12. Hozzáfűzés: Szellem és Reinkarnáció

A hiedelem, hogy az ember folytatja életét egy másik személy vagy állat testében, akibe költözik a lelke, az egyik legelső módszer volt arra, hogy az ember megkísérelje meggyőzni önmagát afelől, hogy a halál nem annyira végzetes mint, amilyennek látszik.

Láttuk, hogy az ember szelleme lelkére/lélegzetére utal, amely az emberen belül van, és amely Istenhez visszatér, amikor az ember meghal (Préd.12:7). Ez azt jelenti, hogy a lelke nem mint ‘szellem’ kezd el bolyongani, nem is szabadul fel arra, hogy egy másik személybe vagy állatba költözhessen, és így az ember személyisége tovább éljen azok által. Mindannyian a saját cselekedeteink alapján leszünk megítélve (2Kor.5:10). Amennyiben cselekedeteink és jellemünk egy előző személy továbbműködései, akkor értelmetlen Istennek az a szándéka, hogy minket cselekedeteink alapján megítéljen és megjutalmazzon (Jel.22:12).

A lélek visszatér Istenhez a halálkor és minden öntudat megszünik. Ha valaki megkísérel kapcsolatba jutni a halottakkal az számos bibliai tanítás súlyos félreértéséről ad számot (Ld. Ézs.8:19,20). A Biblia teljesen világos afelől, hogy a halottak nem térnek vissza házaikhoz, városaikhoz; nem lehetséges, hogy egy ‘lélek’ vagy ‘lélek’ ezeken a helyeken tartózkodjon a halála után. Jób20:7-9 ezt nem fejezhetné ki világosabb szavakkal: "semmivé lesz örökre, mint a ganéj, és akik látták, majd ezt mondják: Hova lett?... nem találják... Nem ragyog már rá senkinek a szeme, lakóhelyén nem törődnek többé vele". Jób7:9,10: "nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába. Nem tér vissza házába többé, lakóhelyén sem tudnak róla többé". Ennek az alázatos elfogadása arra kell, hogy vezessen minket, hogy elutasítsunk minden olyan állítást, miszerint valaki halott ember lélekét látta, mintha az régi lakhelyén tartózkodott volna. Az ilyen tapasztalatok legfeljebb csak az emberi képzelőerő fortélyai lehetnek.