4.3 Az ember lelke

Egy nem túl szerencsés félreértés létezik sokak gondolatában a szellem és lélek szó jelentése közti különbségben. Ezt súlyosbítja az a tény is, hogy néhány nyelvben és bibliai fordításban az angol ‘szellem’ és ‘lélek’ szavaknak csupán egy megfelelőjük van. A ‘lélek’ alapvetően egy személy minden alkotójára vonatkozik, de ugyanakkor időnként a szellemre is utalhat. Istennel és emberrel kapcsolatosan egyformán használatosak. Azonban, különbség van a szellem és lélek szavak jelentései között, amint az a Bibliában van használva, szellem és lélek szétválaszthatóak (Zsid.4:12). A magyar Bibliában a szellem szó leginkább a gonosszal (gonosz lélek) van összefüggésbe (Ld. Ézs 8:12; Mk 3:11; 5:2).

A héber és görög léleknek fordított szavak (rúah és pneuma) a következő szavakkal is visszadhatóak:

Élet (lehelet)
Szél
Emberi értelem
Szellem
Lélekzet (-vétel)
Lélek

A 2.1-es Tanulmányban a ‘lélekkel’ kapcsolatos tudnivalókat tárgyaltuk. Isten az Ő lélekét használja a természeti világ fenntartására, beleértve az embert is. Tehát Isten lelke, ami van az emberben, az az élet ereje az emberben. "A test halott a lélek nélkül" (Jak.2:26). Isten "…élet leheletét (lelkét) lehelte orrába (Ádáméba). Így lett az ember élőlénnyé "(1Móz.2:7). Jób ‘Isten leheletéről’ beszél, mint amely az ember orrában van (Jób 27:3 vö. Ézs.2:22). A bennünk levő élet lelke születésünkkor adatik nekünk, és mindaddig bennünk marad, amíg a testünk életben van. Amikor Isten lelke valamilyen oknál fogva eltávozik, a test azonnal elpusztul - a lélek az élet energiája. Ha Isten "…visszavenné magához lelkét és leheletét, egyszerre kimúlna minden test, és az ember visszatérne a porba. Ha elég értelmes vagy, halld meg ezt "(Jób 34:14-16). Az utolsó mondat ismételten arra céloz, hogy az ember az ő természeti kiszolgáltatottságát nagyon nehéznek találja ahhoz, hogy kiegyezzen vele.

Amikor Isten visszaveszi az ő lelkét tőlünk a halálkor, valóban nem csupán a testünk hal meg, hanem a teljes öntudatunk is megszünik. Dávid mindezt tisztán látta, és ez arra vezette őt, hogy Istenben bízzon, nem az olyan teremtményekben, akik oly gyengék, mint az emberek. Zsolt.146:3-5 egy éles szembehelyezkedés a humanizmus eszméjével: "Ne bízzatok az előkelőkben, egy emberben sem, mert nem tud megtartani. Ha elszáll a lelke (lélegzete), visszatér a földbe (a porba, amelyből vagyunk), és azonnal semmivé válnak tervei. Boldog az, akinek Jákób Istene a segítsége, és Istenében, az Úrban van a reménysége".

A halálkor "A por visszatér a földbe, olyan lesz, mint volt, a lélek pedig visszatér Istenhez, aki adta "(Préd.12:7). Korábban láthattuk, hogy Isten mindenhol jelen van lelke által. Az Isten "lélek" ebben az értelemben (Jn.4:24). Amikor meghalunk az utolsót lélegezzük, abban az értelemben, hogy a bennünk levő Isten lelke/lehelete eltávozik tőlünk. Ez a lélek/lélegzet abszorbeálódik, azaz felszívódik Isten lelkébe, amely körülvesz minket, a lélek a halálkor ílymódon "tér vissza Istenhez".

Mivel Isten Lelke az egész teremtett világot tartja fenn, ugyanez a folyamat játszódik le az állatok halála esetében is. Az emberek és állatok ugyanazzal a lehelettel vagy élet energiával bírnak önmagukban. "Az emberek sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és egyfajta lélek (ugyanaz a lehelet) van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál "(Préd.3:19). Továbbá nincs észrevehető különbség aközött sem, ahová jut az ember és az állat lelke/lehelete (Préd.3:21). Ez a leírás arról, hogy az ember és az állat ugyanazzal a lélekkel rendelkezik és ugyanolyan módon halnak meg, úgy tűnik, hogy visszautalás arra, hogy az embereknek és állatoknak ugyanaz az élet lehelete adatott Istentől (1Móz.2:7; 7:15), a Vízözön idején ugyanolyan halál által voltak elpusztítva: "Elpusztult minden test, amely a földön mozgott: madár, állat és vad, a földön nyűzsgő minden féreg és minden ember. Minden meghalt, aminek az orrában élet lehelete (lélek) volt... Eltörölt Isten minden élőt... Mindent eltörölt a földről..." (1Móz.7:21-23). Itt eszünkbe juthat a Zsolt.90:5, ahol a halál szintén a Vízözönhöz van hasonlítva. Mózes első könyvének hetedik fejezetében világosan megmutatkozik, hogy alapjában véve az ember ugyanabba a kategóriába tartozik, mint "minden test... minden élő", mivel az életnek ugyanaz a lelke van bennünk.

Némelyek azt állítják, hogy az a tény, hogy Isten életet lehelt az emberbe azt jelenti, hogy természetszerüen a halhatatlanság bennünk van. Ez nem így van. A tény az, hogy Isten életet lehelt Ádám orrába azt jelentette, hogy "élőlény"lett. Ezt 1 Kor 15:45-47 minden kétség nélkül alátámasztja. Ádám "élőlénnyé lett" tehát halandó, ellentétben az "utolsó" Ádámmal (Jézus Krisztus), aki a "megelevenítő" Lélek, tehát halhatatlan.