben a fejezetben látni fog egy másik példát arra, hogy "Isten Országa" és annak a királya mennyire párhuzamba hozható egymással: Cidkijja megdöntése egyenlő volt Isten ősi Királyságának a megdöntésével (Ld. 5:2 Fejezet). Isten Országáról, amikor véget ért Izráel nemzetében azt olvassuk, hogy: "…véget vetek Izráel háza Országának" (Hós.1:4). "Nem marad úgy... míg... " magában foglalja, hogy a Ország meg lesz újítva, amikor "eljön" az, aki igazságos és Isten ennek az igazságosnak adja majd a Országot. "Az Úr Isten neki (Jézusnak) adja atyjának, Dávidnak a trónját, ő pedig uralkodik a Jákób házán örökké" (Lk.1:32,33) - mindez Krisztus visszatérésekor lesz, amikor a Isten Országa helyreállításának az igérete beteljesedik.

Izráel Helyreállítása

Az ószövetségi próféciák nyomatékos témája Isten Országának a helyreállítása a Messiás visszatérésekor. Krisztus tanítványai is erre készülődtek. Amikor összegyűltek, megkérdezték Jézust: "…nem ebben az időben állítod fel újra a Országot Izráelnek?", azaz ‘Nem most fog beteljesedni az Ez.21:30 próféciája?’ Jézus válasza az volt, hogy a pontos idejét az ő visszajövetelének senki sem tudja. Később az angyalok biztosították őket arról, hogy Jézus egyszer valóban vissza fog térni (ApCsel.1:6-11).

Tehát Isten/Izráel Országának a helyreállítása a második eljövetelkor fog megtörténni. Péter prédikált arról, hogy Isten elküldi Jézus Krisztust, "Őt azonban az égnek kell befogadnia (ott kell tartózkodnia) addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az Isten öröktől fogva szólt szent prófétái szája által" (ApCsel.3:20,21). A második eljövetellel fog együttjárni Isten Országának az újraalapítása, mint Izráel régi Országának a restaurációja.

Isten Országának a restaurációja valóban témája volt "Isten szent prófétáinak":

- "Kegyelem által készül egy trón. Megingathatatlanul ül azon Dávid sátorában (a második eljövetelekor Lk.1:32,33) a bíró (Jézus), aki törődik a joggal, és szorgalmazza az igazságot" (Ézs.16:5).

- "Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt sátorát (Dávid trónját Lk.1:32,33), kijavítom réseit, helyreállítom romjait, fölépítem, és olyan lesz, mint hajdan" (Ám.9:11). Az utolsó frázis félreérthetetlenül restaurációra utal.

- "Fiai (Izráel fiai) olyanok lesznek, mint hajdan, és gyülekezete szilárdan áll majd előttem…" (Jer.30:20).

- "Továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja" (Zak.2:14), Isten az Ő világraszóló Országának fővárosává teszi (vö. Zsolt.48:2; Ézs.2:2-4).

- "Jóra fordítom Júda és Izráel sorsát, újjáépítem őket, hogy olyanok legyenek mint régen... Ez a város hírnevet, örömöt, dicséretet és tisztességet szerez... Felhangzik még a vidám örvendezés hangja, a vőlegény és a menyasszony hangja... jóra fordítom az ország sorsát, és olyan lesz, amilyen régen volt... ennek (Jeruzsálemnek) minden városában fognak még pásztorok tanyázni, akik nyájakat legeltetnek... Júda városaiban átmegy még a nyáj a számadó keze alatt" (Jer.33:7-13).

Krisztus visszatérése, hogy helyreállítsa Isten Országát valóban "Izráel reménysége", amelyben mi is részesülhetünk Krisztusba való megkeresztelkedésünk által.